Ügynöke megerősítette, Lucas útja a DVSC-hez és Karcagra vezethet

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 19:23
Lucas kilenc év után távozott Kisvárdáról a szerződése lejártával (Fotó: kisvardafc.hu)
Április végén a Nemzeti Sport számolt be róla, hogy kilenc év után távozik Kisvárdáról a 34 éves, brazil-magyar kettős állampolgárságú középpályás, Lucas, akitől azóta el is búcsúzott az NB I-ből kiesett klub. A játékos egyik menedzsere, Radványi Dávid most a folytatásról beszélt a Nemzeti Sportnak

 

Lucasról április végén a Fehérvár elleni bajnokit megelőzően írtuk meg, hogy kilenc év után távozik Kisvárdáról, most pedig úgy tűnik, a profi futballnak is félig meddig búcsút int.

„Meg tudom erősíteni azokat a sajtóhíreket, melyek szerint Lucas szeretne edzőként, az utánpótlásban dolgozni, és erre a jelek szerint korábbi klubjánál, a DVSC-nél lesz is lehetősége. Emellett az NB III-as Karcagban futballozhat. Ugyan teljesen még nem zárult le az ügye, de most ez a forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a középpályást képviselő ügynökség részéről Radványi Dávid.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
13 órája

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01
Ezek is érdekelhetik