Böde Dániel: Nem a Fradit kell néznünk, úgyis megnyeri a bajnokságot

– Három védőt kicselezve, a kapust átemelve? Nem lehetett csúnya az gól, amellyel Törökországban a Botev Plovdiv elleni 2–0-s meccsen beállította a végeredményt.
– Ki számolja ilyenkor az embereket? Bár volt az négy is, aztán a kapus mellett-felett beemeltem a labdát a kapuba − válaszolta lapunknak Böde Dániel, a paksiak 37 éves csatára, aki kétszer is betalált csapata táborzáró meccsén a törökországi edzőtáborban.− Úgy érzem, végig jobbak voltunk az ellenfélnél, mezőnyfölényben futballoztunk, a második félidő elején pedig jöttek a gólok is. Nyerni mindig jó, ugyanakkor majd a tétmeccseken kapunk választ arra, hogyan sikerült valójában a felkészülésünk.

– A Paks 2006 óta tagja az NB I mezőnyének, könnyen kiszámolható, hogy élvonalbeli labdarúgóként először tizenhét éve, 2007 januárjában készülhetett a bajnokság tavaszi folytatásra. Nagyon mások voltak akkor a körülmények?
– Nem lehet összehasonlítani, egészen más minden! Amikor odakerültem Pakson az első csapathoz, Balatonfüredre jártunk, keményre fagyott pályákon készültünk, idővel aztán jött Törökország, már össze sem tudom számolni, hányadszor készültem a csapattal ott − bőven tíz fölött lehet a szám. Jók a pályák, jók a körülmények, majd az idény második felében meglátjuk, mit is ér ez a gyakorlatban.

– A Paks parádés őszt zárt, az első helyről várja a bajnokság hétvégi folytatását. A helyzet a csapatnak új, viszont a kapitányának nem: tudja, mikor járt legutóbb ilyen magasságban?
– Öt évvel ezelőtt a Ferencvárossal, akkor meg is nyertük a bajnokságot. Vasárnap a Puskás Akadémiával kezdünk, rangadó vár ránk, ha sikerül nyerni, egy riválist leszakíthatnánk magunkról, nagyot léphetnénk előre. Nekünk nem a Fradit kell néznünk, úgyis megnyeri a bajnokságot, ugyanakkor jó lenne minél tovább az első helyen maradni, mert az azt jelentené, jó eséllyel leszakadnak azok a riválisok, akik a dobogóért küzdenek.

– Csapattársa, Szabó János ugyancsak régi motoros, korábban azt mondta, tudna örülni, ha a Paks bronzérmesként zárna.
– Igen, alighanem aláírnánk, ha valaki ezt garantálja. És nem azért, mert kishitűek vagyunk, sokkal inkább reálisan látjuk a helyzetünket. A Ferencváros más kávéház, minden tekintetben kiemelkedik a mezőnyből, ezzel szemben a Paks alighanem a legkisebb költségvetésből gazdálkodik az első osztályban.

– Tavaly nyáron, még a bajnoki rajt előtt azt mondta, motiválja, hogy meglegyen a négyszázötvenedik bajnokija és a százötvenedik gólja az élvonalban. Előbbit kipipálta, négyszázötvenhét találkozónál jár, öt gól viszont még hiányzik a mérföldkőhöz.
– Továbbra is vágyom rá, hogy meglegyen a százötven gól. De ennél is fontosabb, hogy élvezem a játékot, azt érzem, hogy amikor beállok, mindig történik valami a pályán. Nem állítom, hogy az edzések mindig jólesnek, ám a futballt még mindig imádom. Hogy nincs beláthatatlan távolságban tőlem az ötszázadik NB I-es fellépés? Nem tekintek ennyire messzire, sok mindenen múlik, hogy elérem-e. Fontos, hogy elkerüljenek a sérülések, aztán meglátjuk, mit hoz a nyár.

– Miben más a mostani önmaga, mint, mondjuk, a tizenhét évvel ezelőtti, amikor az első NB I-es téli felkészülését végezte?
– Az akkori Dani tudott futni, a mostani már nem… Azért az nem rossz érzés, hogy az előző idényben csereként beállva a legtöbb gólt szereztem és gólpasszt adtam az NB I-ben, elhiheti, nem egyszerű ilyenkor elkapni a mérkőzés ritmusát. Egyébként tizenhét éve még nem számítottam alapembernek, rendre becserélgettek és azt mondták, rúgjak bele abba, ami mozog, ami pedig nem, abba azért, hogy mozogjon. Emlékszem, volt egy edzőm, aki úgy küldött pályára, keményen rúgjak oda a ellenfél legjobb játékosának, nem mer majd játszani, aztán ez annyira jól sikerült, hogy miután odaléptem neki, a tizedik percben jött is le a pályáról… Volt olyan idényem, hogy tizenegy sárgát és két piros lapot kaptam, míg az első csapatban védekező középpályást játszottam, az akkor még létező juniorban csatárként futballoztam.

– Bognár György vezetőedző mit kér, amikor pályára küldi? Egyáltalán kell bármit is mondania?
– Nagyon nem kell semmi sem, látom én is, mi zajlik a pályán. Természetesen van, hogy azt mondja, elöl tartsam meg a labdát, hogy feljebb tudjunk lépni, hátul lehessen egyet fújni, ha esetleg hátrányban vagyunk, akkor rúgjak valahogy gólt. Mondjuk gólt azt mindig szeretnék lőni…

– Tisztában van azzal, ki jelenleg az élvonal legidősebb játékosa?
– Kicsoda?

– Meglepi, hogy ön?
– Tulajdonképpen igen, hiszen az előző idényben Ivan Lovrics és Tomás Tujvel is idősebb volt nálam, nem gondoltam bele, hogy a Honvéd azóta már az NB II-ben szerepel. Ez amúgy azért szomorú, mert amikor Pakson felkerültem az első csapathoz, a keret második legfiatalabbja is három évvel volt idősebb nálam. Mondtam is, sohasem érkezik el az az idő, amikor nem nekem kell majd a labdákat vagy éppen a hordozható kaput cipelnem, erre tessék… De nem üt szíven a korom, ez az élet rendje, most úgy alakult, hogy az első osztályban éppen én vagyok a legidősebb, majd ez is változik.

– Harminchét évesen, 25-szörös válogatott ferencvárosi és paksi ikonként megkapja a tiszteletet a pályán?
– Igen, úgy érzem, tisztelnek, kedvelnek a játékosok, és ez igaz a szurkolókra is. Persze a meccs közben időnként szidnak a lelátóról, de a lefújás után odajönnek, rendre közös képet szeretnének csinálni.

– Néhány nap még van a rajtig: akad még a játékon csiszolnivaló?
– Bőven! Ebben a mezőnyben nincs könnyű mérkőzés, a Fradin kívül nagyjából egyformák a csapatok, apróságok dönthetik el a párharcokat. Tizenhárom évvel ezelőtt a Pakssal ezüstérmesek lettünk és megnyertük a Ligakupát, óriási eredmény lenne, ha újra a dobogón végeznénk és bejutnánk a Magyar Kupa döntőjébe!