NB I: ezer sebből vérző Puskás Akadémiát fogad a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2022.07.31. 10:53
null
Nagy Zsolt (jobbra) részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett a Guimaraes ellen, három hónap kihagyás vár rá (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Lesújtó hírt kapott a Ferencváros elleni bajnokira készülő Puskás Akadémia: sérülése miatt Nagy Zsolt három, Szolnoki Roland leg­alább hat hónap pihenőre kényszerül. Joao Janeiro ellenfélként látogat Kisvárdára, míg a Paks meglepetéssel készül a Fehérvár ellen.

A Ferencváros nem mehet biztosra a felcsútiak ellen hazai pályán, a Groupama Arénában. Amióta ugyanis Hornyák Zsolt a PAFC vezetőedzője, 2019 nyara óta kilencszer találkoztak a felek, s mindössze egyszer győzött a Ferencváros, jelenleg öt mérkőzés óta nyeretlen a Puskás Akadémiával szemben.

Mint ismert, korábban volt arról szó, hogy ha a zöld-fehérek sikerrel veszik a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Slovan elleni párharcot, ezt a mérkőzést elhalasztják, ám már a pozsonyi visszavágó előtt leszögezték az érintettek, mindenképpen lesz meccs vasárnap este. Így aztán aligha zárulhatna rangosabb összecsapással az új idény első fordulója, mint a legutóbbi bajnok és bronzérmes találkozójával.

NS-tipp, BODNÁR Zalán
A FERENCVÁROS SZÁMÍT ESÉLYESNEK, mert a felcsútiakat sok sérülés sújtja. Ám a Puskás Akadémia rendre jó eredményt ér el az FTC ellen, és hajlamos vagyok hinni benne, hogy ez nem a véletlen műve. A PAFC szerintem ezúttal is pontot szerez, a tippem: 1–1.

„Kevés idő telt el a Slovan elleni idegenbeli mérkőzés óta, de ez nem lehet akadály– mondta Sztanyiszlav Csercseszov,  a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-n. – Eddigi mérlegem nem a legjobb a Puskás Akadémia ellen, de azon leszünk, hogy korrigáljuk.”

A Puskás Akadémia honlapján Patrizio Stronati  várakozásait osztották meg az olvasókkal, a cseh középpályás szerezte a párharc legutóbbi felvonásán a 2–2-es végeredményt beállító gólt.

„Ez a párosítás rangadó Magyarországon, és ha jól futballozunk, sokat futunk és jól helyezkedünk, van esélyünk a győzelemre. Le tudjuk győzni a bajnokot az otthonában is, a meccs előtt mindkét csapatnak ötven százalék esélye van a sikerre.”

Joao Janeiro ellenfél lesz Kisvárdán

A korábban a Kisvárdát irányító Joao Janeiro a DVSC vezetőedzőjeként vasárnap győzelemre tör csapatával a szabolcsi városban.

NS-tipp, BODNÁR Tibor
MÁSKOR AZ ÉV MECCSE LEHETNE Kisvárdán a földrajzilag legközelebb eső ellenfél, a DVSC vendégszereplése, most viszont „csak” két nemzetközi kupameccs közé ékelődik a bajnoki bemutatkozás. A várakozás Debrecenben lehet nagyobb – új a stáb, sok az új játékos. A jó rajt mindig fontos – pufogtatják a frázist ilyenkor mindenfelé, aztán a meccs képe eldönti, hogy a 2–2-es döntetlen melyik oldalon lesz elfogadhatóbb.

Nyolc hónap elteltével ellenfélként tér vissza Kisvárdára Joao Janeiro, a Debreceni VSC nyáron kinevezett vezetőedzője.

A portugál szakembert tavaly májusban szerződtették a kisvárdaiak, majd novemberben búcsút is intett a csapatnak, a szlovák élvonalbeli DAC kivásárolta szerződéséből. A bajnokság végén Dunaszerdahelyről is elköszönt, s a DVSC élére nevezték ki.

Szombati számunkban már beszámoltunk róla, hogy Dzsudzsák Balázs, a Debrecen 108-szoros válogatott szélsője a szurkolói ankéton elárulta, esély van rá, hogy ismét játsszon a válogatottban.

A haon.hu oldalon megjelent hír szerint úgy fogalmazott, ígéretet kapott rá, hogy októberben 109. alkalommal is pályára léphet a csapatban. A válogatottban a legtöbbször szereplők listáján Dzsudzsák Balázs és Király Gábor holtversenyben vezet 108 mérkőzéssel, utóbbi már visszavonult, a DVSC játékosa pedig legutóbb 2019 novemberében viselte a címeres mezt. (V. GY.)

Újdonsággal készül a Paks

Szabó János saját csapatának ereje mellett abban is bízik, hogy a székesfehérváriak fáradtak lesznek az Ekl-párharcuk után.

NS-tipp, VAJDA György
IZGALMAS KÉRDÉS, hogy az új vezetőedző, Waltner Róbert érkezésével miben és mennyire változik a Paks korábbi taktikája, illetve elég idő jutott-e az új elemek elsajátítására. Ha nem, az Európa-konferencialiga-selejtezőben továbbjutó Mol Fehérvár megnyeri a találkozót.

A jelentős változást hozó nyári szünet után új vezetőedzővel (Bognár Györgyöt Waltner Róbert váltotta a kispadon) készülő, az NB I-es gólkirályt, Ádám Martint elveszítő Paks nehéz ellenfél, a Mol Fehérvár FC ellen hazai pályán kezdi az NB I új idényét.

„A felkészülésünk jól sikerült, biztos vagyok benne, ez kijön a bajnoki mérkőzéseken – mondta lapunk megkeresésére Szabó János, a paksiak 33 éves, hatszoros válogatott védője. – Az új vezetőedzővel, Waltner Róberttel más stílusú futballt játszunk. Úgy látom, összeálltak a fehérváriak, abban bízom, hogy kicsit fáradtak lesznek a nemzetközi meccsük miatt.”(B. Z.)

 

NB I, 2022–2023, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 29., péntek
Budapest Honvéd–Zalaegerszeg 0–1Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
4084
Július 30., szombat
Kecskeméti TE–Vasas FC 0–0Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion Erdős József2527
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba3023
Július 31., vasárnap
15.45: Kisvárda–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+)Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
18.00: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)Paks,Fehérvári úti StadionBognár Tamás
20.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik