Régi idők focija – Thury Gábor jegyzete

A KETTŐS RANGADÓ értelmezés elsősorban az 1973 és 1987 közötti időszakra érvényes – más kérdés, hogy korábban is rendeztek dupla bajnokikat a Puskás Aréna elődjében, a Népstadionban, csak nem feltétlenül a Ferencváros, Újpesti Dózsa, Bp. Honvéd, Vasas négyes – ha az MTK-t is idevesszük, ötös – részvételével. Gyakran egy-egy rangadó mellett „szimpla” mérkőzést játszottak, más kérdés, hogy a rendezvény úgy is csaknem telt házat vonzott.

Akár a 68-as vagy a 44-es villamossal, akár a 7-es busszal érkezett a drukker a Népstadion úti bejárathoz, elfogta az izgalom, de ez így volt akkor is, ha a metrómegálló felől közelített a stadionhoz. Bent még csak gyülekezett, de már morajlott a tömeg. Ha a szurkoló korábban ment, láthatta, a szoborkertben melegítenek a csapatok, a fémmonstrumok megálmodója, Pátzay Pál sem gondolta volna, a korszak nagymenői gimnasztikáznak vagy éppen passzolgatnak majd a kimerevített alakok között. A metrótól jőve a szurkoló már a kerítésnél érezte a bemelegítőkenőcs illatát, az északnyugati szél nemhogy éreztette vele, az erős szag néha meg is könnyeztette. Odabent már folyt a bemelegítés. Ne úgy képzeljük, mint manapság, hogy az edzői stábból valaki vezényelte a gyakorlatokat, mindenki egyénileg csinálta, amit jónak látott. Több százan, akár ezren is odatolakodtak a futballistákhoz, de senki sem szólt be nekik. Nem volt jellemző, tisztelték őket. Mondjuk, a lelátón azért már el-elpárolgott a tisztelet… Az edzők néha egy-egy szóval biztattak, de már valamennyi futballista magával volt elfoglalva. Aztán elnyelte őket a toronyépület, a játékoskijáró és a sportinduló dallamára irány a pálya.

Ekkor már a P-szektorban, később a számozott felső karéjban a Kerepesi út felőli részen megtelt a Fradi-tábor, átellenben, a Földtani Intézet irányában az újpestiek, a honvédosok, kicsit közép felé a Vasas drukkerei ültek. Manapság már hihetetlen, de igaz: félidőben az alsó és felső karéjt elválasztó folyosón helyet cseréltek a táborok – aszerint, együttesük merre támadott –, de balhé nem volt. A Verseny utcában volt néha „matek” – nem ritkán rendőri közbelépéssel… A játékoskijáró felőli oldalon a szünetben a fülére tapasztott Sokol rádióval az egyik kezében a rézsűre könnyíthetett magán a megfáradt szurkoló, ha már a mindig zsúfolt mellékhelyiségbe nem fért be…

Más világ volt. Az ember szombaton vagy vasárnap kirúgta maga alól az ebédlőasztalnál a széket, aztán irány a Stadion. A kettős rangadók valamiféle szabadságérzetet jelentettek, ha jó volt a meccs, ha rossz. Hogy visszahozható-e a fíling? Kétlem, s nem csak azért, mert a fővárosi együttesek közül napjainkban csupán az FTC meghatározó az élvonalban, és mert a többi meccsről az információ nem a Sokolon érkezik, hanem az interneten. Hanem azért (is), mert 1987 óta generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sincs, miről is van szó.

Mégis, ha a régi idők focijának hangulatát nem is lehet visszahozni, a kezdeményezés több mint dicséretes. Hagyományt csempész egy megújuló kultúrába.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!