Végh Gábor ügyében is döntött az MLSZ; megbüntették a Fehérvárt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 10:22
Végh Gábor írásbeli megrovást kapott (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságának (FEB) szeptember 11-i ülésén a Fehérvár pénzbüntetést kapott, míg Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa írásbeli megrovásban részesült.

A FEB összevont eljárás alapján a Fehérvár FC-t az MTK elleni hazai és az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és konkrét személy szidalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”

A Fegyelmi Bizottság Végh Gábor ügyében is döntött. A zalaegerszegiek tulajdonosa a 6. fordulóban lejátszott DVSC–ZTE (3–1) találkozó után így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Régóta dolgozom a magyar futballban, érdeklődéssel nézem fiatal játékvezetőinket. Megdöbbentett a bajnokin Rúsz Márton ténykedése, aki az első perctől kezdve tudatosította, ezen a mérkőzésen a ZTE nem nyerhet.”

Szeptember 4-én a FEB fegyelmi eljárást indított, egy héttel később pedig döntés is született. „A FEB Végh Gábor igazgatósági tagot (ZTE) a DVSC elleni mérkőzés után adott, a játékvezetéssel kapcsolatos nyilatkozatáért írásbeli megrovásban részesíti.”

A FEB az NB III-as BVSC kapcsán is döntött. „A FEB a BVSC-t, a labdarúgójával szembeni, szerződésben vállalt kötelezettsége nem teljesítéséért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá amennyiben a határozat jogerőre emelkedéséig a szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a határozat jogerőre emelkedésének napjától kezdve a sportszervezetet az igazolási és átigazolási jogból 8 (nyolc) hónapra kizárja.” 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik