Gyász: elhunyt Ebedli Ferenc, az FTC és a Volán egykori labdarúgója

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 12:04
Elhunyt Ebedli Ferenc (Fotó: MTI/archív)
Hetvenegy éves korában elhunyt Kiskőrösön Ebedli Ferenc, a Ferencváros és a Volán egykori labdarúgója – értesült a fradi.hu.

Ebedli Ferenc, Ebedli Zoltán testvére 1952-ben született Budapesten. Tizenkét évesen került az Üllői útra, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. Az első csapatban csak egy tétmeccsen, az 1974–1975-ös KEK-sorozat első fordulójában, a Cardiff City elleni második, 4–1-re megnyert mérkőzésén szerepelt, így a később döntőig jutó csapat tagja volt – olvasható a fradi.hu-n.

Az élvonalban a Volán csapatával szerepelt három idényen át. Visszavonulása után technikai vezetőként és edzőként is dolgozott itt, 16 évet töltött el a kék-fehéreknél. Később a Dunaferrt és a Tatabányát is irányította.

„Megmondom őszintén, váratlanul ért a halála, sajnos a betegség elvitte, 72 éves lett volna szeptember 22-én. Szép pályafutást tudhatott a magáénak, mindannyiunknak hiányozni fog” – mondta a Ferencvárosnak Ebedli Zoltán, Ebedli Ferenc testvére.

 

Legfrissebb hírek

Szállodatűzben vesztette életét a 2022-es olimpián résztvevő síelő

Téli sportok
17 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
22 órája

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
2025.03.26. 16:41

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18
Ezek is érdekelhetik