Meghosszabbította szerződését Simon Krisztián az Újpesttel

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 10:38
Simon Krisztián hosszabbított (Fotó: ujpestfc.hu)
„Legendánk továbbra is lila-fehérben folytatja pályafutását” – írta a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a honlapján Simon Krisztián hosszabbításával kapcsolatban.

„Simon Krisztián gyerekként került az újpesti labdarúgásba, és mostanra neve eggyé vált Klubunkkal. Kisebb megszakításokkal külföldön is szerencsét próbált (Wolverhampton, 1860 München, Feyenoord), de karrierje jelentős részét a Megyeri úton töltötte, a csapat mellett állt jóban, rosszban”áll a közleményben.

„Móci 306 meccsen húzta magára a lila-fehér mezt, ezeken 51-szer talált be az ellenfelek kapujába, emellett 26 gólpasszt is kiosztott. Tagja volt a 2014-es, a 2018-as és a 2021-es Magyar Kupa-győztes csapatunknak is” – teszik hozzá.

„Ideköt minden, így amikor megkaptam az ajánlatot, nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, örömmel hosszabbítottam meg a szerződésemet Újpesten. Hiszek az új vezetésben és abban, hogy a csapat segítségére tudok lenni az újabb sikerek felé vezető úton” – idézte a klub Simon Krisztiánt.

 

Legfrissebb hírek

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
22 órája

Keresztes Krisztián: Folytatni akarjuk a kapott gól nélküli sorozatot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Négy napon belül két Fradi–Újpest – NB I-es és MK-program

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Stabil védekezéssel bárki megállíthatja a Fradit a bajnokságban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:42

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
2025.03.04. 11:40

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.03.04. 09:51

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35
Ezek is érdekelhetik