Pascal Jansen: Minden megtörtént, helyzetek, kapufák, vitatott szituációk, feszültség

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.08.17. 23:41
Pascal Jansen Varga Barnabást és Gruber Zsombort méltatta (Fotó: Koncz Márton)
A Ferencváros 1–0-ra legyőzte az Újpestet a 242. derbin, az NB I 4. fordulójában. Bartosz Grzelak, az újpestiek vezetőedzője szerint nem érdemeltek vereséget, míg Pascal Jansen Varga Barnabásról és Gruber Zsomborról beszélt.

Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője

– Mit érzett, amikor meglátta, hogy tíz perc hosszabbítást jeleznek a játékvezetők?
– Örültem neki. Bíztunk a jó eredményben, és örülünk, hogy sikerült megszerezni a győzelmet jelentő gólt. Sokat hallottam arról, milyen egy derbi, milyen mérkőzéseket vív egymással ez a két csapat, és most ízelítőt kaptam belőle! Minden megtörtént, ami csak elképzelhető, helyzetek, kapufák, vitatott szituációk, feszültség – én pedig próbáltam nyugodt maradni, mert úgy gondolom, így tudok leginkább segíteni a csapatomnak.

– Varga Barnabás és Gruber Zsombor is a kezdőcsapatban szerepelt. Hogyan értékeli a teljesítményüket?
– Zsombor keményen megdolgozott az edzéseken minden pályán töltött percért, tudjuk, mennyire veszélyes a kapu előtt. Varga Barnabás szörnyű sérülést szenvedett az Európa-bajnokságon, boldogok voltunk, hogy Ausztriában az edzőtáborban már csatlakozott hozzánk, keményen küzdött azért, hogy visszatérjen. Úgy gondoltam, ezen a mérkőzésen hatvan perc elég lehet neki, de folyamatosan kérlelt, hadd maradjon a pályán, és hallgattam rá, nem cseréltem le.

– A hétközi BL-selejtező nem úgy alakult, ahogyan a szurkolók szerették volna, és nem sok hiányzott, hogy a derbin is pontokat veszítsen a Fradi – mit jelent önnek és a csapatnak ez a gól?
– A keddi mérkőzést lezártuk. Pontosan tudtuk, ez is nehéz meccs lesz, igazi rangadó, és az újpesti védők nem állnak félre, hogy besétáljunk a kapujukba. Szűken védekeztek, fegyelmezetten játszottak, de mi is mindent megtettünk.


Bartosz Grzelak, az Újpest vezetőedzője

– Milyen érzésekkel ment be az öltözőbe?
– Nem könnyű megélni, hogy szinte az egész mérkőzésen jól teljesít a csapat, de az utolsó percekben kikap. Megvolt a tervünk erre az összecsapásra, pontosan tudtuk, hogy a Ferencváros milyen erős kerettel büszkélkedhet, különösen a támadói nagyon veszélyesek. Számítottunk rá, hogy a meccs eleje nehéz lesz, és valóban, az első húsz percben szinte csak védekeznünk kellett. De meg tudtuk őrizni a nyugalmunkat nagy nyomás alatt is, és a játékosok egyre jobban kezelték a helyzetet, fokozatosan javult a játékunk.

– Elégedett a csapatával?
– Igen, nagyon büszke vagyok a srácokra, meggyőződésem, hogy ezzel a koncentrációval, ilyen mentalitással még sok pontot szerezhetünk még akkor is, ha ezen az estén egyet sem sikerült. A csapatunk és a szurkolótáborunk is többet érdemelt ezen az estén nulla pontnál.

– Beszéljünk egy kicsit a mérkőzés egyetlen góljáról. Kívülről úgy tűnt, Joao Nunes indokolatlanul megy ki az újpesti kispad elé egy bedobásnál, ott elveszítették a labdát és a Ferencváros megindult…
– Az valóban nem az ő pozíciója, balszerencsés szituáció volt, ahogy ide-oda pattogott a labda, és azt végül a hazaiak játékosa szerezte meg. Ilyen a futball: Joao Nunesnak ötszáz nehéz szituációt kellett megoldania, négyszázkilencvenkilenc esetben jó döntést hozott, itt nem, és ezzel elveszítettük a mérkőzést. Örömteli, hogy sokan jó teljesítményt nyújtottak, külön kiemelném a tizenkilenc éves Geiger Bálintot, aki nagyszerűen helytállt a felfokozott hangulatú rangadón egy nagyon erős rivális ellen.

 

NB I
4. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 1–0 (Kehinde 90+2.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 751 néző. V: Bogár

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. MTK Budapest336–1+5 
2. Puskás Akadémia337–3+4 
3. Ferencvárosi TC334–0+4 
4. Kecskeméti TE41213–3
5. Debreceni VSC31114–2+2 
6. Paksi FC31115–6–1 
7. Fehérvár FC31114–5–1 
8. Diósgyőri VTK41124–7–3 
9. Újpest FC4136–6
10. Zalaegerszegi TE3124–4
11. Nyíregyháza Spartacus3123–7–4 
12. ETO FC Győr443–9–6 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik