Népsport: „Megengedte Kádár János, bajnok lett a Ferencváros”

Ahhoz képest, hogy a Ferencvárost az NB I 1962–1963-as idényének negyedik fordulójában a bajnoki címvédő Vasas (1961, 1962) 2:0-ra legyőzte, továbbá az ötödik kör után (DVSC–FTC 2:2) nyeretlenül az utolsó előtti (13.) helyen állt két ponttal, óriási bravúr, hogy az évad végén a zöld-fehérek nyakába akasztották az aranyérmet. Az őszi szezont is csupán a hatodik helyen zárta a csapat, az élen a Lóránt Gyula által irányított Bp. Honvéd állt, mögötte az 1960-ban bajnok Újpesti Dózsa, majd az MTK. Óriási meglepetésre a Vasas a hetedik helyen a Fradi mögött kullogott, a leendő bajnok ötpontnyira volt leszakadva az éllovastól. Kellemes meglepetést szerzett viszont félidei negyedik helyével (10:11-es gólaránnyal) a Szegedi EAC, az egyetemisták csapata.

A nyitó fordulót – a Fradi kikapott Szegeden – követően a második körben az Újpesti Dózsa következett a Népstadionban. Hiába futballozott elöl jól Albert Flórián („Gyors, remek cselekkel többször becsapta az újpesti játékosokat és két gólt szerzett”), a rangadó 2:2-re végződött. Tény, a zöld-fehérek a tabella utolsó helyéről kapaszkodtak az elsőre, az évad folyamán csak a 9. helyen nem álltak...

Összességében a Fradi kilenc alkalommal vezette a mezőnyt, a 19. fordulótól kezdve végig a csúcson volt. A 16. játéknapon Várhidi Pál öngóljával és Albert gurításával 2:0-ra legyőzte az Újpestet, a Népsport megállapította: annak ellenére, hogy a derbi alacsony színvonalú játékot hozott, „a Ferencváros küzdőképessége ismét csillogott”. Nem véletlen, hogy a védelemből került ki a mezőny két legjobbja, Novák Dezső és Mátrai Sándor.

Az élen négy 20 pontos csapat állt, köztük csak a gólarány döntött, Dózsa, Honvéd, FTC, Győr volt a sorrend, a Rába-partiak hazai pályán Palotai Károly 18 méterről lőtt szabadrúgásgóljával győzték le a Tatabányát 1:0-ra. A 17. fordulóban nagy lépést tehetett volna a Fradi a végső siker felé, ám otthon csupán 1:1-es döntetlenre végzett a mezőny első felében tanyázó Doroggal. Az viszont az Üllői útiak malmára hajtotta a vizet, hogy az MTK a Hungária körúton 2:1-re megverte az Újpestet. Nem lehet azt mondani, hogy a lila-fehéreknek szerencséjük volt, mert a Fradi ellen Várhidi, a kék-fehérek ellen Káposzta Benő talált a saját kapujába...

Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a Dózsa két ponttal lemaradva állt a második helyen a Ferencváros mögött, és sokkal jobb volt a gólaránya. Azonban a lila-fehérek az utolsó három meccsükön mindössze egy pontot szereztek, két találkozót pedig úgy vesztettek el, hogy gólt sem szereztek! Kilenc vidéki mérkőzésük közül csak a kieső Szombathelyt győzték le. A Népsport nem tagadta, hogy a végül harmadik Újpestben „néhány játékos elég gyakran megfeledkezett magáról és sportszerűtlen életmódot folytatott”, a lap Solymosi Ernőt, Göröcs Jánost és Sóvári Kálmánt említette név szerint. Hogy az őszi első Bp. Honvéd leszorult a dobogóról, abban az is közrejátszott, hogy az edző, Lóránt Gyula „fokozatosan elvesztette a lelki kapcsolatot a játékosokkal. Bizonyos fokú idegenkedés alakult ki az edző és a játékosok között.”Ennek következményeként a tréner munkáját Bányai Nándor vette át. A Népsport megfeddte Tichy Lajost, aki „a tavaszi idény folyamán sérülés és egyéb okok miatt igen gyakran nem vett részt csapata bajnoki mérkőzésein. Ez nagyon meglátszott a csatársor átütő erején, gólképességén.” A sportlap arról nem írt, hogy a balösszekötő összekülönbözött Lóránttal, s az edző és a játékosok közötti feszültség kialakulásában jelentős szerepet vállalt.

Az utolsó játéknapon a Ferencváros már bajnokként futott ki a Szeged ellen, csak az volt a kérdés, milyen arányban vág vissza az első fordulóban 1:0-ra elvesztett meccsért. A Népstadion 50 ezer főnyi nézőserege ünneplésre érkezett: Novák, a 18 éves Varga Zoltán és Rákosi Gyula góljával 3:1-re győztes együttes 14 év után újra bajnokságot nyert.

