Segítsünk az érszűkülettel küzdő Müller Sándoron!

Tavasszal fordult rosszabbra Müller Sándor betegsége: a jobb lábfején lévő, nagy fájdalmakkal járó érszűkület súlyos, s nem zárható ki, hogy a lábfejét amputálni kell. Ezt optimális esetben is csak költséges terápiával lehet elkerülni. Nehéz helyzetében a 73 éves korábbi kiváló futballista az MLSZ Focisegély Alapítványához fordult. Megkeresésünkre a döntéshozó grémium egyik tagja, Borbély Zoltán elmondta: „Müller Sándort több alkalommal is támogattuk, a jövőben is szándékunkban áll segíteni, különös tekintettel a nehéz egészségügyi helyzetére.”

ALBERT FLÓRIÁN INTELME: „FIGYELJETEK A TAKNYOSRA!”

Felidézzük, milyen futballista is volt a betegeskedő Müller Sándor. Nála idősebb klubtársához, Mészöly Kálmánhoz hasonlóan a III. Ker. TTVE-ben kezdett futballozni, s ugyanúgy, mint a középhátvéd, ő is a Vasasban folytatta. Nem volt még húszéves, amikor a Vasas–Pécs bajnokin pályára lépett a Fáy utcában 1968. június elsején. Illovszky Rudolf fedezetként számított rá, a 4:0-ra megnyert találkozón  „az első félidőben nehezen lendült játékba, szünet után viszont alaposan feljavult, szépen szerelt és jól dobta támadásba társait”. A harmadik gól előtt ő adta a labdát Puskás Lajosnak, a szaklaptól 7-es osztályzatot kapott.

A Vasas az aranyéremre is esélyes volt, ám decemberben 2:1-re elvesztette a Fradi elleni rangadót, igaz, a meccs 3. percében éppen Müller szerzett vezetést az angyalföldieknek, 14 méterről leadott lövése után a labda szinte bevitte Géczi István kezét... „Müller jelentette a legtöbb veszélyt Géczi kapujára. Ügyesen osztogatott, nagy lövésekkel próbálkozott”    – szólt a sportlap értékelése a 7-es osztályzat kapcsán. Azon a meccsen Albert Flórián egy idő után már azt kiabálta, hogy „Figyeljetek a taknyosra!”.

Rá egy évre októberben Kispesten az ő ballal lőtt góljával alakult ki a 3:1-es Vasas-győzelem, „a középpályások közül Müller tűnt ki, sok támadást indított, s igyekezett a befejezésekhez is felzárkózni”. A Közép-európai Kupa döntőjében, 1970 júniusában Pozsonyban az Inter Bratislava 2:1-re legyőzte a Vasast, a Fáy utcai visszavágón 4:1-re nyertek az angyalföldiek, futtából ő lőtte a harmadik gólt, „fordulás után nagyot javult”. Formája augusztusban is kiváló volt, az FTC-t 2–0-ra legyőző piros-kékek góljai előtt ő adta a labdát a gólszerző Farkas Jánosnak, illetve Tóth Bálintnak. „Müller nagyszerűen kezdett, ellenállhatatlanul cselezett, de később visszaesett.”    Az utóbbi miatt „csak” 7-esre értékelték a játékát.

A marseille-i kudarcot követően Hoffer József szövetségi kapitány keze alatt újjászerveződő válogatottba is bekerült, 1970. október 7-én a norvégok ellen Oslóban 3–1-re megnyert Eb-selejtezőn balfedezetet játszott, és így minősítették a produkcióját:  „Keveset volt játékban. Csak néhány ötletes támadásvezetéssel hívta fel magára a figyelmet. Szünet után visszaesett, nem ízlett neki a csúszós talaj.” 

Néhány nappal később a Dunaújváros 6–1-es legyőzése során parádézott, Mészöly Kálmánnal együtt 8-ast kapott. Gólpasszt adott Farkas Jánosnak, a Népsport szerint  „a középpályán Müller korlátlan úr volt, sok látványos megoldást láttunk tőle.”    Volt, amikor neki sem ment, a Dózsától elszenvedett 3–1-es vereség alkalmával  „nem tudta ellátni az összekötő kapocs szerepét”, a Honvédtól 1–0-ra, az MTK-tól 2–1-re kapott ki a Vasas, ő sem váltotta meg a világot. Novemberben a Salgótarján ellen (4–1) a negyedik gól előtt ő hozta helyzetbe Puskást,  „az első félidőben még meglehetősen pontatlan volt, a hajrára azonban sokat javult”.

VOLT IDŐ, AMIKOR RENGETEG SZTÁR RIVALIZÁLT A KÖZÉPPÁLYÁN

Felvetődik a kérdés, ha egy ilyen képességű futballista bekerül a legjobbak közé, miért nem ereszt gyökeret? Egyrészt 1970 kísérleti esztendő volt a csapatkeresés jegyében, a kapitányi „seregszemle” során ő is eltűnt, nem telt el egy év, Hoffer József sem volt már a válogatott élén, a játékos által is nagyon tisztelt Illovszky Rudof lett a kapitány, aki edzője volt a Vasasnál. Mégis első és második válogatottsága között majd négy év telt el: 1974. május 29-én a jugoszlávok ellen (3–2) Székesfehérváron játszott Albert Flórián búcsúján – amely egyben a mester búcsúja is volt... „Mozgékony volt. Az első félidőben azonban nem tudott igazán kibontakozni, mert kevés támogatást kapott. A játékidő második felében, amikor már foglalkoztatták, időnként olyan teljesítményre volt képes, mint az utóbbi hetekben a Vasasban.” 

