„Csalódott vagyok, szégyellem magam” – mondta a DVSC vezetőedzője a Ferencváros elleni vereség után

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 22:46
Szrdjan Blagojevics elnézést kért a DVSC szurkolóitól (Fotó: Török Attila)
A gól nélküli első félidő után a Ferencváros 5–1-es győzelmet aratott a DVSC felett a labdarúgó NB I 31. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

 

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta.

„Végig hajtottunk, úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Talán az első félidőben a Debrecen többet futott, de a második félidőt fizikailag is uraltuk. Nem könnyű motiváltnak maradni, amikor már hetek óta megvan a bajnoki cím, de ha valaki a Ferencváros mezét viseli, annak az utolsó meccsig ugyanazzal a hozzáállással kell a pályára lépni, és ez ma megvolt. Ezt a délutánt biztos nem fogom elfelejteni, lenyűgöző csapatszellemet láttam a pályán.”

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője csalódottságának adott hangot.

„Ez volt a legrosszabb mérkőzés, amelyet azóta játszottunk, hogy én ülök a kispadon. Mondtam a csapatnak a félidőben, hogy nem vagyok elégedett a teljesítménnyel, hiszen nem voltunk bátrak, nem olyan hozzáállást mutattunk, mint az előző négy mérkőzésünkön. Aztán azt első kapott gól után szétestünk. Macska-egér játék volt a mai meccs, messze voltunk a legjobb teljesítményünktől, s azt mutatta, nem állunk készen arra, hogy valami többet elérjünk. Van még két mérkőzés vissza, azokon más jellemvonást kell mutatnunk. Szeretnék elnézést kérni emiatt a szurkolóinktól, nagyon csalódott vagyok, szégyellem magam.”

 

A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC 5–1 (Abena 49., 72., A. Traoré 56., Varga B. 68. – 11-esből, Abu Fani 80., ill. Vajda B. 63.)
Budapest, Groupama Aréna, 11 959 néző. Vezette: Antal

   
AZ ÁLLÁS       
1. Ferencvárosi TC31225478–28+5071
2. Paksi FC31166948–40+854
3. Fehérvár FC311651055–39+1653
4. Puskás Akadémia311310853–33+2049
5. Debreceni VSC311361247–44+345
6. MTK Budapest311271241–58–1743
7. Zalaegerszegi TE311261352–57–542
8. Diósgyőri VTK311181248–56–841
9. Kecskeméti TE311161440–44–439
10. Újpest FC311141645–62–1737
11. Kisvárda31841935–50–1528
12. Mezőkövesd31552127–58–3120

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik