NB I: korosztályos válogatott középpályással erősített a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 16:06
null
Kiss Bence Kecskeméten folytatja (Fotó: kecskemetite.hu)
Magyar korosztályos válogatott középpályással bővült a labdarúgó NB I-ben második helyen végzett Kecskeméti TE kerete, miután a klub mindenben megállapodott a legutóbb Győrben futballozó Kiss Bencével – jelentette be hivatalos oldalán a KTE.

 

A 23 éves Kiss Bence a legutóbbi idényt Győrben töltötte, 35 mérkőzésen négy gólpasszig jutott. Az U15-ös korosztálytól egészen az U21-ig folyamatosan tagja volt a magyar korosztályos válogatottnak.

„Már egy évvel ezelőtt is felvetődött a lehetősége, hogy esetleg Kecskemétre igazoljak, ám akkor végül más irányt vett pályafutásom. Örülök, hogy most viszont itt lehetek, mert nagyon szerettem volna újra az NB I-ben futballozni. Nem érkezek ismeretlen közegbe, ugyanis több játékossal is együtt futballoztam korábban a korosztályos válogatottban, így biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó társaságba kerültem. Szeretnék természetesen minél többet játszani, megmutatni magam nemzetközi porondon is, hozzásegíteni a KTE-t idén is egy minél jobb szerepléshez” – mondta Kiss Bence.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Kiss Bence (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Varga Bence (MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Nikitscher Tamás (Ausztria, Franciaország)

Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–Ferencváros

Labdarúgó NB I
4 perce

Álex Vallejo javuló formája sokat érhet a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Nikola Szerafimov és a hegedű: a Vidi elhúzná az Újpest nótáját is

Labdarúgó NB I
6 órája

Válogatott kapussal pótolhatják Hegyi Krisztiánt Debrecenben – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
8 órája

Két finn gólpassz, két finn gól – Nagy Zsolték nélkül is magabiztosan nyert a Puskás Akadémia Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 órája

Harmadszor sem tudta legyőzni a bajnokságban a Paks a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
21 órája

Folytatódott a remek győri tavasz, az ETO legyőzte az MTK-t hazai pályán

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik