„Játékban nem volt különbség” – Pető Tamás, miután a Fehérvár 4–1-re kikapott Újpesten

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.11. 20:58
Pető Tamás szerint az Újpest csak a helyzetek kihasználásában volt jobb (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 3. fordulójában az Újpest hazai pályán fogadta a Fehérvárt. Ljujics találata nyitotta a gólok sorát, az első félidő végén már hárommal vezettek a hazaiak. A második félidőben mindkét csapat egy-egy gólt szerzett, kialakítva a 4–1-es végeredményt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Fehérvár vezetőedzője, Pető Tamás szerint a háromgólos vereség ellenére nem volt különbség a pályán a csapatok között.

„Különbség csak eredményben volt, játékban abszolút nem. Sőt! Ha a helyzeteket nézzük, nekünk jóval több volt, mint az Újpestnek. Ők berúgták ezeket, mi nem. Egy null után két óriási ziccerünk volt, kihagytuk, kaptunk még egyet. Könnyű gólokat ajándékoztunk. Készültünk Ljuljicsra külön, de ez a különbség, hogy ő berúgja. Fejben a második gól után talán fel is adtuk. Próbáltunk frissíteni fiatal játékosokkal, Kovács Patrik gólt is rúgott, ez nagy öröm. Nincs gond, megyünk tovább, nyakunkon a következő mérkőzés. Háromnaponta játszunk, ami nagyon nehéz és fárasztó, ám nem keresem a kifogásokat, megérdemelten nyert az Újpest, mert velünk ellentétben kihasználta a helyzeteit.”

PETŐ TAMÁS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az Újpest vezetőedzője, Bartosz Grzelak boldogan nyilatkozott a találkozó után.

„Nagyon örülök ennek a győzelemnek, nagyon fontos siker ez számunkra. Ha a teljesítményt nézem, az előző két meccsen is jól játszottunk, csak ez nem párosult eredménnyel. Személyes véleményem, hogy az igazi karakter akkor jön elő, amikor talpra kell állni, és megmutatni, hogy mennyire vagyunk karakteresek. Ezt láttam a csapaton egész héten, és ezt a keménységet láthatták a szurkolók is. Egy csapat akkor igazán erős, hogy ha nem mennek jól a dolgok, mégis képes felvenni a küzdelmet. Nagyon büszke vagyok a srácokra.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: presztízsgyőzelem volt-e ez számára (hiszen az előző szezonban még a Fehérvárt irányította).

„Értem, hogy mire céloz. Tisztelem előző csapatom játékosait, stábját és a szurkolóit is, akiktől jelentős támogatást kaptam, amikor ott dolgoztam. De most már az Újpestre figyelek, és a legfontosabb az volt, hogy pontokat szerezzünk.”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
ÚJPEST FC–FEHÉRVÁR FC 4–1 (3–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5518 néző. Vezette: Berke Balázs (Georgiou Theodoros, Bornemissza Norbert)
Gólszerző: Ljujics (24.), Brodic (42.), J. Nunes (45+2.), Tajti M. (53.), ill. Kovács P. (90.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik