MK: a Puskás Akadémia edzője 18 éves gólszerzőjét méltatta a továbbjutás után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.03.02. 22:44
null
Hornyák Zsolt (feketében középen) köszönetet mondott csapatának (Fotó: Török Attila)
A Debrecen 3–1-re kikapott odahaza a Puskás Akadémiától a labdarúgó Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében, így a felcsútiak jutottak a legjobb négy közé. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A PuskÁs Akadémia trénere, Hornyák Zsolt úgy fogalmazott: örül, hogy fiai teljesítették a feladatot.

„Továbbjutottunk egy erős Debrecen ellen. Csalóka, hogy kettő nullával kezdtünk, mert nem volt könnyű. Határozottan léptünk be a meccsbe, aztán egy fölösleges hiba után Ferenczi János szép góllal szépített, amivel megnehezítettük a mérkőzést. Tudtuk, hogy a második félidőben mindent bele fog adni az egyenlítésért az ellenfél, így is lett, nyomás alatt voltunk, mélyen védekeztünk. Nagyon jó teljesítményt láthattunk Gruber Zsombortól, éppen a lecserélése előtt rúghatott volna még egyet, amivel eldönthette volna a meccset. Köszönöm a csapatomnak a hozzáállást, most pedig a Honvéd vár ránk.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

GRUBER ZSOMBOR: AZ ÁLMAIMAT ÉLEM, DE VANNAK MÉG CÉLJAIM

A DVSC vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics szerint az első tíz perc eldöntötte a találkozót.

„Amikor ilyen gólokat kapunk, azok felérnek egy hatalmas pofonnal, és nagyon nehéz visszakerülni a ritmusba. A második félidőre viszont változtattunk, és a szezonban a legjobb játékrészünket produkáltuk, jobban játszottunk, mint a győztes meccseken. Hiába domináltuk és kontrolláltuk a játékot, nem sikerült gólra váltanunk a helyzeteinket. Megérdemeltünk volna egy gólt, de talán most kapjuk vissza, hogy máskor meg nem, és mégis rúgtunk. Sajnálom a fiúkat és a szurkolókat is, akik az utolsó húsz percben nagyon erősen támogattak minket. Remélem, ez a kapcsolat az idény végéig kitart köztünk.”

SZRDJAN BLAGOJEVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 1–3 (1–2)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion, 3811 néző. V: Csonka
DVSC:
Milosevics – Bévárdi (Loncsar, a szünetben), Dreskovics, Lagator, Ferenczi – Manrique, Varga J. – Sós (Varga, 62.), Dzsudzsák, Bódi – Mance (D. Babunszki, 66.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Puskás Akadémia:
Markek – Bartolec, Golla, Spandler, Ormonde-Ottewill – Batik – Favorov (Plsek, 80.), Levi (Slagveer, 79.), Corbu – Puljic (Colley, 80.), Gruber (Van Nieff, 69.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző:
Ferenczi (31.), ill. Gruber (1.), Levi (12.), Slagveer (85.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik