Vladimir Radenkovics: Edzői pályafutásom során a játékosoktól tanultam a legtöbbet

– Csaknem egy hónapja írt alá a DVTK-hoz. Milyen volt ez az időszak?
– Egy hónap? Úgy érzem magam, mintha csak öt napja tértem volna vissza – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vladimir Radenkovics, a Diósgyőr február 14-én kinevezett vezetőedzője. – Feszes a menetrend, mérkőzés mérkőzést követ, az események sűrűjében gyorsan eltelt ez a néhány hét. Négy meccsből hármat megnyertünk, egyszer döntetlent játszottunk, de emiatt nem kerültem euforikus állapotba, a pozitívumok rögzítése mellett helyén kell kezelni a szereplésünket.

– Noha kétezertizenhárom nyara és kétezertizenöt tavasza között másodedzőként dolgozott a klubnál, sokakat meglepett a kinevezése.
– Engem is váratlanul ért az ajánlat, de folyamatosan követtem a Diósgyőr szereplését. A sportigazgatóval történő egyeztetést követő napon már a tulajdonossal tárgyaltam, s hamar közös nevezőre jutottunk. Tetszett, hogy a klubnak világos irányelvei vannak, ambiciózus és a fiatalok beépítésére irányuló törekvése is vonzott. Szerettem volna vezetőedzőként folytatni a pályafutásomat, úgyhogy belevágtam a munkába.

– Mivel győzte meg az elöljárókat, hogy ön a legalkalmasabb a feladatra?
– A klubnál alighanem úgy ítélték meg, olyan edzőre van szükség, akinek azon túl, hogy nemzetközi szinten van tapasztalata, az utánpótlásfutballban is jártas. Korábban öt különböző korosztályos válogatott mellett dolgoztam, a Slovannál, a Maccabi Tel-Avivnál és a Crvena zvezdánál pályaedzőként tevékenykedtem, míg szerbiai viszonylatban egy kisebb csapatnál láttam el vezetőedzői teendőket. Örülök, hogy a személyiségemet és a labdarúgásról alkotott gondolataimat megismerve arra jutottak a DVTK-nál, velem képzelik el a folytatást.

– Edzői pályafutása során kitől tanulta a legtöbbet?
– Talán meglepőnek hangzik, de a játékosoktól. Különösen a korosztályos nemzeti csapatoknál töltött időszakban lestem el sokat, a szerb válogatottakban Dusan Tadiccsal, Szergej Milinkovics-Szaviccsal és Alekszandar Mitroviccsal is együtt dolgoztam, a közös munkánkból rengeteget lehetett meríteni. A legerősebb utánpótlás-válogatottak ellen léptünk pályára, tapasztaltam, a világ legtehetségesebbjei milyen szintet képviselnek, hogyan készülnek a meccsekre, miként gondolkodnak a játékról – kilencven százalékban tőlük tudom, mi a jó irány. Ez talán rávilágít arra is, hogy olyan edző vagyok, aki rendkívül nyitott és együttműködő, meghallgatja a játékosokat, a kommunikáció híve – nem vagyok autokrata személyiség.

– Milyen volt mintegy kilenc év elteltével a visszatérés?
– Hiába töltöttem el csaknem két évet Diósgyőrben, rá sem ismertem a körülményekre. Az infrastruktúrában minden megváltozott, gyönyörű stadion és edzőpályák épültek, de van, ami nem lett más: az egyesületet körbelengő szenvedély. Szép emlékeket őrzök az első időszakomból, s most, hogy a klub egyre inkább felzárkózott az európai körülményekhez, profizmushoz, az itteni energiával és motivációval bízom benne, újabb lépést tehetünk előre. Nyilván időre van szükség, de a klubfilozófia világos utat kövez ki, amelyen haladva elérhetjük a célokat.

– Első benyomásai alapján mit gondolt, min kell változtatni ahhoz, hogy előrelépjen a csapat?
– Rögtön éreztem, a srácokkal el kell hitetnem, sokkal többre képesek annál, mint amit eddig kihoztak magukból, utat kell nekik mutatnom. Egy-két edzés után világossá vált, okos, intelligens labdarúgókkal dolgozom együtt, nyitottak a munkára. Elmondtam nekik az elképzeléseimet, milyen játékkal lehetünk sikeresebbek, ők pedig vevők az ötleteimre. A taktikai változtatásokat úgy kellett meghoznom, hogy a futballisták képességeihez mérjem, nem várhatok el ugyanis olyan elemeket tőlük, amire azt mondják, képtelenség megvalósítani. Nagy változásokat nem eszközöltem, ugyanakkor a játékosok önbizalma érezhetően nőtt, egységes a társaság, a kispadról beszállók is ugyanolyan lelkesek, mint a kezdő tizenegy tagjai.

– Milyen futballt szeretne látni csapatától?
– Az a legfontosabb, hogy a szurkolók szeressék a játékunkat, azonosuljanak vele. Ha az értünk szorítók érzik, értük futballozunk, elképesztő energiákat, szenvedélyt adhatnak át nekünk a lelátóról, ami szárnyakat adhat – meg kell lovagolnunk, hogy sokan járnak a meccseinkre. Támadó szellemű, minél több helyzetet kialakító, ugyanakkor a labdával nyugodtan bánó csapatot szeretnék kialakítani.

– Az utóbbi időben többen is formába lendültek az irányításával. Mire volt ehhez szükség?
– Ez sokkal inkább a srácok érdeme. Igyekeztünk mindenkivel beszélgetni, kitől mit várunk a folytatásban, próbáltunk támaszt jelenteni nekik. Emellett dolgoztunk azon is, hogy az egyéni képességeik minél jobban megmutatkozzanak a pályán, az edzéseken sokat gyakoroltunk játékhelyzeteket, amire ráéreztek. Fejlődő pályán vannak, sikerre éhesen várják a hétvégét, hogy bizonyítsanak, ami imponál.

– Kihívást jelent a fiatalok beépítése amellett, hogy eredményes kell legyen? Kuznyecov Szergej korábbi vezetőedző az ősszel összeegyeztethetetlennek tartotta ezt a két tényezőt.
– Nekem ez testhezálló, nem tekintek rá különösebb kihívásként. A Maccabinál Oszkar Gluhot felépítettük, az U19-ből felhozva a Maccabi Haifa elleni meccsen dobtuk be, majd annyit fejlődött, hogy a Salzburg hétmillió eurót fizetett érte. A Slovan Bratislavánál jól ment a tehetségek felfelé áramoltatása, de Dominik Greif és Andraz Sporar is kiteljesedett, előbbi a Mallorcához, utóbbi a Sportinghoz szerződött. Én normális elvárásnak tartom a fiatalok beépítését, s megjegyzem, a DVTK-nál is vannak ígéretes futballisták: Bényei Ágostonnal és Jurek Gáborral elégedett vagyok, és több akadémistánk is az első keret ajtaján kopogtat.

– Legközelebb a Paks ellen mutathatják meg magukat. Mennyit tud az ellenfélről?
– Sok olyan játékosa van, aki már tíz éve is az NB I-ben futballozott. Jó képességű labdarúgók erősítik, és a játékát látva elmondhatom, nagyszerű energiák munkálkodnak a csapatban. Nem kezdek felsorolásba, de több labdarúgója veszélyes a támadóharmadban, úgyhogy fel kell készülnünk rájuk. Tisztelem a látványosan futballozó Paksot és az edzőjét, Bognár Györgyöt, de az a célunk, hogy szombaton megállítsuk. Irányítani akarjuk a meccset, nem reaktív játékkal érvényesülni.

Kíváncsiak voltunk, mely szakemberek inspirálták leginkább Vladimir Radenkovicsot, ezért rákérdeztünk: a nemzetközi futballporondon kik azok a vezetőedzők, akikre felnéz? „Josep Guardiola Barcelonája számomra az etalon, szerintem azt a játékot már senki sem közelíti meg. Idoljaim nincsenek, de pozitív edzői példát sokat látok. Manapság Mikel Arteta Arsenalját, a Thiago Motta-féle Bolognát, a Manchester Cityt, valamint a Tottenhamet nézem szívesen, de nem csak őket követem.”