NB I: a Honvédtól igazolt hátvédet a Kecskemét

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 17:00
null
Polyák Kristóf a Kecskeméti TE új igazolása (Fotó: kecskemetite.hu)
Polyák Kristóf a Budapest Honvédból a Kecskeméti TE-hez igazolt. A 18 éves játékos nagyon várja, hogy az élvonalban is bemutatkozhasson.

A székesfehérvári születésű Polyák Kristóf a Fehérvár FC-ben kezdte pályafutását. Ezt követően a Főnix Gold és a Siófok együttesét erősítette, mielőtt a Honvéd átigazolta 2020 nyarán. Polyák a tartalékok között hamar bemutatkozhatott az NB III-ban, emellett az U19-es korosztályos válogatottban is több mérkőzésen szerepelt.

„Természetesen nagyon örültem a Kecskemét megkeresésének, hiszen ez egy hatalmas lehetőség számomra, illetve még annál nagyobb erőfelmérő is. Az NB I természetesen már más kávéház, de oda fogom tenni magam, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt a mércét is megugorjam. Sok helyről hallottam, hogy a csapatszellem és a közösség nagyon jó, ezt azonnal megtapasztalhattam én is, nagyon segítőkész volt velem az első perctől mindenki, így várom a közös munkát. Izgatott vagyok, hogy akár be is mutatkozhatok az NB I-ben, az első meccs nekem különösen azért is lehetne pikáns a nyitányon a Fehérvár ellen, mert én Székesfehérvár mellől indultam” – olvasható a fiatal hátvéd nyilatkozata a Kecskeméti TE honlapján.

Polyák már csatlakozott is a jelenleg Törökországba tartó kerethez.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Nikitscher Tamás
(Pécsi MFC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Ábel
Kiszemeltek: –
Távozók: Sági Milán (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
2025.04.16. 22:35

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36
Ezek is érdekelhetik