NB I: a ZTE 2025-ig hosszabbított Gergényi Bencével

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.20. 10:27
null
Gergényi Bence 2025-ig hosszabbított a ZTE-vel (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszegi TE FC 2025-ig hosszabbított Gergényi Bencével – számol be róla a klub honlapja. A több poszton is bevethető játékosnak remek idénye van, hiszen már három gólja mellett öt gólpasszt is kiosztott.

„Több mint négy éve játszom Zalaegerszegen és nagyon boldog vagyok, hogy tovább folytatódik a történetünk. Az eddigi céltudatos és kiegyensúlyozott szakmai munka mellett, bízom a saját fejlődésemben és a csapat sikerességében is egyaránt. Hajrá, Zete!” – nyilatkozta a 24 éves játékos a hosszabbítást követően

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: –

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Németh Erik (szentlőrinci kölcsön után Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Diego Carioca (Diego Silva Nascimento Santos, brazil, Kolosz Kovalivka – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Elek Ákos szerint nem kell kishitűen hozzáállni a törökök elleni meccsekhez

Magyar válogatott
2025.03.18. 09:54

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Az MTK a második félidőben lőtt gólokkal múlta felül a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:10

Tóth Barna négy gólt lőtt, a Paks kiütötte a széteső Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 22:20

Gergényi Bence: A legfontosabb ma az volt, hogy küzdjünk az Újpestért

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 19:51

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19
Ezek is érdekelhetik