Nem mondta – tette – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 00:12

Jó vicc volt! Mindenesetre én beugrottam neki. Mármint Tóth Ákosnak, a kecskeméti futballisták klubigazgatójának, aki szerint ha valahol azt mondják, nincs edzőkérdés, akkor bizony van. Ő éppen ezért nem mond ilyet – hangsúlyozta –, ki is érdemelte elismerésemet, hogy az utolsó hely ellenére Szabó Istváné marad a kispad.

Aztán kiderült, hogy nem mondta, de – tette. Közös megegyezéssel kiebrudalta az edzőt (csak logikailag ellentmondás, anyagilag semmiképp), aki tette a dolgát az irodájában, amikor szóltak neki: „Raportra…!”

Egy kilenccserés tatabányai edzőmeccs verte ki a biztosítékot Tóthnál (vagy a tulajdonosoknál, szponzoroknál, súgóknál), ami megmosolyogtató. A klubigazgató köpönyegforgatása kevésbé, arról nem beszélve, hogy azzal végképp elvesztette a bizalmamat, hogy a „Nehéz volt meghozni a döntést…” fordulattal kommentálta szavahihetőségének elvesztését. Legalább ezt ne mondta volna – tetézve a hiteltelenséget.

Nem szokásom, de most nem bírtam ki, megnéztem, hogyan kommentálják a hírt a világhálón. Nos, hiába a névtelenség óvó bástyája, nem volt, aki egyetlen rossz szóval illette volna Szabó Istvánt. Sőt. Olyan is akad, aki szerint az egyetlen hozzáértő szakember volt a klubnál, így remélhetőleg legközelebb a vezérkar megy, és ő lesz a mindenható főnök.

Az edző egyébként nem bújt ki a bőréből. Úriember. Tüske nincs benne – mondta –, ám rosszulesett neki a döntés. Még szép… Elvégre tősgyökeres kecskeméti, a klub futballistája volt, edzőként is ott lépegetett előre – egészen az újoncként elért 2023-as ezüstéremig, s addig, hogy öt játékosának produkciója fogta meg az igénytelenséggel igazán nem vádolható szövetségi kapitányt, Marco Rossit.

Azt mondja, most egy ideig nem megy ki a csapat meccseire, jobb a békesség – értsen mindenki ezen azt, amit akar. Persze hogy sok sikert kíván utódjának, sorstársának, hiszen Gera Zoltánt is közös megegyezéssel száműzték az NB II-es Vasastól. Szabó drukkol Gerának, ami szép gesztus, nekem viszont meggyőződésem, hogy Szabóval több esély (vagy legalább annyi) lenne a kecskeméti fordulatra.
Ez az én dolgom, Geráé meg az, hogy megnyerje örökölt stábját, hiszen aligha múlt el bennük nyomtalanul, ki volt eddig a főnök. Az ilyesmi persze veszélyforrás a futballunkban, de majd meglátjuk.

Meg aztán, ki tudja, néhány hét múlva milyen lábbal kel fel Tóth Ákos.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik