NB I: két játékosával is szerződést hosszabbított a Paks

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 17:02
null
Windecker József hosszabbított (Fotó: Árvai Károly, archív)
Windecker József és Szabó Bálint is meghosszabbította a szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksnál – adta hírül a hivatalos oldalán a Tolna megyei klub.

 

Windecker József már 137 mérkőzésen viselte a Paks mezét, a 30 éves középpályásnak az új kontraktusa 2026 nyaráig szól. Nincs ezzel másképp Szabó Bálint sem, a Törökországban tavasszal légióskodó támadó középpályás is eddig hosszabbított.

„Örülök a hosszabbításnak, sok paksi év van mögöttem, és a családommal együtt nagyon jól érezzük magunkat itt. Jól eső érzés, hogy egyre többször lehetek csapatkapitány, bízom benne, hogy még lesznek nagy sikereink ebben a három évben. Mindig szeretnénk az előre megfogalmazott céloknál jobb eredményeket elérni” – mondta Windecker a klub honlapjának.

Szabó is boldogan nyilatkozott új szerződésének aláírása után: „Már a törökországi kaland előtt beszélgettünk a hosszabbítás lehetőségéről a klubvezetőkkel, ami most aztán meg is született. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot, és szép szezonokat fussunk a közeljövőben. Hálás vagyok, hogy anno Pakson megkaphattam a lehetőséget, hogy bizonyítsak az első osztályban, ezt a bizalmat szeretném jó játékkal viszonozni a pályán”.

Szabó Bálint segíteni szeretné a csapatot (Fotó: Dömötör Csaba)
Szabó Bálint segíteni szeretné a csapatot (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
39 perce

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 órája

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
8 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18
Ezek is érdekelhetik