A brazil klub bejelentette, a Ferencvároshoz igazol a védő

Vágólapra másolva!
2024.06.19. 21:38
Raul Gustavo orvosi vizsgálatra utazott a Ferencvároshoz (Fotó: AFP, archív)
Már korábban beszámoltunk azokról a sajtóhírekről, amelyek szerint a brazil Raul Gustavo három évre aláírhat a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvároshoz. A játékos klubja, a Corinthians szerdán a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a védő a magyar rekordbajnokhoz szerződik.

Már csak az orvosi vizsgálatokon kell megfelelnie Raul Gustavónak és a Ferencváros játékosa lesz – írja honlapján a Corinthians.

A brazil Meu Timao arról írt kedden, hogy a Corinthians 25 éves brazil védője már úton van Európába.

Bruno Andrade újságírót idézik a cikkben, szerinte a Ferencváros 200 ezer dollárt (kb. 75 millió forint) fizet a brazil klubnak a középhátvéd játékjogáért, illetve ha a zöld-fehér egylet később értékesíti a futballistát, a vételár 20 százaléka is a Corinthianst illeti meg.

A továbbértékesítési záradék létezését – számszerűsítés nélkül – a Corinthians is megerősítette.

A 188 centiméter magas labdarúgó 2020 óta a Sao Pauló-iak játékosa, ugyan kétszer is kölcsönadták, de így is 47 találkozón lépett pályára, s 6 gólt szerzett. Azonban csapata előző 11 mérkőzésén egy perc játékidőt sem kapott, azaz több mint 50 napja nem játszott, miután az Argentinos Juniors elleni, egyébként 1–0-ra elveszített Copa Sudamericana-összecsapáson meglökte a partjelzőt, ami miatt eltiltották.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc)
Kölcsönből visszatér: Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC). Visszatérhet: Iyinbor Patrick (Kecskeméti TE), Mats Knoester (holland, Aarhus  – Dánia), Nagy Olivér (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Chico Banza (Francisco Gonçalves Sacalumbo, angolai, Anorthoszisz – Ciprus), Mahmud Dzsaber (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE, kölcsönben az olasz Torinótól), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília)
Távozók: Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Samy Mmaee (belga-marokkói, lejár a szerződése), Henry Wingo (amerikai, lejár a szerződése, érdeklődik iránta: Austin FC, Minnesota United – Egyesült Államok; Toronto FC, Vancouver Whitecaps – Kanada)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Adama Traoré (mali, Sturm Graz – Ausztria, Fulham – Anglia, Rangers FC – Skócia), Anderson Esiti (nigériai, kikerült az első keretből), Amer Gojak (bosnyák, kikerült az első keretből), Owusu Kwabena (ghánai, kikerült az első keretből), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Pumas – Mexikó, Al Fateh – Szaúd-Arábia), Alekszandar Pesics (szerb, kikerült az első keretből)

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
9 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
Tegnap, 16:32

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik