Súlyosabb büntetést kérnek az FTC volt futballistájának halálát okozó taxisra

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 13:18
Több mint négy és fél éve nincs jogerős ítélet Halgas Tibor ügyében
Az Index arról számolt be, hogy a Fővárosi Főügyészség szerint megalapozatlan ítélet született a négy és fél évvel ezelőtt, a Ferihegyi úton történt halálos közlekedési baleset ügyében, amelyben Halgas Tibor, a Ferencvárossal bajnoki címet szerző labdarúgó életét veszítette. Az első fokú ítélet a vádlottat két év fogházra ítélte, az ügyészség súlyosabb büntetést kér.

 

Mint ismert, Halgas Tibor 2020 februárjában vesztette életét a Ferihegyi úton történt autóbalesetben, amikor a kábítószer hatása alatt álló, a vezetéstől eltiltott taxisofőr, H. Szilveszter nagy sebességgel haladva, előzés közben ütközött a Ferencvárossal 2001-ben bajnoki címet szerző 38 éves korábbi labdarúgóval. Halgas a Ferencváros mellett szerepelt többek között  a DVTK és a Videoton élvonalbeli csapatában is játszott. 

Az ügyben több mint négy év után, idén májusban született meg az első fokú ítélet, amely a lefolytatott tárgyalás, illetve dr. Zacher Gábor felkért orvosi szakértő, toxikológus szakvéleménye alapján a vádirat által kértnél enyhébb minősítésűként kezelte az esetet. Ennek eredményeként a vádlott végrehajtandó börtönbüntetés helyett fogházbüntetést kapott, két évet, továbbá öt évre eltiltották a járművezetéstől. A nem jogerős döntés ellen a kerületi ügyészség a vádlott terhére fellebbezett a téves minősítés miatt és a súlyosabb büntetés kiszabása érdekében. 

A másodfokú ügyészi feladatokat ellátó Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet egymással ellentétes megállapításai és nem megfelelő szakértő kirendelése miatt részben megalapozatlan. Ezt úgy lehet orvosolni, ha új szakértőt rendelnek ki és új tárgyalást tartanak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik