Vérbeli vagány volt a pályán és az életben is – Ebedli Zoltán hetvenéves

– A „nyóckerben” nőtt fel, egyértelmű volt, hogy a Ferencvárosban futballozik?
– Más klub fel sem vetődhetett! Már csak apám miatt sem... A kerület sűrűjéből jöttem, a Diószegi Sámuel utcából, nem messze Kocsis Sándorék Kőris utcai kocsmájától. De ott nőtt fel Ladinszky Attila is, aki akkor már a Vasasban bontogatta a szárnyait. Szenzációs futballista volt, jól tette, hogy megpattant.

– Az emigrálásról – vagy ahogyan nálunk hívták, a disszidálásról – majd később... Kinek a játéka hatott önre a leginkább?
– Mindenek felett Albert Flóriáné. Mindenben segített, istápolt, el nem tudom mondani, mennyit köszönhetek neki. Még azt is, hogy NB I-es lettem, mert a sérülése miatt helyette kerültem be a csapatba a Videoton ellen. A nem fradisták közül Kocsis Lajos játékát imádtam. A cselei, az indításai élményszámba mentek.

– Dalnoki Jenő 1974-ben bajnok ificsapatának a tagja volt, de már 1973 februárjában a Dunaújváros elleni MNK-meccsen bemutatkozott a felnőttek között még Csanádi Ferencnél, aztán bajnokin április 21-én a Videoton ellen Albert helyén.
– Csanádi megkérdezte, mit szólnék, ha én játszanék Flóri helyén. Mit szólnék?! Azonnal rávágtam: vállalom, hiszen ezért futballozom, hogy végre első osztályú legyek! Középen kaptam helyet Branikovits László mellett.

– Csanádi helyett 1973. október 31-én Dalnokit nevezték ki a felnőttek edzőjévé, 1976-ban vele lett bajnok. Az 1974-ben a második csapatban még ifiként játszott felfelé, nem is számít hivatalosan ezüstérmesnek. Hogy volt ez akkoriban? Mikor lett állandó kezdő?
– Így volt, a bajnoki aranyérmes idényben lettem sztenderd játékos. Jenő bá tisztában volt a viselt dolgaimmal, ugyanakkor kedvelt is. Az évad előtt azt mondta, ad még egy esélyt, ha nem szedem össze magam, kib... az együttesből.

– Így, pacekba?
– Igen, keményen!

– Milyen viszonyban volt Dalnokival? Egy ízben nagyon pozitívan emlékezett rá, mi több, szeretettel.
– Egyenes volt, nem kertelt sohasem. A szemembe mondta kritikát és a dicséretet is. Ezt tiszteltem benne. Nem beszélt mellé még akkor sem, amikor megbüntetett. És egy mai kifejezéssel élve, szerintem ő is csípett engem.

– Honnan tudott a kilengéseiről?
– Már este nyolckor elaludt, de a csapaton belül... hogy is mondjam, előfordult, hogy feldobtak, plusz a szórakozóhelyek portásai azonnal leadták a drótot, ha megláttak az éjszakában.

– Harminc-negyven méteres átadások szálltak a kezdőkörből a szélsők, Pusztai László és Magyar István felé. Hogy a szabadrúgásairól ne is beszéljünk! A rúgótechnika adottság, vagy gyakorlat teszi a futballistát?
– Van egy anatómiai adottság, kicsi a lábfejem – harminckilenc és feles –, viszont magas a rüsztöm, amivel jól meg lehet rúgni a labdát.

– Puskás Ferencnek is erős rüsztje volt.
– Meg Kocsis Csikónak is. Mondok két ellenpéldát: az egyik Günter Netzer, aki világ- és Európa-bajnok volt, több idényt lehúzott a Real Madridban, mégsem a nagy lövéseiről volt híres. A másik Kű Lajos, neki még a neves sportszergyártók cipőit is a lábára kellett igazítania a cipésznek, olyan lapos volt a lábfeje. De! Arról nyilván nem hallott, hogy az ifiben volt egy edzőm, Kertész János – civilben testnevelő tanár volt Csepelen –, aki azt mondta, ha van kedvünk, hajnalban is tart nekünk edzéseket.

– Önnel kapcsolatban a hajnalt nem az edzésekkel társítja az ember...
– Akkor mondom a neveket: Nyilasi Tibor, Forintos József, Kelemen Gusztáv, Onhausz Tibor, Takács László, Pogány László.

– Zömmel az 1976-os bajnokságot megnyerő csikócsapat tagjai.
– Úgy bizony. Nem piálni mentünk hajnalban, hanem futballozni meg kapura lőni.

– Egy fontos, de kevéssé ismert tény: mielőtt befutott volna a zöld-fehéreknél, 1972-ben 19 évesen disszidálni akart, de feldobták. A kísérlet nyilván árnyékként vetült a pályafutására. Ezek után még örülhet, hogy a válogatottba bekerült.
– Ez hosszú történet: valóban ki akartam menni, már meg volt beszélve, hogy Velencében várnak, de ez is kiszivárgott az öltözőből. Tippem is van az illetőre, de nem ez a lényeg. A felnőttcsapat japán túrára utazott, szóltak, ne menjek sehová, én vagyok a biztonsági tartalék. Mit ad isten, Páncsics Miklós megsérült. Azt mondtam magamban, Japán sem rossz hely – ám nem mehettem a többiek után. Annak ellenére, hogy kiderült, megpattannék, nem verték nagy dobra, akkoriban nem is került nyilvánosságra, csak éppen nem utazhattam. Azóta is bánom, hogy nem maradtam kint.

– De a bélyeg nyilván önön ragadt...
– Persze, de ennek ellenére bekerültem a válogatottba.

– Baróti Lajos válogatottjában 1976-ban az argentinok ellen Ebedli Zoltán, Weimper István, Paróczai Sándor, Gujdár Sándor és Csongrádi Ferenc újoncként mutatkozott be, a szövetségi kapitány a Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Pintér Sándor triót játszatta a középpályán.
– Baróti meghirdette a bő keretet, a huszonnégy labdarúgó között voltam, akire számított az 1978-as világbajnokságon. Aztán mindössze egy vébéselejtezőn léptem pályára, Athénban Görögország ellen. Egy egy lett, idegenben nem is rossz eredmény.

– Ráadásul néhány nappal később edzőmérkőzésen négy kettőre megvertük az osztrákokat Bécsben. Nem is akármilyen játékkal.
– Nem bizony! Törőcsik András először volt válogatott. Már a görögök ellen is a kispadon ült, a Práterben már pályára is lépett. Szegény Bruno Pezzey megtudta, mi a magyarok istene. Pedig nem volt rossz védő, később az Eintracht leigazolta. Az osztrákok összevissza szaladgáltak a pályán, azt sem tudták, hol vannak.

– Önnek is jól ment, a Népsport ezt írta: „Bebizonyította, hogy tud fegyelmezetten játszani. Most, különösen az első félidőben, embert is fogott...”
– Odafigyeltem, hogy betartsam az utasításokat, mert nem állt jól a szénám. Athénban ugyanis belenéztünk az éjszakába, hajnalban mentünk vissza a szállodába, a hallban várt ránk Baróti és a többi vezető.

– Ám nem ezt követően tették talonba, hanem a téli dél-amerikai túra után. Volt is mire hivatkozni, hiszen a zöld folyosón akart behozni elvámolni való híradástechnikai cikkeket Törőcsikkel és a békéscsabai Kerekes Attilával...
– Ha már Törő: sajnálom, hogy csupán négy alkalommal játszhattunk együtt a legjobbak között, Bécsben és háromszor ezen a túrán. Panamában olcsón bevásároltunk, Ferihegyre kijött elénk Hargitay Károly, a Fradi akkori elnöke is, én meg mondtam neki, Karcsi bá, tolja már ki ezt a kocsit. Az öreg egy ideig tolta, aztán visszanézett, akkor egy vámos megkérdezte tőle, kié a kocsi, mire ő mondta, hogy az enyém...

– A fáma szerint Kutas István, az MLSZ elnöke kötelezte Barótit, hogy ön és Törőcsik nem lehet egyszerre a válogatottban, a szövetségi kapitány pedig a csatárt választotta.
– Megértem Barótit, Kese zseniális futballista volt, mondjuk, a duma, hogy rossz hatással vagyok rá, nem tetszett. Azt vettem zokon, hogy a futballtól tiltottak el. Rendben, fegyelmezetlen voltam, kapjak pénzbüntetést.

– Nem jutott ki a vb-re. Összeomlott a világ?
– Hát, persze!

– Rá egy évre – amikor Bálint László első fecskeként az FC Bruges-be igazolt – mehetett volna a Standard Liege-be, de megfeneklett az ügye.
– A belügyminisztérium csupán háromnapos vízumot adott – Csáki Sándor kötötte az ebet a karóhoz –, kimentem, jöhettem vissza, pedig még egy meccsen meg akartak nézni. Később, a nyolcvanas évek elején a nyugatnémet Herthával sem volt szerencsém. A berliniek azt mondták, hét közben tréningezzek Berlinben, hogy feljavítsák a kondíciómat, hétvégente játsszak a Fradiban, de ezt a zöld-fehérek nem engedték. Borzasztóan rosszulesett.

– Miért nem maradt kint?
– Családom volt már, megszületett a lányom, úgy azért nehéz lett volna kivárni az eltiltást.

– Köztudott, hogy Vincze Géza edzősége idején Újpestre igazolt. Ám ezt megelőzően is elege lett a Fradiból.
– Nem a Fradiból, Friedmanszky Zoltán edzőből. Rendes ember volt, de a taktikát speciálisan értelmezte. Mondok egy példát: rendre az alsóbb osztályú Osztapenko SE-vel vívtunk edzőmeccseket, Friedmanszky mindenkinek megadta, hányas számú játékost kell fognia. Mi meg megdumáltuk a katonacsapat tagjaival, hogy a védők megcserélik a számozást a csatárokkal. Frici bácsi – isten nyugosztalja – egy ideig nézte, aztán elkezdett kiabálni, hogy miért nem a helyünkön játszunk... Szóval, megkeresett Várhidi Pál, alá is írtam Újpestre, kérdeztem tőle, mennyit kell kivárnom, ha a Fradi nem ad ki, mondta egy év a maximum, aztán amikor kiderült, mennék a Megyeri útra, azt mondták, hogy Ebedlinek két év...

– Később Vincze Géza miatt igazolt át 1984-ben, még ebben az évben a Népstadionban az Újpesti Dózsa kettő nullára legyőzte a Fradit, az első gólt ön szerezte, aztán – de inkább mondja el ön...
– Dalnoki Jenő hívott Nyíregyházára az NB II-be, de a jó pénz ellenére nem akartam vidéken a másodosztályban futballozni, maradt az Újpest. A Fradi–Dózsa előtt a lilák edzője, Temesvári Miklós megkérdezte, vállalom-e a játékot: „Akarsz játszani?” Nem hitte el, hogy igent mondtam, fogadtunk is egy vacsorában, ha játszom, nyerünk – azóta is várok a meghívására... Én rúgtam az első gólt, elégtételt éreztem Vincze Gézával szemben. Vele kerültem összetűzésbe, nem a Ferencvárossal. Kiszaladtam a zöld-fehér tábor elé, felmutattam az eredményjelzőre, aztán a kispadnál mondtam valamit, az nem bírja a nyomdafestéket...

– Az idény után visszatért a Ferencvároshoz, ismét Dalnoki lett az edzője, az 1985–1986-os évad első meccsén Verebes József Rába ETO-ját verték meg öt négyre Győrben, ön rúgta az első gólt. Csaknem 32 éves volt.
– Jól indult, de aztán borzasztóan sikerült az idényem. Dalnoki fiatalított, akárcsak a hetvenes években, s ennek áldozata lettem és is.

– Mire emlékszik a legszívesebben a karrierjéből?
– A meccsekre. Néhányat említett, amelyeket most is jó érzéssel idéztem fel. És amikor tavaly megkérdeztek, volna-e kedvem a veteránbajnokságban játszani, rögtön igent mondtam, másnap már kész is volt az igazolásom.

– Hogy ment?
– Megnyertük a bajnokságot – ahogy mondani szokták, a csúcson hagytam abba.

– Mindene fájt?
– Csak a derekam. De imádok futballozni, mindegy, milyen szinten. A vasárnapi teremfocikon is részt veszek.

– Beszéljünk a korábbi életviteléről: haverok, buli, sör. Megfordultak a főváros valamennyi szórakozóhelyén, a Kertészeti Egyetem Klubjában, az E-klubban, a Közgazdasági Egyetem rendezvényein.
– Igen, így éltem. Általában a Döncinél kezdtünk a Kálvin téren, aztán a Kecskeméti utcán elmentünk a Vén diákba, majd átbattyogtunk a Liesinger sörözőbe.

– Fel sem vetődött önben, mi lenne, ha leteszi a poharat?
– Utólag könnyű okosnak lenni, mi lett volna, ha... Amúgy nemrég olvastam egy tanulmányt, arra biztat, igyunk sört, mert egészséges. Jó, nem egy ládányit... Viszont tizenhat éve egy korty alkoholt sem iszom.

– Mi vitte rá erre az elhatározásra?
– Édesapám halála után édesanyám megbetegedett, nem akartam előtte ittasan mutatkozni.

– Az unokája, Kovácsréti Márk utánpótlás-válogatott...
– Már nem az, Kisvárdán jól ment neki a játék, de van egy makacs bokasérülése, ami hátráltatja. Az Újpest válogatottjával, Csoboth Kevinnel egyidős, 23 éves, talán ő is ott tartana, ha nem bajlódna ezzel a sérüléssel. A Fradiból két labdarúgó, a 21 éves Iyinbor Patrick és a 20 esztendős Nagy Olivér nem ügyetlen. Most Kecskeméten vannak kölcsönben, jó lenne, ha minél több lehetőséghez jutnának.

– Ha már Újpest: ott lesz vasárnap a derbin a Groupama Arenában?
– Ott a helyem, a hazai meccsekre kijárok!

– Így, a halottak napja környékén nem tolakodó a kérdés: kimegy Törőhöz a temetőbe?
– Igen, a szintén jó barát, Horváth Karcsi, Dumbó, nem hagyja, hogy az emléke feledésbe merüljön. Rendszeresen kijárunk hozzá.

(A 70 esztendős Ebedli Zoltánról bővebben a Nemzeti Sport hétvégi melléklete, a Képes Sport szombati, október 28-i számában olvashatnak.)