Riccardo Piscitelli: Újpesten tizenegy csapatkapitány játszik

– Kívülről úgy tűnik, hosszú évek kálváriája után kezd valami összeállni Újpesten. Milyen érzés a fejlődő pályára álló lila-fehérek kapusának lenni?
– A folyamat elején járunk, de nagyon örülök, hogy az újjáépülő Újpestben védhetek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a nyáron a Mezőkövesdtől érkező 30 éves olasz kapus, Riccardo Piscitelli. – Az egyesületnél valódi profizmust tapasztalok, a szakmai stáb tagjaitól a szertárosig bezárólag mindenki odateszi magát a minél jobb szereplés érdekében, ez az energia pedig jótékony hatással van a mindennapokra, előmozdítja a fejlődést. A nyáron rengeteg kiváló képességű labdarúgó, valamint új vezetőedző érkezett, és mostanra időnként kifejezetten jó játékkal rukkolunk ki. Képletesen szólva, olyan, mintha az elmúlt hónapokban megépítettük volna egy ház alapját. A következő lépés az lehet, hogy idegenből is szállítsuk a győzelmeket, kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk. Ehhez az edzéseken alázatosan kell készülnünk, hiszen a labdarúgásban minden illékony, csettintésre változhat a csapatok helyzete – talán nem kell ecsetelnem, az NB I-ben mivel jár egymást követő néhány jó vagy rossz meccs…

– Az új menedzsment első igazolásaként szerződött Újpestre. Maximálisan megbízott a tárgyalópartnereiben? A futball világában sokszor ígérnek fűt-fát, mégsem jutnak egyről a kettőre az új kézbe kerülő klubok.
– Már a kapcsolatfelvételnél jó benyomásokat szereztem, és úgy éreztem, meg akarom ragadni az esélyt. Benczédi Balázs ügyvezetővel és Ratatics Péter elnökkel folytatott megbeszéléseim megerősítettek abban, hogy jó helyem lesz Újpesten. Remekül megkomponált tervet vázoltak fel arra vonatkozólag, idényről idényre hová szeretne eljutni a klub, én pedig úgy éreztem, hogy a projekt nekem való. Pályafutásom során többször váltottam klubot, de még sosem hoztam olyan könnyű döntést, mint legutóbb, amikor elfogadtam az Újpest ajánlatát. Néhány hónap elteltével úgy érzem, nagyszerűen választottam, mivel az első naptól fogva nagyon boldog vagyok, remekül érzem magam. Különben is, imádom Budapestet, örülök, hogy itt maradhattam.

– Miből szűri le, hogy jó úton járnak?
– Az ellenfelek egyre inkább alkalmazkodnak hozzánk. Ez kihívás elé állít minket, hiszen kezelnünk kell a helyzetet, ugyanakkor jó visszajelzés is, mert azt tükrözi, hogy kivívtuk a tiszteletüket. A Megyeri útra érkezve óvatosan játszanak a vendégcsapatok, nem mennek neki fejjel a falnak. Modern futballt játszunk, intenzív a letámadásunk, mindenki nagy sebességgel közlekedik a pályán. Kapusként nekem is megvan a szerepem a labdakihozatalban, stílusunkból fakadóan gyakran kell lábbal játékba avatkoznom.

– Újpesten valamelyest kevesebb a feladata, mint a kieső Mezőkövesdnél volt. Jobban próbára teszi, hogy ritkábban kell védenie?
– Onnan közelíteném meg, hogy minden az edzésmunkán múlik. Ha keményen, összeszedetten dolgozom egész héten, a mérkőzésen automatikusan fjobban tudok figyelni, felveszem a ritmust. Kapusként nehezebb a helyzetem, ha csak egyszer-kétszer kell védenem, úgyhogy azon vagyok, hogy megfeleljek ennek a feladatnak – mint például legutóbb, a Diósgyőr elleni bajnokin.

– A védelmi vonalban Joao Nunes, André Duarte, Fiola Attila és Bese Barnabás is néhány hete vagy hónapja mondhatja magát Újpest-játékosnak. Ennek tükrében milyennek látja a védelem összhangját?
– Ha valaki eljön az edzésünkre, biztosan azt mondaná: ezek a srácok nagyon érzik egymást a pályán! Az egység az egyik legfőbb erényünk, ami azért örvendetes, mert enélkül nem lehet igazán ütőképes csapatot kovácsolni. A játékosok nem csak a képességeik, hanem a személyiségjegyeik alapján lettek kiválasztva, ezért is lehetünk ilyen jó társaság.

– Kapusként különösen fontos, hogy megbízzon az ön előtt játszókban: ez a kötelék már kialakult?
– Igen, kivétel nélkül megbízok mindenkiben, a fiatalokban is! Nagy a konkurenciaharc, a felfokozott versenyhelyzet mindenkiből a legjobbat hozza ki – láthatták, milyen jól játszottunk a Magyar Kupában alacsonyabban jegyzett ellenfelünkkel, a Dunavarsánnyal szemben! Az edzéseken nincsenek A- vagy B-kategóriába sorolt futballisták, mindenki ugyanúgy küzd a helyéért, ami tükröződik a hozzáállásunkon. Az eddigi mérkőzéseken az volt az érzésem, itt tizenegy csapatkapitány játszik meccsről meccsre, bárkin lehetne a karszalag, mindenki rászolgálna a mentalitása és a jelleme alapján. Persze, Matija Ljujics kiérdemelte a tisztséget, a szerbekre jellemző mentalitása sokat segít, ráadásul ő régebb óta van itt, mint a társak többsége.

– Matija Ljujics, Horváth Krisztofer és Fran Brodic roppant veszélyes támadóhármast alkot: milyen velük nap mint nap készülni?
– Élvezem a közös munkát. Néha napján felhúznak a lövéseikkel, időnként azonban én bosszantom fel őket a védéseimmel, de ezek az érzések inspirálnak minket. Az eredményességünk azonban nem csak rajtuk áll vagy bukik, Mucsányi Márk vagy Mamoudou Karamoko is rendkívül veszélyes, gólra törő játékot mutat az idényben, velük is erősek vagyunk. A szereplésünk azon múlik, csapatként mire visszük.

– A saját teljesítményét hogyan értékeli?
– A labdarúgásban rendkívül fontos az érzelmi kiegyensúlyozottság, profiként kell viselkednem. A teljesítményem sosincs kimondottan nagy hatással a hangulatomra: nem repesek az örömtől, ha bravúrt bravúrra halmozok, de attól sem omlok össze, ha rossz napot fogok ki. Persze, elégedett vagyok, ha a hétközi kemény munkám kifizetődik a meccsen, de ez az érzés legfeljebb egy pillanatig tart és arra próbálom fordítani, hogy újabb löketet adjon a jövőbeni céljaim elérése felé vezető úton.

– Ha tippelhetek, az lehet egyik, hogy nemzetközi kupaporondon szerepeljen, azon a színtéren ugyanis még nincs mérkőzése.
– Valóban, az az álmom, hogy európai kupamérkőzésen lépjek pályára. Ha elég keményen dolgozunk, idővel Újpesten ez megvalósulhat, de türelmesnek kell lennünk, minden azon múlik, hogy beletegyük a megfelelő munkát.