FTC: Zubkov hazatér, a Sahtarban folytatja a pályafutását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.08.05. 16:48
null
Zubkov újra a Sahtar játékosa (Fotó: Szabó Miklós)
A Sahtar Doneck labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Ferencvárostól Olekszandr Zubkovot.


Ukrán sajtóhírek alapján már korábban már megírtuk, hogy a Szerhij Rebrov irányította al-Ain és a Sahtar Doneck is szerződtetné a Ferencváros támadóját; most pedig eldőlt a szélső sorsa: a Sahtar Doneckhivatalosan is bejelentette, hogy Zubkov visszatér korábbi együttesébe, ahol a szerződése 2027 nyaráig szól. A hírt később a népligeti klub is megerősítette.

Az Index péntek délután arról írt, hogy információi szerint kétmillió euróért cserébe igazol a Sahtarhoz.

Az ukrán támadót 2019-ben adta kölcsön a Sahtar a Fradinak, amely egy évvel később végleg átigazolta. Három év alatt három bajnoki címet és egy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. Összesen 73 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget, 15 gólt szerzett és 12 gólpasszt osztott ki.

Zubkov egyébként a 2020–2021-es idényben a Bajnokok Ligájában is nagy szerepet kapott – a Barcelona elleni hazai vereség kivételével minden mérkőzésen kezdőként pályára lépett a csoportkörben.

Sztanyiszlav Csercseszov nem nevezte az idei nemzetközi kupaidényre a szélsőt, így sejthető volt, hogy távozik a Ferencvárosból.

A 26 esztendős játékos értékét nagyjából 1.8 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mats Knoester
(holland, Heracles – Hollandia, szabadon igazolhatóként), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium, szabadon igazolhatóként),Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Filip Krasztev (bolgár, Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben Levszki Szófia, Bulgária), Didier Lamkel Zé (kameruni, Royal Antwerp – Belgium)
Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Csonka András (Budafoki MTE, kölcsön után végleg), Lasa Dvali (grúz, APOEL – Ciprus, szabadon igazolható), Róbert Mak (szlovák, Slovan? – Szlovákia, szabadon igazolható), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (Wergiton do Rosário Calmon, brazil, szabadon igazolható), Szerető Krisztofer (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna),
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia), Iyinbor Patrick (Vasas, ismét kölcsönbe), Katona Bálint (Kecskeméti TE, ismét kölcsönbe), Katona Máté (soroksári kölcsön után Kecskeméti TE), Varga Ádám (soroksári kölcsön után Kecskeméti TE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti, Gaziantepspor – Törökország)

Legfrissebb hírek

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
11 órája

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
13 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54
Ezek is érdekelhetik