Lengyelországba igazolhat az Újpestről távozott válogatott szélső – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 14:57
Az Újpestről távozott Kiss Tamás Lengyelországba igazolhat (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a lengyel másodosztályú Wisla Krakówhoz utazott orvosi vizsgálatra a jelenleg szabadon igazolható, legutóbb Újpesten szereplő, kétszeres válogatott szélső, Kiss Tamás.

 

Az Illés Akadémián, illetve a Haladásnál nevelkedett, 23 éves Kiss Tamás 2018 és 2023 között a Puskás Akadémia játékosa volt, bár fél évet kölcsönben a holland Cambuurnél is eltöltött. Tavaly nyáron a felcsúti szerződése lejártával Újpestre igazolt a kétszeres válogatott szélső, ám a liláknál nem tudott meghatározó játékossá válni, így a nyáron közös megegyezéssel távozott a klubtól.

Azóta szabadon igazolható, ám a Nemzeti Sport Lengyelországból származó értesülései szerint hétfőn orvosi vizsgálatra utazott a lengyel másodosztályú, de európai kupainduló, Lengyel Kupa-győztes Wisla Krakówhoz. Hamarosan akár be is jelenthetik a szerződtetését.

Érdekesség, hogy Kiss legutóbb éppen a lengyelek elleni varsó vb-selejtezőn szerepelt a válogatottban, még 2021-ben, és azon a 2–1-re megnyert meccsen gólpasszt is adott, így jó emlékei lehetnek Lengyelországról, és könnyen lehet, hogy az akkori teljesítménye is hozzájárulhat a mostani szerződéshez.

 

 

Legfrissebb hírek

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Horvát sikeredzővel hozták hírbe az Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 08:56

Másodedzőként tért vissza Újpestre a szerb középpályás

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 16:07

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

Felháborodtak az Újpest-szurkolók a derbi utáni kommentár miatt, az MLSZ elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:21
Ezek is érdekelhetik