Bognár György szerint ez volt a legrosszabb meccsük; Gera Zoltán: Hiányzott a minőség a befejezéseknél

Vágólapra másolva!
2024.10.28. 09:17
Gera Zoltán a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I vasárnapi játéknapján a Paks 1–0-ra legyőzte a Kecskemétet, a Nyíregyháza hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a ZTE-vel. Íme, a két meccset követő edzői értékelések!

 PAKS–KECSKEMÉT 1–0 

BOGNÁR György, a Paks vezetőedzője

– Ötödik hazai meccsét is megnyerte a Paks. Mi döntött ezúttal?
– Az első félidő rendben volt, jól futballoztunk, többnyire az történt, amit mi akartunk, voltak helyzeteink, beszorítottuk az ellenfelet. Aztán a második félidőben már vigyáztunk az eredményre, sok volt a passzív passz oldalra, hátra a kapusnak, nem alakult ki igazán aktív játék.

– Nyugodt tudott maradni, amikor az első játékrész hajrájában a játékvezető nem látott szabálytalanságot Tóth Barnával szemben?
– Dehogy tudtam! Az nyilvánvaló volt, hogy szabálytalanság történt, a kispadról nem tudtam megítélni, hogy a tizenhatoson belül vagy kívül. Ment tovább a játék, az ellenfél jött volna szabadrúgással a kapunktól húsz méterre, ahelyett, hogy mi készülődtünk volna tizenegyeshez. Az ilyen nyilvánvaló hiba nem fér bele az élvonali mérkőzéseken.

– Ha nem is ez volt a legjobb meccse a csapatának, de megnyerték. Amikor legközelebb találkoznak, lesznek kritikus észrevételei az öltözőben?
– Nem kell addig várni, mert már most elmondtam az öltözőben a játékosoknak, hogy nem ez volt a legjobb meccsünk – sőt, inkább ez volt a legrosszabb…

 

GERA Zoltán, a KTE vezetőedzője

– Szoros mérkőzést játszottak a bajnokságban remeklő Pakssal, ám a pontszerzés nem sikerült.
– Küzdelmes mérkőzést vívtunk, sok párharccal. Az első játékrészben voltak lehetőségeink, nem használtuk ki őket, aztán jött egy szerencsétlen játékhelyzet, és a Paks tizenegyest rúghatott. Próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, támadót cseréltünk be, azonban hiányzott a minőség a befejezéseknél. Gól nélkül nem lehet meccset nyerni.

– Egy héttel ezelőtt, a Puskás Akadémia elleni hazai vereség után igyekezett a pozitívumokba kapaszkodni. Ezúttal mire lehet leginkább építeni?
– Jó a futballisták mentalitása, győzni akarnak. Stabilak voltunk Pakson, a hazai együttesnek nem volt sok helyzete, ugyanakkor az első félidő utolsó öt percében problémáink voltak. Nem szabad elmenni a negatívumok mellett, jobb helyzetkihasználásra van szükség.

– Sokan kedvelik a VAR-t, mások kevésbé. Csapata az előző héten is rosszul jött ki a vizsgált helyzetekből…
– El kell fogadnunk az ítéletet. Azért bízom benne, lesz, amikor nekünk kedvező ítélet születik. A VAR segítség abban, hogy visszanézhessék a játékhelyzeteket, de nem akarom kommentálni a játékvezető döntését.


 NYÍREGYHÁZA–ZTE 1–1 

TÍMÁR Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője

– Nem az önök terve szerint alakult a mérkőzés. Bosszús?
– Győzni akartunk. Kifejezetten védekező felfogást választott az ellenfél, ilyennel még a másodosztályban találkoztunk sokszor. Tudtuk, hogy ellenfelünk a kontratámadásokra épít, mégis ilyen akcióból szerzett vezetést.

– A sors most visszaadott valamit a Nyíregyházának, hiszen legutóbb, Újpesten az utolsó percekben kapták a vereséget jelentő gólt.
– Az lett volna az igazi, ha győztes gólt szerzünk. Mindenesetre sokat dolgoztunk az egy pontért is.

– Mondhatjuk, hogy addig cserélt, amíg össze nem jött az egyenlítés?
– Próbáltunk játékrendszert váltani, és végül sikerült betalálnunk, szerintem igazságtalan lett volna, ha kikapunk.

 

MÁRTON Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője

– Szinte végig vezettek, mégsem tudtak nyerni…
– Nagyszerű hangulatú meccs volt, ez hiányzik sok magyar pályáról. Nekünk meg a pontok hiányoznak, de nagyon…

– Mit érzett a kilencvenedik percben kapott gól után?
– Bosszús vagyok, hiszen nagyon közel álltunk a győzelemhez. Egyszer-egyszer belefér az ilyen, de ez már a sokadik alkalom, hogy hol a mi hibánkból, hol máséból pontot, pontokat veszítünk.

– A jól játszó Medgyes Sinant lecserélte a szünetben. Miért?
– Kisebb sérülése miatt kellett változtatni. Amúgy tud ő ennél is jobban játszani.


   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Ferencvárosi TC

  9

7

1

1

16– 6

+10

22

  2. Paksi FC

10

7

1

2

21–12

  +9

22

  3. Puskás Akadémia

10

7

1

2

17–  9

  +8

22

  4. MTK Budapest

10

7

3

19–10

  +9

21

  5. Újpest FC

11

5

2

4

16–11

  +5

17

  6. Diósgyőri VTK

11

4

4

3

10–11

  –1

16

  7. ETO FC Győr

10

3

3

4

11–13

  –2

12

  8. Fehérvár FC

11

3

3

5

13–19

  –6

12

  9. Nyíregyháza 

11

3

2

6

14–20

  –6

11

10. Zalaegerszegi TE

10

2

2

6

11–16

  –5

  8

11. Debreceni VSC

10

2

1

7

11–20

  –9

  7

12. Kecskeméti TE

11

1

2

8

  6–18

–12

  5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik