Egy pont: elérte célját az Újpestre látogató Győr

Vágólapra másolva!
2024.09.27. 19:50
Érdekes jelenetekben nem volt hiány (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 8. fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest FC 0–0-t játszott odahaza az ETO FC Győrrel.

 

NB I
8. FORDULÓ
Újpest FC–ETO FC Győr 0–0
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 7120 néző. V: Csonka (Káprály, 80.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NEM MOSTANÁBAN JÁRT legutóbb bajnoki mérkőzésen a Győr a Szusza Ferenc Stadionban. Kilenc évvel ezelőtt 1–0-s hazai győzelem született, a vendégek helyzetét azonban nem könnyítette meg, hogy akkor már tudták, a következő idényre nem kapják meg a licencet. Így hiába végeztek a nyolcadik helyen a 16 csapatos bajnokságban, az új évadot a harmadosztályban kezdték. A nyolcadik pozícióval alighanem most is elégedettek lennének Győrben, míg a negyedik kerületiek reálisan a dobogót is megcélozhatják 2024−2025-ben.

A hazaiaknál először került a kezdő tizenegybe a Kecskemétről igazolt Helmich Pál, a vendégeknél viszont sérülés miatt a kapus Samuel Petrást, valamint Albion Markut és Paul Antont sem vethette be Borbély Balázs vezetőedző. Az újonc egyébként sem számíthatott könnyű összecsapásra, az Újpest ugyanis az előző két találkozóján nem kapott gólt hazai pályán, és magyar szinten kifejezetten erős a védelme, no meg a támadósora sem gyenge.

 

Ebből azonban nem sok mutatkozott meg az első félidőben. Alig tíz perc elteltével előbb lehetséges győri piros lap, majd egy büntető miatt vizsgálódott a VAR, a zöld mezesek azonban fellélegezhettek. Ettől függetlenül már a csata elején látszott, nem tudnak mit kezdeni a lila-fehérek letámadásaival, szinte minden erejüket felemésztette a védekezés. Sok hibával futballoztak a vendégek, de az Újpestben sem volt meg a kreativitás és gyorsaság, ami a válogatott szünet előtti mérkőzéseken jellemezte. Fél óra elteltével alig volt helyzet, úgy tűnt, a kilenc évvel ezelőtti 1–0-hoz hasonlóan ez sem lesz gólokban gazdag találkozó. Az Újpest az előző fordulóban 0−0-t játszott otthon a Diósgyőrrel, kellemetlen lett volna, ha ezúttal sem talál be.

A második félidőben néhány perc alatt több minden történt, mint az elsőben. Öt perc leforgása alatt a Győrnek kettő, az Újpestnek egy ígéretes lehetősége volt, az első gól azonban továbbra sem született meg. Pedig a pályán lévő magyar futballistákat az is motiválhatta, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány, valamint a 86-szoros válogatott, két Európa-bajnokságot megjáró Szalai Ádám is ott volt a lelátón. Az 58. percben Fran Brodic szerzett agresszívan, becsúszva labdát, a játékvezető továbbengedte az akciót, Horváth Krisztofer lövését azonban védte Gyurákovics Erik. Egyre jobban nyomott az Újpest, érződött, nem elégszik meg az egy ponttal.

Negyedórával a vége előtt aztán sérülés miatt le kellett cserélni a játékvezetőt, Csonka Bencét Káprály Mihály váltotta, és ezt kihasználva gyorsan a hazaiak is cseréltek kettőt. A hajrában kezezés miatt ismét lehetséges újpesti büntetőt vizsgált a videobíró, de ezt sem adták meg. Ha gólt nem is láthattunk, komikus jelenetet igen: Mamoudou Karamoko az ölében vitte le Luciano Verát, hogy folytatódhasson végre a játék. Hiába a tíz perc hosszabbítás, igazán említésre méltó esemény már nem történt, hacsak nem a hajrában a feltűnően sok fetrengés a vendégeknél: előfordult, hogy egyszerre két játékosnak is nagyon fájt valamije…

Az újpestiek sorozatban a második bajnoki meccsükön is 0–0-t játszottak, úgy tűnik, kissé megtört a lendületük, a Győr viszont összességében elégedett lehet, hiszen a Paks elleni 2–1-es győzelem után értékes pontot szerzett a Megyeri úton.

   
Az állásMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia65112–5+715
2. Ferencvárosi TC559–2+715
3. Újpest FC832312–7+511
4. Paksi FC631210–10010
5. MTK Budapest6337–6+19
6. Diósgyőri VTK72325–7–29
7. Fehérvár FC72329–12–39
8. Debreceni VSC62139–907
9. Zalaegerszegi TE62138–9–17
10. Nyíregyháza Spartacus721411–16–57
11. Kecskeméti TE71245–9–45
12. ETO FC Győr71245–10–55

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik