A közmédiában követhetőek a magyar klubcsapatok hazai kupaselejtezői

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 19:42
A magyar csapatok közül elsőként a Paks kezdi meg európai kupaszereplését (Fotó: Paksi FC)
A Paks El-selejtezőjével a magyar klubfutball 2024–2025-ös idénye is útjára indul július 11-én. Mint ismert, a Ferencváros a Bajnokok Ligája, a Paks az Európa-liga, míg a Puskás Akadémia és a Fehérvár a Konferencia-liga selejtezőjében kezdi meg szereplését. A közmédia idén is valamennyi nemzetközileg érdekelt NB I-es csapattal megállapodott, így ameddig ők rendelkeznek vele, az összes hazai selejtezőjüket közvetíti. Közülük tehát elsőként a Magyar Kupa győztese, Bognár György alakulata lép pályára. A paksiak a vajdahunyadi Corvinul együttesét fogadják, a július 11-én 19 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti a helyszínről az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.

 

Az OTP Bank Liga-győztes Ferencváros a nemzetközi kupaporondon elért eredményei alapján a második selejtezőkörben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája küzdelmeibe. A Fradi hazai pályán kezdhet július 23-án a walesi New Sainst FC és a montenegrói FK Decsics párharcának győztese ellen. Jó eséllyel előbbivel kell majd megvívnia, hiszen az első mérkőzést hazai pályán 3–0-ra nyerte meg a walesi gárda. Amennyiben az FTC túljut első riválisán, már biztosan indulhat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

A hazai bajnokságban másodikként végző, Magyar Kupa-győztes paksi együttes a román kupagyőztes, másodosztályú vajdahunyadi Corvinul Hunedoara csapatával mérkőzik az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában július 11-én. A Paks hazai pályán fogadja ellenfelét, a mérkőzés csütörtökön 19 órakor kezdődik, a párharc második mérkőzését július 18-án rendezik.

A harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Puskás Akadémia és a Fehérvár is. A Puskás Akadémia a Dnyipro-1 csapatával találkozik július 25-én, illetve augusztus 1-jén, míg a Fehérvár az azeri Sumqayit ellen lép pályára. A közmédia itt is előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy az idegenbeli összecsapásokat is megmutathassa a magyar szurkolóknak.

Ami tehát már most biztos, hogy a magyar csapatok hazai európai kupasorozatos selejtező-mérkőzéseit élőben követhetik az M4 Sporton. (A Bajnokok Ligája rájátszásának hazai jogaival már nem a klubok rendelkeznek, így az nem képezi részét a megállapodásnak.) A Ferencváros július 23-án 20 órától játssza első selejtezőjét a Bajnokok Ligájában, ezt és egy héttel később a párharc második felvonását is élőben közvetíti az M4 Sport. Külön érdekesség, hogy az úgynevezett 50 km-es szabály miatt a tervek szerint a Fehérvár július 31-én, a Puskás Akadémia augusztus 1-jén fogadja ellenfelét a visszavágón.

A Nemzeti Sportrádióban csütörtökön élő helyszíni közvetítésben hallhatják 19 órától a Paks mérkőzését. Hasonlóként csatlakozhatnak be július 23-án a Ferencváros BL-selejtezőjébe: a Groupama Arénából 20 órától szól élőben a közvetítés. A Puskás Akadémia és a Fehérvár szerepléséről is beszámol július 25-én a Nemzeti Sportrádió, a magyar–francia női kézilabda olimpiai csoportmeccs mellett.

Az említett mérkőzésekről – csakúgy mint külhoni csapataink európai kupaselejtezőiről – a Nemzeti Sport Online-on a szokott módon szöveges tudósítással jelentkezünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik