Felkészülés: a Loki nagyon simán kikapott, a Puskás Akadémia a végén bukta el a győzelmet

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 20:02
(Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-es Debreceni VSC felkészülési mérkőzésen 4–0-ra kikapott a cseh élvonalbeli Slovan Liberectől, míg a Puskás Akadémia 1–1-es döntetlent játszott az osztrák másodosztályú St. Pöltennel.

 

DVSC–SLOVAN LIBEREC

A DVSC kedden első edzőmérkőzését játszotta le az ausztriai edzőtáborában. Már a találkozó elején is a csehek előtt adódott több lehetőség, a kapufát is eltalálták, de Megyeri Balázsnak is védenie kellett, majd a 29. percben Marek Icha 17 méterről eleresztett lövéssel meg is szerezte a vezetést a Liberecnek. A folytatásban hiába igyekezett a Loki, a második félidő elején az ellenfél tizenegyeshez jutott, melyet Christian Frydek értékesített.

Ezt követően Bárány Donát és Olekszandr Romancsuk is közel állt a szépítéshez, ám a cseh élvonal kilencedik helyezettje növelte előnyét – a szlovák Patrik Dulay duplázott, így négyre nőtt a különbség, ami a hajrában már nem változott. 0–4

PUSKÁS AKADÉMIA–ST. PÖLTEN

Komáromi Györgyék (kékben) döntetlent játszottak (Fotó: puskasakademia.hu)

Első ausztriai felkészülési mérkőzésén a Puskás Akadémia szerzett vezetést a St. Pölten ellen – bal oldali támadás végén Lamin Colley lekészítése után Artem Favorov passzolt a jobb alsó sarokba 13 méterről –, pedig az osztrák másodosztályú csapat korábban eltalálta a lécet, és Markek Tamásnak is akadt dolga.

A felcsúti együttes sokáig tartotta előnyét, sőt, Komáromi György, Jakub Plsek és Vékony Bence újabb gólt szerezhetett volna, de a hajrában tizenegyesből jött az egyenlítés Stefan Nutz révén, így döntetlennel zárult a mérkőzés. 1–1

DEBRECENI VSC–FC SLOVAN LIBEREC (cseh) 0–4 (0–1)
Ottensheim (Ausztria)
DVSC: Megyeri – Sztojkovics, Lagator, Romancsuk, Ferenczi – Ojediran, Manrique – Kocsis D., Dzsudzsák, Domingues – Bárány. Csere: Pálfi (kapus), Szuhodovszki, Szécsi, Hornyák, Szenaga, Kohut, Polizsij. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Gólszerző: Icha (29.), Frydek (50. – 11-esből), Dulay (64., 70.)

PUSKÁS AKADÉMIA–ST. PÖLTEN (osztrák, II. o.) 1–1 (1–0)
Hausmening (Ausztria)
PUSKÁS AKADÉMIA: Markek (Pécsi, a szünetben) – Farkas B. (Maceiras, a szünetben), Golla (Pál B., a szünetben), Markgráf (Stronati, a szünetben), Ormonde-Ottewill (Vitályos, a szünetben) – Favorov (Plsek, a szünetben), Kocsis D. (Szolnoki, a szünetben), Nissilä (Vékony, a szünetben) – Komáromi (Bévárdi, a szünetben; Tiscsuk, 81.), Soisalo (Dusinszki, a szünetben; Mondovics, 78.) – Colley (Puljic, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Favorov (31.), ill. Nutz (90. – 11-esből)

AZ NB I-ES CSAPATOK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA ITT ÉRHETŐ EL.

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
5 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
16 órája

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40
Ezek is érdekelhetik