Ez lenne a „paksi gólkirálygyár” titka?

– Hogyan került a zenekarból erre a pályára?
– Igazából párhuzamosan folyik minden az életemben, csak különböző súlypontokkal. Amikor a zenekart elkezdtük 1991-ben, akkor kezdtem az ELTE-n a pszichológia szakot és egy évvel később a kulturális antropológia-szakot. Közben a zenekarral jártunk Ausztráliában, három hónapig éltünk ott, voltunk Prágában, szerepeltünk az AC/DC előtt, kaptunk Fonogram-díjat, elkezdtük gyártani a videoklipeket, kiadtuk az első lemezt, majd még kettőt. Berlinbe költöztünk, majd kétezeregy szeptember tizenegy előtt egy héttel találkoztunk New Yorkban a Warner igazgatónőjével, de utána ez a történet megfeneklett… Az első tíz évben a zenekar volt a látványosabb, de miután befejeztem az egyetemet, kisebb pszichológiai munkákat, tanácsadásokat, csoportfoglalkozásokat tartottam azért. Az egyetem alatt olasz tolmácsként éltem, volt egy cégem is, amely száz kávégépet üzemeltetett: sok dolog ment egyszerre, csak a súlypontok voltak máshol a különböző időszakokban. Csupán a foci volt állandó, folyamatosan kispályáztam, akárhol is voltam, de röplabdáztam és kosárlabdáztam is rendszeresen, utóbbi sportágat ma is űzöm, a kocsimban mindig van egy kosárlabda.

– És akkor jött a váltás…
– A harmincas éveim közepe körül éreztem úgy, hogy váltanom kellene… Jó húsz évvel ezelőtt jött a második Fonogram-díj, de akkor már takaréklángon égett a zenekar, és elvégeztem a TF-en a sportpszichológiai szakot, mellette megszereztem a C-lincencet családi jó barátom, az újpesti ikon, Nagy László segítségével. Elkezdtem pszichológusként dolgozni a BVSC-nél, amikor elcsitult a zenekari élet – bár ma is működik a FreshFabrik, most is stúdiózunk, és 2022 szeptemberében volt egy nagy és fontos fellépésem a Szappanos György emlékére szervezett jótékonysági koncerten, Mohai Tamással Tátrai Tiborral, Jamie Winchesterrel, Nagy Ádámmal, hogy csak hogy néhány nagyobb nevet említsek. Ma is oktatok olasz nyelvet, de dobolást is, nemsokára például egy fiatal futballista jön hozzám. Egy másik játékost olaszra tanítok, terápiás jelleggel. De van edző is, aki olaszt tanul nálam, közben megbeszéljük a szakmai kérdéseket is.

– Ki a legismertebb „tanítványa”?
– Foglalkoztam Mendi Ronaldóval is, aki ma a Karlsruhe játékosa, de sok utánpótláskorú gyerekkel dolgoztam együtt a BVSC-ben, majd a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesületben Németh György és Salkovics Gábor mellett és vezetésével. Nagyon jó brigádokkal találkoztam, három évig dolgoztunk együtt. Azt hittem, a focis múltam miatt mindent tudok, de kiderült, ez nem így van, rengeteget tanultam az edzőségből az edzőktől és a játékosoktól is. De együtt dolgoztam a Honvédnál egy rövid ideig Massimo Moralesszel is, sok szakmai anyagot adott nekem – ő ugyebár Giovanni Trapattoni másodedzője volt a Bayern Münchennél. A labdarúgás és a sportpszichológia együtt folyt az életemben, majd Paksra kerültem sportpszichológusnak a felnőttcsapathoz.

– Edzősködik is?
– Két éve U8-as és U9-es edző vagyok Wolf Attila vezetőedző mellett, gyakorlatilag elindult egy olyan folyamat, ami a pszichológiai és a sportpszichológiai munkámat is megváltoztatta. Nagyon ritka, hogy egyetlen sportágra specializálódjon egy sportpszichológus. Az évek során kulcskérdés az adatgyűjtés és az adatok minősége, bizonyos valóságtartalmakhoz nem jutok hozzá, mert érzelmek által torzított. Egy játékos megítélése egészen más tud lenni az ő elmondása, a szülők, az edzők, a csapattársak, vagy épp a szurkolók, szemszögéből, de vajon melyik áll legközelebb a valósághoz? Jómagam edzőként a terepen amolyan „megfigyelői attitűdből” sok hasznos és releváns információt be tudok szerezni (Szabó András Bálint a tolmács már évek óta a legnevesebb magyar scoutképzésen – a szerk). Szerintem én egy kicsit másként észlelek és látok dolgokat a másik szakmám miatt, mint a legtöbb edző: a fizika, a technika, a taktika és a mentalitás területein kell megfigyelni egy játékost, és én több oldalról is meg tudom közelíteni azt, amit látok, így egyfajta szintézis tárul elém.

– Ezen mit ért?
– Minden szempontból látom és értékelem a játékos minőségét, reálisabban, mint az edző vagy a játékosmegfigyelő. Olyan információ-együtteshez jutok, amihez más nem. Aki sportpszichológus, de nem ismeri a sportágat is, másként látja a mérkőzést – a vízilabdához például én nem értek, egy ottani megfigyeléshez nem sok mindent tudnék hozzátenni. De a fizikai, technikai, taktikai és mentális oldalt a futballban sokkal jobban tudom értékelni. A találkozásunkkor tudok beszélni vele erről, ezeket az információkat nem kapja meg egy edzőtől, mert én már pszichológusként adom vissza neki ezeket: van egy olyan szintézis, ami már hat a játékosra. De a nehéz esetek néha nehezek… Ha bízik bennem, és büszke vagyok rá, hogy vele dolgozhatok (minden játékosom ilyen volt, másként el sem vállalnám), akkor olyan szoros és jó kapcsolat tud köztünk kialakulni, ami által könnyebben kerülünk egy hullámhosszra, új dolgokra tudom felhívni a figyelmét, gyorsabban tudunk előrehaladni, hiszen nemcsak sportpszichológusi, hanem edzői és scoutszemszögből is tudok neki segíteni. És egy szinten ezek a látószögek egymással összeérnek.

– Értékelik a játékosok, szakemberek ezt a „multidiszciplináris” segítséget?
– Az kristályosodott ki az elmúlt tizenkét évben, hogy ez nagyon jó irány, és megspékeltem ezt egy mindfulness pszichoterápiás szisztémával, ami egy kognitív viselkedésterápia. Autogén és mentáltréning, önismeret, mindfulness-technikák, figyelem- és érzelemkontroll a hatékonyság javítására, konfliktuskezelés, meditációs gyakorlatok – együtt más, például kognitív és érzelemregulatív technikákkal kiegészítve nagyon jó eszközrendszert alkotnak. Ez szépen összeállt az elmúlt években, de maga a sportfejlesztés az edzővel történik, semmiképpen sem akarok szerepet téveszteni. De például mozgáskoordinációs felmérést is végzek, korcsoport-specifikusan, ez is sok mindenre rávilágít. Mindig együttműködök az edzőkkel, ez a lényege a munkámnak.

– Hogyan lehet fejleszteni például a koncentrációt fiatal játékosoknál?
– A figyelemkoncentrációra a legjobb a meditáció, ezen keresztül az ember megtanulja azt, hogy csak egyetlen egy dologra gondoljon, amivel éppen foglalkozik, és ne jöjjenek közbe be más gondolatok, megtanulja kiiktatni a rossz, negatív gondolatokat. Ez érzelemkontrollt is jelent, a meditáció segít kiiktatni ezeket egy másik gondolattal, amire koncentrálni akarsz – de itt jön közbe a mindfulness-technika, segít arra figyelni, amire kell. Segít a meditációs légzőtechnika is, sőt a koncentrálás segíti a hétköznapokban, segíti a hatékony munkát. A múlton és a jövőn nem kell rágódni, a jelenben kell lenni, a figyelmet erre kell koncentrálni.

– Motiváció?
– Bizonyos evidenciákat, önismereteket kell feleleveníteni, és kitűzni a célokat, sokszor ezek elvesznek. Volt már olyan, aki korábban magas szintet ért el a futballban, ott könnyebb a dolog, ezt fel lehet használni. Gyerekeknél bonyolultabb, gyereknél önbizalmat úgy tudsz a legkönnyebben fejleszteni, hogy úgymond szétgyakorolja magát, nem kell okoskodás, túlterhelt kognitív munka. Ha valaki focizni akar, csakis akkor lesz önbizalma, ha ügyes. Az ügyes azt jelenti, hogy hatékony. Magyarul: ha kap egy labdát, és az nem pattan el tőle, akkor mehet tovább, és cselezni is tud, vagy megtanul aztán cselezni is. Egy gyerek megtanítható bármire, és akkor önbizalma lesz. Ha később rájön, hogy nem lehet profi labdarúgó, az sem baj, mert addig jól érezte magát, mert hatékony volt. A gyerek hatékonyságát a legegyszerűbb a gyakorlással fejleszteni, ehhez nem kell különösebb lelki munka – leszámítva némi önismeretet –, csak elköteleződés, motiváció és a labdarúgás élvezete; egyfajta öncélú vágy a labda birtoklására…

– A felnőtteknél?
– Azokról beszélek most, akik élvonalbeli játékosok. A pszichológia minden szinten hozzá tud tenni, de az úri huncutság, hogy kifizessenek egy vagyont ott, ahol nem termelődik pénz. Ez csak a csúcsszinten éri meg… A másodosztályban is vannak olyanok, akik ültek már a kispadon a Serie A-ban, van ilyen játékosom, és alig múlt el húszéves. Ott már más a szituáció, ő volt már csodában, ezt az érzést visszahozni más munka. Van egy változtatási, fejlesztési munka, és van egy kognitív, emlékezeti-érzelmi fejlesztés, ezek effektíven nem kapcsolódnak a fizikai munkához.

– Beszéljünk arról végezetül, ami eleve az interjú ötletét adta! Flash? Fabrik? Hogyan működik a „paksi gólkirálygyár”?
– Negyedik éve mi adjuk a gólkirályjelölteket, hiszen a 2019–2020-as szezonban Könyves Norbert éppen csak lemaradt erről a címről, a második lett, és végig harcolt az elsőségért. De bekerült a válogatottba, és a szerbeknek nyomban gólt is lőtt, meghálálva a belé vetett bizalmat. Utána Hahn János, Ádám Martin, majd nagy valószínűséggel, bár nem akarom elkiabálni: Varga Barnabás. Nagy megfejtés nincs, Varga és Ádám életútját érdemes azonban megnézni, de még Könyvesét is: inkább középkorú, de nem öreg futballisták, a csúcskorban, ám egy olyan rendszer miatt, ahol kevesebbet tudnak játszani – mert mondjuk ki, arányaiban a bajnokságban húsz százalék a magyar játékosok aránya – belekerültek a rostába. Sok az olyan játékos, aki egyszerűen nem kap elég lehetőséget. Ádám és Könyves is sok klubban megfordult, ahol többet-kevesebbet játszottak, vagy lásd Varga esetét. Ma egy U15-ös, U17-es játékos Magyarországon, ha azon gondolkodik, hogy NB I-es akar lenni, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy ne menjen-e Paksra? Itt U16-ban már NB III-ban játszhat, onnan, ha megfelelő szintet elér, megnyílik az út a profikhoz. Most az NB III-ban a középhátvédünk tizenhat éves, ilyen volt Vas Gábor és Debreceni Ákos is, de említhetném még Szendrei Ákost. A rossz passzban lévő játékosok úgy jönnek ide, hogy korábban nem jutottak igazán szóhoz, elnyomódtak a közegben, sok tehetség nem mutathatta meg magát. Itt van egy húsz-huszonöt fős keret, és bár nincsenek sztárok, ugyanakkor néhány év alatt itt mindenki megsokszorozza az értékét. Így is mondják: jön valaki, itt van egy évet, gólkirály, eligazol. Jön valaki, itt van egy évet, gólkirály, eligazol… Kétezer-tizennégyben Simon Attila volt a gólkirály, ezt se feledjük, és Böde Dánielt is említsük meg, vele együtt tíz év alatt volt öt gólkirályunk. Az értékes, de játéklehetőséget nem kapó labdarúgókat a Paks tárt karokkal várja, az öltöző hangulata (főleg, ha az edző is érzi úgymond az öltözőt) átrugdossa, átröhögteti rengeteg problémán. Ez egy családias közösség, a dolgozók szinte mind kötődnek valamilyen szinten a klubhoz. Itt éltél, itt élsz, és itt is fogsz élni! – ez itt a jelszó. A bajnokság szinte ideszűri azokat a játékosokat, akik a klubjukban nem játszanak, de ezek a játékosok nem akarják, hogy leírják őket, meg akarják mutatni, mit érnek. Olyan is van, aki volt már komolyabb szinten, de érzi, van még egy nagy dobása, ám nem akar már szórakozni a nagy megmondóemberekkel a nagy egyesületekben. Úgy érzi, Pakson még tud komolyat alkotni: ilyen például Kádár Tamás is.