NB I: Sírva fakadtam a diagnózis hallatán – Szolnoki Roland

Aki hallotta Szolnoki Roland kiáltását, rögtön tudta, nagy a baj.

Július 28-án a Puskás Akadémia a Guimaraest fogadta az Európa-konferencialigában (az első meccset a portugál csapat 3–0-ra nyerte meg), amikor a hazaiak csapatkapitánya egy párharcot követően fájdalmas arccal terült el a játéktéren, majd néhány pillanattal később hordágyon vitték le a pályáról. A felcsútiak szakmai stábja, a játékostársak ekkor még reménykedtek, talán nem súlyos a sérülés, nem kell hosszú időt kihagynia az egyszeres válogatott védőnek, ám hamar kiderült, nem ez a forgatókönyv valósult meg.

„Kevés idő volt hátra a szünetig, amikor a kezdőkörnél egy lefejelt labdára az ellenfél egyik játékosával egyszerre startoltunk– idézte fel a történteket a már otthonában gyógyuló Szolnoki Roland. – A jobb lábamat kinyújtva be akartam állni elé, ő azonban hátulról érkezve összekoccantotta a térdemet. Nagy reccsenést hallottam, elzsibbadt a lábam, és egyből tudtam, csere lesz. Az érzés egyébként hasonló volt, mint amikor mondjuk bokán rúgják az embert és ideget találnak el, azzal a különbséggel, hogy kellemetlen hanggal is járt. Mivel egy évvel ezelőtt a nyári felkészülés alatt egy roppanás kíséretében hátrahajlott a térdem – azt két-három hónap kihagyás követte –, sejtettem, hogy súlyosan megsérültem, ugyanakkor nem akartam találgatni, és bíztam benne, nem a legrosszabb következik be. Az öltözőben még dolgozott bennem az adrenalin, nem éreztem fájdalmat, de annyi azért kiderült, hogy a keresztszalagom tartása lazább, mint kellene. Reggel aztán képtelen voltam felkelni az ágyból, nem tudtam behajlítani a lábamat, és előttem van a pillanat, amikor az MRI-vizsgálatot követően szembesültem a diagnózissal. Valósággal fejbe kólintott, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom, sírva fakadtam, és nagyjából fél órán keresztül sírtam. Nem azzal volt rossz szembesülni, hogy mi a probléma, hanem a tudat, hogy ez nem egy kéthetes sérülés, hosszú kihagyás következik.”

Sokba, nagyon sokba került a Guimaraes elleni párharc a Puskás Akadémiának, hiszen az első mérkőzésen Luciano Slagveer combizma szakadt el (négy-hat hetet kell kihagynia), a Pancho Arénában pedig Szolnoki Roland mellett a 11-szeres válogatott Nagy Zsolt is megsérült (a térdében a belső oldalszalag szakadt el részlegesen, három hónap kihagyás vár rá), vagyis három alapember esett ki hosszú időre. Öt nappal a sérülést követően Székesfehérváron megoperálták Szolnoki Rolandot, szombaton elhagyhatta a Szent György Kórházat, így azt már otthon a televízióban látta, hogy egy nappal később a Puskás Akadémia megszerzi idénybeli első győzelmét a bajnokságban.

„Nagy köszönettel tartozom a műtétet végző Abkarovits Gézának és persze a kórházi osztály nővéreinek is, hiszen nagyszerűen bántak velem, végig odafigyeltek rám – folytatta Szolnoki Roland. – Az operáció után a doktor úr elmondta, a porcot is vissza kellett varrni, a felépülésem öt-hat hónapot vehet igénybe. Szombaton a feleségem hazavitt, hat hétig nem állhatok rá a lábamra, egyelőre mankóval közlekedem a lakásban. Hogy mivel telnek a napjaim? Reggel beveszem a gyógyszert, beszúrom magamnak a véralvadásgátlót, leveszem a lábamról a rögzítőt, és különböző gépek segítségével kezelem, tornáztatom a térdemet, majd következik a jegelés. Tulajdonképpen ez többórás program, amihez a feleségem és a kisfiam óriási támaszt jelent. A sérülést követően az első három napban még meglehetősen negatív voltam, a műtét óta azonban változott a helyzet: ebben sokat segít, hogy rengetegen keresnek, biztatnak. Talán mondanom sem kell, a futballt illetően amit lehet, megnézek a televízióban, legyen az a Ferencváros Bajnokok Ligája-meccse, a Mol Fehérvár Európa-konferencialiga-találkozója, egy német bajnoki vagy a DVTK–Soroksár NB II-es összecsapás. A rosszban talán annyi szerencsém van, hogy a katari világbajnokság miatt november közepén befejeződik az idény, és bár így is sok meccs­ről lemaradok, reményeim szerint januárban valamilyen szinten már a csapattal tudok készülni. Nagyon várom az első napot, amikor Felcsútra mehetek rehabilitációra, szeretek edzeni, és bár a vádlimat és a combomat is fel kell majd építeni, úgy fogom fel, ennek valamiért így kellett történnie.”