Nem sokkal korábban az Üllői úti FTC-pályaavatón ő lőtte a vendégek győztes gólját. „Mozgékonysága tetszett, góljával döntő érdemeket szerzett.”   Akárcsak egy évvel korábban (Vasas–FTC 2–1), „a középpályán, míg el nem fáradt, Müller ügyesen játszott, sőt, veszélyes is volt a ferencvárosi kapura”.

Tegyük hozzá, a válogatottnál a mellőzésében szerepet játszott, hogy rengeteg remek labdarúgó volt akkoriban középpályán – elég, ha csak Kocsis Lajost, Kű Lajost, Juhász Istvánt említjük... –, s a teljesítménye is ingadozott. Egyszer-egyszer volt válogatott 1970-ben, 1974-ben, 1975-ben Baróti Lajos alatt a bolgárok ellen kétszer. Lakat Károlynál 1980-ban pályára lépett a lengyelek ellen (2–1), alakulgatott az 1982-es vb-csapat. Mindeközben a Vasas – Baróti Lajossal a kispadon – 1973-ban a Honvédot hosszabbításban 4–3-ra megverve elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát,  „Müller rengeteget fáradozott, a csapat karmestere volt”.

1977-ben megnyerte a bajnokságot, áprilisban a Fradi ellen (4–1) gálázott: „A középpályán találjuk a mezőny legjobbját Müller személyében, aki tanárként futballozta végig ezt a rangadót. Egy pillanatra sem állt meg, sok labdát szerzett és egy sereg jó támadást indított”, 9-est kapott. Az idényzáron a ZTE ellen (3–1)  „rengeteget volt játékban, kitűnő labdákat adott társainak, ő maga is jó néhányszor jó helyzetbe került, de azokat elhibázta”. Müller Sándor a FourFour­Two-nak ezt mondta az idényről: „Fantasztikus esztendő végén lettünk a Vasassal bajnokok, száz rúgott góllal, az aranynak Illovszky Rudolf volt a záloga. Az évad elején például négy ragyogó középcsatárunk volt, Várady, Izsó, Kovács Pista és Gass, erre Rudi bácsi úgy tudta megszervezni a csapatot, hogy mind a négyüknek megtalálta a helyét. Gass ment a középpályára, Kovács jobbra, Várady balra, a Vasas meg a bajnoki dobogó tetejére.”

A válogatottnál Lakat Károlyt Mészöly Kálmán váltotta, az 1981-es év első meccsén a középpályás játszott a spanyolok ellen (Valenciában 3–0-ra nyertünk), innentől kezdve kirobbanthatatlan lett a csapatból. Ekkor már – Fazekas Lászlóval együtt – a belga Royal Antwerp FC futballistája volt. Az ott töltött idényről ez mondta:  „Fazekas Lacival hiába voltunk húzóemberek, kommunista országból érkeztünk, így sztárok nem lehettünk. A kieső Antwerpből csináltunk masszív belga középcsapatot, harminc felett ott tanultam meg becsúszni, mert egy külföldinek háromszorosan meg kellett küzdenie a helyéért. Bár az is csoda, hogy kiengedtek minket...” 

A luzerni svájci–magyar vb-selejtezőn (2–2) 11-esből gólt lőtt.  „(...) gyakran szerelte Botteront (...), összjátékra törekedett és megpróbált felzárkózni a támadásokhoz (...), a kombinációkban voltak pontatlanságai is. Rutinját, nagy hidegvérét dicséri, hogy vállalkozott a 11-es végrehajtására, noha arra Bálintot jelölték ki.”   Valamennyi selejtezőn pályára lépett!

A SPANYOLORSZÁGI VB-N ZOKON VETTE A LECSERÉLÉSÉT

A spanyol éveket így összegezte:  „Alicantéban jól éreztem magam, csak túl meleg volt, és én már nem voltam fiatal. A nagy rivális Elchének rúgtam egy hatalmas gólt a másodosztályban, ez szép emlék.” (Hércules–Elche 3–1 – a szerk.)

A spanyol Pablo Verdú 2018-as cikkében azt írta, noha az argentin Gerónimo Saccardi és Mario Kempes is több idényt lehúzott Alicantéban, a francia David Trézéguet is egyet, mégis Müller Sándor maga volt a magyar mágia (magia magiar). Pontosabban a mágus. A spanyol évek után a Vasasban Mészöly Kálmán mellőzte, az alsóbb osztályú osztrák Leopoldstadt együttesében fejezte be karrierjét.

A Focisegély Alapítvány számlaszáma: OTP 11707024-20481694-00000000, a közlemény rovatban fel kell tüntetni Müller Sándor nevét.