A mérkőzés után a csapat valamennyi labdarúgója felsorakozott a kezdőkörben, azok is, akik ezen a találkozón nem léptek pályára. A Népsport így fogalmazott: „A felvonuló játékosok arcáról olyan öröm sugárzott, amely elárulta, hogy ilyen talán még nem is érte őket. Ezt szó szerint is kell venni, mert a játékosok között egy sem akadt, aki bajnokcsapat tagja lett volna valamikor. Ezért is érthető a zöld-fehér játékosok határtalan boldogsága. Ez emberi dolog és természetes is.”A Képes Sport Novákról ezt írta: „Káprázatos hátvédjátékával osztatlan bizalmat vívott ki.”Hozzátéve, legjobban a Fradi hajtott az NB I-ben, „a szívvel-lélekkel való játékban már régen elvitte a pálmát. De a sikerekhez nem elég a lelkesedés. Tudás is kell, a bajnokká avanzsált Fradi – különösen a tavaszi fordulóban – már megfelelt ennek a követelménynek. Minden tekintetben nagy tudású, élvezetes, korszerű stílusban játszó, megbízható csapattá érett.”

A bajnokcsapatot az úttörők, az ifik és a klubtársak nevében is üdvözölték. Az aranyérmesek részéről Dalnoki Jenő válaszolt, „kormányunknak és pártunknak” is megköszönve azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket a zavartalan sportolásuk érdekében biztosítottak.

S hogy „kormányunk és pártunk” milyen nagyszerű lehetőségeket biztosított a fradisták zavartalan sportolása érdekében? Hm... Nem véletlenül terjedt el a népnyelvben: „Megengedte Kádár János, bajnok lett a Ferencváros!”S hogy miért ezt skandálták a szurkolók? Az 1956-os forradalom elítéltjeinek egy része 1963. március 22-én amnesztiát kapott, ami a kádári konszolidációban enyhülést jelentett. Hadas Miklós és Karády Viktor szerint: „A konszolidációs folyamat adott állapotára vonatkozó finom indikátornak is tekinthetjük(...) azt, hogy a Fradi – 1949 után először – éppen 1963-ban, azaz abban az évben nyeri meg a bajnokságot, amikor egy amnesztiarendeletnek köszönhetően a börtönökből kiszabadulhat az 1956-os politikai foglyok jelentős része.”

Köztudott, a Fradi 1945 után sosem volt a rendszer csapata, a fordulat éve (1948) után különösen nem, aligha véletlen, hogy a Rákosi-érában az 1949-es bajnoki aranyérmet követően szétszedték az együttest, nevét megváltoztatták. Már az példátlan bátorságról tanúskodott, hogy 1955-ben a Húsvéti Tornán Bécsben a Bp. Kinizsi az eredeti Fradi-színekben, zöld-fehérben lépett pályára.

Az sem véletlen, hogy a belügy kiemelt figyelmet fordított a ferencvárosi szurkolókra, kijelentvén, a becsületes, demokratikus és sportszerető drukkerek közé fasiszta egyének furakodnak provokáló szándékkal... A fennálló rendszer kompromittálni akarta a klubot, mondván, „még mindig jelentős számú ellenséges személy tevékenykedik FTC-szurkolóként különböző helyeken”. A klubvezetőség és szurkolótábor környékén nyüzsögtek az ügynökök, ahogyan Takács Tibor Büntetőterületcímű könyve egyik fejezetének címe találóan fogalmaz: „Ellenséges térfélen: A Fradi és a Kádár-rendszer”Takács egy másik könyvéből (Szoros emberfogás)az is megtudható, hogy a politikai rendőrség III. alosztályának feladatai között olvasható: „A fővárosban az FTC B-középpel összefüggésben megrendezésre kerülő, nagyobb tömegmegmozdulással járó rendezvényekkel kapcsolatban előzetes operatív felderítést végez az ellenséges elemek politikailag veszélyes vagy káros szándékainak, terveinek megállapítása céljából. Ezen szándékok, tervek megakadályozása érdekében preventív célból operatív és nyílt intézkedéseket hajt végre.”Ugyanakkor 1962-ben még elkobozták a nézőtéri zajkeltő eszközöket és a zászlókat, ám később – mivel a nemzetközi gyakorlatban elterjedt – engedélyezték őket. Egy jelentés kiemelte, hogy ez az engedékeny hozzáállás hozta magával, hogy 1963 nyarán a bajnokság befejezésekor a Szeged elleni találkozón felvonuló rendőröket hatalmas füttyel és „Csürhe!” kiabálással fogadták.

Erről persze sem a Népsport, sem pedig a Képes Sport nem írt.