NB I: szerződést hosszabbított ifjú játékosával a Fehérvár

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 16:56
null
Kovács Bence (Fotó: Fehérvár FC)
A Fehérvár FC szerződést hosszabbított Kovács Bencével; a fiatal középpályás új megállapodása 2026. június 30-ig szól – adta hírül kedden hivatalos honlapján az NB I-es labdarúgócsapat.

 

Kovács Bence 2020 nyarán érkezett Fehérvárra, az NB I-ben eddig egyetlen mérkőzésen lépett pályára. A fehérváriak kölcsönadták először Kazincbarcikára, ősszel kooperációs megállapodás keretében Siófokon, valamint a Vidi II-ben is pályára lépett, és a mostani bejelentésből kiderül, hogy a következő szezonban is kölcsönben futballozik majd.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is számol velem a Vidi. Mindent megteszek azért, hogy hosszú távon a csapat erőssége legyek. 2023-ban tavasszal nagyon jól sikerült a kazincbarcikai kölcsönjátékom, majd ősszel a Vidiben és Siófokon is pályára léptem. Ez nem volt a legkönnyebb időszak, de úgy érzem, amikor megkaptam a lehetőséget a fél év végén Siófokon, tudtam élni vele, és jól ment a játék. Remélem, ezt a formát át tudom menteni erre az évre is” – idézi a klubhonlap a 19 éves Kovács Bencét.

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
17 órája

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Megoperálták a Fehérvár északmacedón labdarúgóját

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:42

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

Varju Benedek: Jó visszajelzés nekem a szerződéshosszabbítás

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 11:26

„Megvoltak a lehetőségeink, de nem használtuk ki” – Kovács Mátyás az MTK elleni kiesés után

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 13:07
Ezek is érdekelhetik