NB I: válogatott játékos érkezett Mezőkövesdre – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 19:03
null
Ephestion Belgiumból igazolt Mezőkövesdre (Fotó: mezokvesdzsory.hu)
Thomas Ephestion személyében 27 éves martinique-i válogatott támadót igazolt a Mezőkövesd-Zsóry FC.

 

A klub honlapján jelentette be a francia és martinique-i állampolgárságú játékos átigazolását. Thomas Ephestion Franciaországban a Valenciennes FC-ben és az Olympique Marseille-ben nevelkedett. Szerepelt a Marseille U19-es csapatában, a klub B-együttesében, majd megfordult az AS Bérziers-ben, a Lensban és az US Orléans-ban is.

Ezt követően Belgiumba szerződött, ahol előbb a Westerlóban, majd az RWD Molenbeekben játszott. Innen igazolt Mezőkövesdre. Ephestion eddig két találkozón szerepelt a martinique-i válogatottban, ezen mérkőzéseken két gólpasszt jegyzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDBEN
Érkezők:
Ilja Beriasvili(grúz, FC Telavi – Grúzia),Csontos Dominik(Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár, szabadon igazolhatóként),Steliano Filip(román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dinamo Bucuresti – Románia),Márkus Attila(Nyíregyháza Spartacus),Nagy Dominik(Bp. Honvéd – szabadon igazolható)Nyikolaj Prudnyikov(orosz, szabadon igazolható, legutóbb FK Orenburg – Oroszország),Younn Zahary(Comore-szigeteki-francia, szabadon igazolható, legutóbb Stade Olympique Choletais – Franciaország), Thomas Ephestion (martinique-i, RWD Molenkbeek – Belgium)
Kölcsönbe érkezők:Lehoczky Roland(MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:Madarász Márk(Gyirmót),Csontos Dominik(ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Bobál Dávid(MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Pontokat értek a rögzített helyzetek! Hét vesztes meccs után újra győzelmet aratott a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:53

A Mezőkövesd nem engedte feljutó helyre a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.04.07. 21:53

Nőtt a Kisvárda előnye, 0–2-ről mentett pontot a Barcika, már nem áll kieső helyen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 20:59

Legyőzte a Mezőkövesdet és négypontosra növelte előnyét a tabella élén a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 17:50

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik