Drazsics három magyar ajánlata – Újpestről és a ZTE-től is kapott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 12:42
Sztefan Drazsicsot (fehérben, labdával) nemcsak a védők, hanem a csatárt kereső klubvezetők is árgus szemekkel figyelik (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Mezőkövesdről szerződése lejártával a nyáron biztosan távozó szerb csatár, Sztefan Drazsics Újpestről és Zalaegerszegről is kapott ajánlatot. Ügynöke, Radovan Stijacic érdeklődésünkre nem is cáfolta ezt, sőt elmondta, van egy harmadik magyar kérő is, de vannak más országból is lehetőségei a támadónak.

 

A 31 éves szerb Sztefan Drazsics tíz gólt szerzett eddig ebben az idényben az NB I-től már biztosan búcsúzó Mezőkövesdben, és miután a nyáron lejár a szerződése a klubnál, válogathat a kérők között. A hónap elején ugyan még arról írtunk, hogy nem kapott hivatalos ajánlatot, de az elmúlt hetekben ez a helyzet változott. A Nemzeti Sport értesülései szerint itthonról a Zalaegerszeg és az Újpest is ajánlatot tett neki.

Igen, kaptunk ajánlatokat, de nem csak ezektől a kluboktól, van egy harmadik magyar érdeklődő is – reagált megkeresésünkre a csatár ügynöke, Radovan Stijacic.Ugyanakkor más országokból már négy ajánlat is befutott, és ha csak az anyagi szempontokat nézzük, akkor ezek kedvezőbb lehetőségek. A játékos azonban nem akar mindenáron külföldre szerződni. Korábban játszott Kínában is, de nem érezte ott jól magát. Szeret Magyarországon élni, de még nem döntött a folytatásról, hogy melyik ajánlatot fogadja el.”

A játékosügynök hozzátette, a döntés várhatóan néhány héten belül, májusban megszületik, hogy Drazsics a nyári felkészülést már az új csapatánál kezdhesse el. 

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Emberelőnyben begyűrte a Szeged a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:55

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik