NB I: újabb játékosok távozását jelentette be az MTK

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 21:45
null
Poór Patrik ismét távozik az MTK-tól (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozik a csapattól az ETO FC Győrhöz átigazoló Szépe János mellett Poór Patrik és Palincsár Martin is, utóbbi a másodosztályú Szeged-Csanád GA-nál folytatja pályafutását, miután a Tisza-partiak kivásárolták szerződéséből a támadó középpályást.

 

A Sándor Károly Akadémián nevelkedő Poór Patrik korábban tíz évig volt a fővárosi kék-fehérek játékosa, akikhez tavaly nyáron öt év után tért vissza – s volt a Puskás Akadémia, a Paks és a DVSC játékosa is –, a mögöttünk hagyott idényben 22 bajnokin lépett pályára a 29 éves védő.

Nem tart az élvonalba az MTK-val Palincsár Martin, miután kivásárolta őt szerződéséből az NB II-es Szeged-Csanád GA. A 24 éves Palincsár 11 évesen került az MTK-hoz, melynek felnőttcsapatában 2019-ben mutatkozott be, s a legutóbbi négy évadban 92 meccsen kapott lehetőséget, ezek alatt három gólt szerzett és 13 gólpasszt adott.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (Mezőkövesd Zsóry FC, kölcsön után végleg), Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Hej Viktor (ukrajnai, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Kovács Patrik (RB Salzburg – Ausztria), Rácz Gergő (Paksi FC, kölcsön után végleg), Végh Bence (Mosonmagyaróvár), Kádár Tamás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Rajmund (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönből visszatérhet: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécske), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Mezei Szabolcs (Paksi FC), Palincsár Martin (Szeged-Csanád GA), Poór Patrik, Szépe János (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Lehoczky Roland (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Szépe János (ETO FC Győr), Varga Bence (Kecskeméti TE – kölcsön után végleg?)

Legfrissebb hírek

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik