Emlékezés: lőtt, mint a géppuska – tíz éve hunyt el Várady Béla

Egy kupamérkőzésen Várady Béla góljaival a Putnok 2–1-re legyőzte az Ózdot, mire az ellenfél edzője, a korábban a Ferencvárosban játszó Vilezsál Oszkár rávette a csatár szüleit, menjen Ózdra. Ott pedig idővel a Vasas volt csatára, Machos Ferenc figyelt fel rá, így került a piros-kékekhez. Erős lövése volt, ezt adottságként vitte magával, de nem szégyellt túlórázni, így lett az erős lövéséből védhetetlen bomba. Bal külsővel megtolta a labdát, aztán ­rüszttel bevágta a pipába. Szinte bármilyen távolságról.
Amikor a Fáy utcába került, még játszott az 1966-os bajnokcsapatból például Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Menczel Iván, Puskás Lajos, Farkas János. Váradyt Korsós István helyére hozták, a bal szélen még ott volt ­Ladinszky Attila, de ő aztán lelépett, Nyugaton csinált karriert.

Született: 1953. április 12., Gömörszőlős Elhunyt: 2014. január 23., Budapest Sportága: labdarúgás Posztja: csatár, balszélső Válogatottság/gól: 36/13 (1972–1982) Klubjai: Putnoki Bányász (1963–1966), Ózdi Kohász (1966–1971), Vasas (1971–1983), FC Tours (francia, 1983–1985), Vasas (1985–1986), Váci Izzó (1986–1988), UFC Pama (osztrák, 1988–1989), Magyar Kábel (1989–1990) Legjobb eredményei: olimpiai 2. (1972), U23-as Európa-bajnok (1974), KK-győztes (1983), magyar bajnok (1977), 2x MNK-győztes (1973, 1981), európai ezüstcipős (1977), magyar gólkirály (1977), a Vasas örökös bajnoka (2011)

Várady Béla 19 évesen góllal mutatkozott be a válogatottban, az 1972-es olimpián az Irán ellen 5–0-ra megnyert találkozón. Münchenben ­ezüstérem jutott neki, az akkoriban kudarcnak számított… Más kérdés, hogy a döntőben ő rúgta a magyar gólt a lengyelekkel szemben 2–1-re elveszített meccsen.
A ballábas labdarúgó akkor teljesedett ki, amikor Illovszky Rudolf – akinél edzésen nem volt pardon – visszatért a Vasashoz. A piros-kékek tele voltak középcsatárral – Kovács István Salgótarjánból, Gass István, Izsó Ignác, s tulajdonképpen Várady is közéjük tartozott –, de Rudi bácsi megtalálta a megoldást: Kokót a jobb szélre állította, Izsót centerbe, Váradyt meg kiküldte a bal szélre. A Vasas 1977-ben 100–45-ös gólkülönbséggel megnyerte a bajnokságot, a balszélső 36 góljával ezüstcipős lett. (A Dinamo Bucuresti csatára, Dudu Georgescu kapta az Aranycipőt, 47-szer talált a hálóba…) Nem véletlen, hogy a Fáy utcában a szurkolók kórusban kiabálták: „Béluska, úgy lő, mint a géppuska.”
A bajnoki aranyat hozó idényben (1976–1977) a Vasas 4–1-re megverte a Salgótarjánt, Várady négy gólt lőtt, kettőt 11-esből, plusz egy kapufát. A Népsporttól 9-es osztályzatot kapott, ugyanakkor Illovszky leszúrta, inkább adja be, mert különben nem indulnak be a csatártársak… Békéscsabán megverték a hazaiakat 3–2-re, mindhárom gólt Várady szerezte, a csabaiak edzője, Mészöly Kálmán őrjöngött. (Lapunk szombati Képes Sport mellékletében éppen a Vasas valaha volt legjobb tizenegyéről írtunk – a bal szélen természetesen Várady Bélával…)
A balszélső 1983-ban állt légiósnak, a francia Tours-ban két idény adatott neki. (Akkoriban az igazolhatott külföldre, aki elmúlt 30 éves, és legalább 25-ször volt válogatott…) Visszatért a Vasasba, ám 1986 őszétől már a Váci Izzóban folytatta, és részt vállalt az együttes NB I-be jutásából. A Duna-parti városban rendezték a búcsúmeccsét, Várady Béla neheztelt is a Vasasra, hogy nem ott búcsúztatták, ahol 12 évet lehúzott. Fájt neki, hogy később sem volt rá szükség szeretett klubjában, de nem sértődött meg: hajnalban kelt, beült a teherautóba, ha kellett, építési törmeléket szállított, vagy ahogyan egyszerűbben mondják, sittet. Pedig nagyobb hasznot hajthatott volna, ha megmutatja, hogyan kell bal külsővel megtolni a labdát, aztán rüszttel bevágni a pipába. Szinte bármilyen távolságról.