ETO: „Ebből föl kell állnunk, képesek vagyunk a bennmaradásra!”

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 07:46
Farkas Balázs (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 2. fordulójának nyitó mérkőzésén az idénybeli első bajnokiját játszó Debreceni VSC 3–0-ra nyert az élvonalba kilenc év után visszatérő ETO FC Győr otthonában. A találkozó után a csereként a győri csapatban egy félidőt játszó Farkas Balázzsal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Farkas Balázs szerint kaotikusra sikerült a második játékrész.

„Úgy gondolom, hogy az első félidőben felvettük a versenyt a Debrecennel, és kialakítottunk több lehetőséget is, amelyekből gólt szerezhettünk volna. Sajnos ez most bennünk maradt. A második félidőre egy másik Debrecen jött ki a pályára, és az első kapott gól egy kicsit megtörte a csapat lendületét, illetve a csapatot is. Ettől függetlenül nem szabad ennyire összeesni, és kapni még két gólt az első után.”

Videónkban elárulja, csereként mi volt a feladata; hogy mennyire van még messze az ETO-tól az NB I-es szint (Borbély Balázs vezetőedző szerint még nem érték el), de beszél arról is, milyen volt annak a mérkőzésnek a hangulata, amelyet 9 éve várt már Győr városa.

LABDARÚGÓ NB I 
2. FORDULÓ
ETO FC Győr–Debreceni VSC 0–3
Győr, ETO Park. Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző: Domingues (55.), Bárány (60.), Silue (84.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik