Újpest: Duchatelet érkezik, eligazítást tart – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 10:03
Nebojsa Vignjevics és Roderick Duchatelet – a héten mind a ketten távozhatnak Újpestről (Fotó: archív)
Szombaton a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet megegyezett a klub eladásáról és a héten írhatják alá a szerződéseket. Úgy tudjuk, a belga üzletember ma tér vissza Újpestre, hogy eligazítást tartson a klub alkalmazottainak, és kiderülhet az is, hogy a keddi, DVSC elleni bajnokin Nebojsa Vignjevics irányítja-e még a csapatot.

 

Mint arról szombaton elsőként beszámoltunk, ezen a héten lezárul az Újpest FC évek óta húzódó eladási ügye, miután az elvi megállapodás megszületett Roderick Duchatelet és a vevő között. Az új tulajdonosról annyit tudni, hogy egy hazai nagyvállalat háttértámogatása mellett vásárolhatja meg a belga üzletember tulajdonrészét, és a hét végéig írhatják alá a szerződéseket. (A klubot kerestük az ügyben, de nem kívánta kommentálni a hírt.)

Éppen az adásvétel lezárása miatt is visszatért Magyarországra Duchatelet, aki a múlt héten még nem tartózkodott hazánkban. Úgy tudjuk, a klub elnöke ma tart eligazítást az alkalmazottaknak a továbbiakról, és ma dőlhet el az is, hogy a keddi, Debreceni VSC elleni bajnoki mérkőzésen még Nebojsa Vignjevics vezetőedző irányítja-e a csapatot.

Az MTK elleni, pénteki 3–0-s vereség után szurkolói fórumokban megjelent, hogy a szakember a drukkereknek elmondta, felajánlja a lemondását Roderick Duchatelet-nek. Kérdés, ő még akar-e foglalkozni az edzőkérdéssel vagy ezt már meghagyja az új vezetőségnek. Erre a kérdésre is a mai eligazítás adhat választ. Mindenesetre, ha Vignjevics valóban távozik, akkor kedden jó eséllyel Víg Péter másodedző irányíthatja a csapatot.
 

 

Legfrissebb hírek

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Nem húzzák rá a vizes lepedőt: Bartosz Grzelak marad az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:00

Újpest: hétfő délelőttre hívták megbeszélésre Grzelakot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:48

Bartosz Grzelak: A kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót. De ha azt kérik tőlem...

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 23:22

Tóth Barna négy gólt lőtt, a Paks kiütötte a széteső Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 22:20
Ezek is érdekelhetik