NB I: közülük kerülhet ki az új kecskeméti vezetőedző – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 14:30
A Kecskemét az MTK ellen sorozatban az ötödik vereségét szenvedte el az NB I-ben (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülései szerint három klub nélküli edző szerepel a Kecskeméti TE jelöltjei között, közülük kerülhet ki Szabó István utódja, akit kedden mentettek fel a munkavégzés alól.

 

A Kecskeméti TE vezetősége a Tatabánya elleni, 2–0-ra elveszített hétvégi felkészülési mérkőzés után úgy döntött, hogy felmenti a vezetőedzői feladatok ellátása alól Szabó István vezetőedzőt. Információink szerint a klub már tárgyal első számú kiszemeltjével, aki holnap Kecskemétre is érkezhet.

Úgy tudjuk, a klub már készített egy edzőjelöltekből álló listát, amelyen olyan nevek vannak, akiknek jelenleg nincs csapatuk.

Szerepel a kiszemeltek között az idényt még az NB II-es Vasas vezetőedzőjeként kezdő Gera Zoltán, a februárig Mezőkövesden dolgozó Kuttor Attila és az előző idény hajrájában az NB II-ből kiesett Pécsi MFC-nél dolgozó Mátyus János is.

A felsoroltak közül jelenleg csak egy edzővel folynak konkrét tárgyalások, ha megegyeznek vele, szerdán be is jelenthetik a szerződtetését.

A Nemzeti Sporthoz hasonlóan az M4 Sport is úgy tudja, Gera Zoltánnak van esélye arra, hogy a KTE vezetőedzője legyen.

2024. augusztus 26., Debreceni VSC: Szrdjan Blagojevics helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1., Debreceni VSC: Dombi Tibor helyett Máté Csaba
 2024. október 15., Kecskeméti TE: Szabó István helyett ?
Edzőváltások az NB I 2024–2025-ös idényében
   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Ferencvárosi TC

7

6

1

13–  5

+8

18

  2. Puskás Akadémia

8

6

2

13–  8

+5

18

  3. Paksi FC

8

5

1

2

15–12

+3

16

  4. MTK Budapest

8

5

3

13–  9

+4

15

  5. Diósgyőri VTK

9

4

3

2

  9–  8

+1

15

  6. Újpest FC

9

4

2

3

14–  7

+7

14

  7. Nyíregyháza Spartacus

9

3

1

5

13–18

–5

10

  8. Fehérvár FC

9

2

3

4

11–17

–6

  9

  9. ETO FC Győr

8

2

2

4

  8–11

–3

  8

10. Debreceni VSC

8

2

1

5

11–13

–2

  7

11. Zalaegerszegi TE

8

2

1

5

  9–13

–4

  7

12. Kecskeméti TE

9

1

2

6

  6–14

–8

  5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik