Két akadémistájával kötött profi szerződést az ETO

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 14:05
Kulcsár Martin és Décsy Ádám profi szerződést kapott Győrben (Fotó: ET FC hivatalos oldala)
A labdarúgó NB I-be feljutó ETO FC Győr hivatalos honlapján tudatta, hogy profi szerződést kötött két saját nevelésű játékosával, Kulcsár Martinnal és Décsy Ádámmal.

A 19 esztendős védő, Kulcsár Martin az ETO-ban kezdte a labdarúgást, s az utánpótláscsapatokat végigjárva a 2022–2023-as idényben a harmadosztályban mutatkozott be a felnőttek között.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a nevelőegyüttesemnél sikerült aláírnom az első profi szerződésem – idézte az eto.hu Kulcsár Martint. Gyerekkori álmom vált valóra ezzel. A jövőben mindent meg fogok tenni, hogy odakerüljek az első csapathoz és be tudjak mutatkozni az NB I-ben. Köszönöm a bizalmat a klubtól, azon leszek, hogy ezt megháláljam!”

Décsy Ádám Veszprémben kezdte a labdarúgást, ahonnan egy fehérvári kitérővel tavaly igazolt Győrbe.

„Nagyon örülök, hiszen egy ekkora múlttal rendelkező klubnál adatott meg a lehetőség, hogy aláírhattam az első szerződésemet. Továbbra is keményen fogok dolgozni annak érdekében, hogy minél feljebb jussak a ranglétrán, és debütálni tudjak az első csapatban.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Marku Albion (albán, Dinamo Tirana – Albánia, szabadon igazolható), Miljan Krpics (szerb-magyar, FK Vozdovac – Szerbia) 
Kölcsönbe érkezők: Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia; legutóbb kölcsönben Cracovia – Lengyelország), Zseljko Gavrics (szerb-bosnyák, DAC 1904 – Szlovákia) 
Kölcsönből visszatért: Buna Gábor (Tatabánya), Csóka Bálint (szlovákiai, STK Samorín – Somorja, Szlovákia), Deákovits Richárd (Mosonmagyaróvár), Lacza Alex (szlovák-magyar, Pécsi MFC) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kulcsár Martin, Décsy Ádám
Kiszemeltek: –
Távozók: Matteo Lucarelli (olasz, szabadon igazolható), Szujó Attila (Kolorcity Kazincbarcika), Tuboly Máté (debreceni kölcsön után DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe távozók: Huszár Marcell (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kovács Márk (román-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, onnan Csíkszereda –  Románia), Urblík Norbert (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  Buna Gábor (Tatabánya)

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
23 perce

Hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
22 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24
Ezek is érdekelhetik