A Fehérvárt legyőzve csökkentette hátrányát a Kisvárda

Vágólapra másolva!
2024.04.28. 17:08
null
Fotó: Árvai Károly
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda Driton Camaj büntetőből szerzett góljával legyőzte a Fehérvárt, így hat pontra faragta hátrányát az Újpesttel szemben.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Fehérvár FC 1–0 (0–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion 2350 néző. Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Camaj (53. – 11-esből)

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉSHEZ KATTINTSON IDE!

Két csapat verseng még a kiesés elkerüléséért a Mezőkövesd biztos búcsúja után: a Kisvárda Master Good csak az Újpestet előzheti meg, amellyel szemben vasárnap kora estére, három fordulóval a vége előtt hat pontra csökkenthette a távolságot. Ezzel szemben a Fehérvár FC éppen ellentétes célokért küzd, számára a második hely visszaszerzése volt a tét a Pakssal szemben – ehhez nyernie kellett vasárnap délután.

Az első tíz percben érződött, melyik csapat játszik nagyobb célért, az is igaz, a Fehérvár fölénye kimerült a labdabirtoklásban. Aztán Jaroslav Navrátil jobb oldali meglódulása révén a Kisvárda teremtette meg a meccs első helyzetét, és ez mintha jelt adott volna a kiesőjelöltnek: ideje felbátorodni. Jöttek is a helyzetek: Jasmin Mesanovic fejese után Tóth Balázs védett nagyot, a szögletet követően pedig Bohdan Melnik találta el a kapufát. Később is kiderült, a fehérvári jó kapus, hiszen a bravúrja után megint szerencséje volt. Előbb Melnik lövését tolta oldalra, majd még abból az akcióból Makowski a lécet találta el, ami után Tóth Balázs ölébe hullott a labda, holott kis balszerencsével a hátáról akár a kapuba is pattanhatott volna.

 

A Fehérvárnak is voltak azért momentumai, Tobias Christensen közeli szabadrúgásból lőtt fölé, majd a Bernardo Matic által kipasszolt labdát követő szögletből Mamoudou Karamoko fejelt mellé. Kovács Marcell Nejc Gradisar fejese után védett nagyot, miután Sigér Dávid pontosan ívelt a kapu elé. Úgy pörgött le gól nélkül az első félidő, hogy három-négy is születhetett volna, a Kisvárda bánhatta, hogy nem jutott előnyhöz. Mindkét csapat fegyverei közé tartozott a nagy bedobás, a vendégeknél Gergényi Bence hajította be veszélyesen a labdát a kapu elé, kisvárdai részről pedig Aleksandar Jovicic, aki a csapat egyik legjobban fejelő labdarúgója egyben, de ennél a játékelemnél a bedobó szerepköre hárul rá.

Aztán a hazaiak vezető gólját megelőző tizenegyest éppen fejes előzte meg, és Lippai Tibor bólintása után Nikola Szerafimov akadályozta Jasmin Mesanovicot abban, hogy gólra váltsa a kipattanót. Hosszú percekig vizsgálódott a VAR, majd Pintér Csaba játékvezető mustrálta egy ideig a monitort. Kiélezett a végjáték, előző nap Debrecenben, a rivális Újpest meccsén is indulatokat kavartak a videóbíró által meghozott ítéletek, érződött, felelős döntést hoznának most. Pintér Csaba végül a tizenegyespontra mutatott, s jött a dilemma, ki álljon a labda mögé. A bajnokságból háromból hármat értékesítő Branimir Cipetic a kispadon ült, Mesanovic a tavasszal hibázott a Paks ellen (és egy éve, hasonló, gól nélküli állásnál a Vidi ellen is...), Driton Camaj is rontott már korábban. A montenegrói válogatott szélső mégis odaállt, és úgy bevarrta a labdát a bal felső sarokba, hogy a mezőny addigi legjobbja, Tóth Balázs hozzá sem tudott szagolni.

Maradt még bőven idő hátra, és a kisvárdaiak dicséretére legyen mondva, nem bekkelve akarták csalni a játékot. Jó, nem mentek a szomszédba az időhúzásért sem, de igyekeztek az ellenfél térfelén tartani a labdát, és három cserejátékos, Milos Szpaszics, Ötvös Bence és Mario Ilievszki előtt is adódott esély a szálak elvarrására – Tóth Balázs nagyokat védve hiúsította meg őket ebben.

Megérdemelten nyert a kiesés elől menekülő csapat, egy hétig még legalább nyitott a kérdés: a szabolcsiak vagy az újpestiek búcsúznak-e az elittől?

   
AZ ÁLLÁS       
1. Ferencvárosi TC30215473–27+4668
2. Paksi FC30165948–40+853
3. Fehérvár FC301551051–39+1250
4. Puskás Akadémia301210849–31+1846
5. Debreceni VSC301361146–39+745
6. MTK Budapest301271141–54–1343
7. Diósgyőri VTK301181148–49–141
8. Zalaegerszegi TE301161350–56–639
9. Kecskeméti TE301151440–44–438
10. Újpest FC301041638–62–2434
11. Kisvárda30841833–46–1328
12. Mezőkövesd30552026–56–3020

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik