Nagy Zsolt: Jövőre szeretnék még jobb lenni!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 07:08
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I tabellájának élén várja a bajnokság tavaszi folytatását a Puskás Akadémia, a csapatot kiemelkedő formában segítette Nagy Zsolt, a válogatott szélső.

– Hogyhogy itthon? Rövid a téli szünet, megszokott, hogy a labdarúgók ilyenkor elutaznak pihenni.
– Mi is megyünk, néhány nap múlva, Botka Endrével és családjával – mondta lapunk kérdésére Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia 31 éves labdarúgója.

– Kérem? Kivel?
– Botka Endrével. Meglepi? A gyerekeink körülbelül egyidősek, jóban vagyunk, megbeszéltük, hogy együtt megyünk el a téli vakációra.

– Éppen azért hívtam, mert az ősszel nagyon közel került a Puskás Akadémia a Ferencvároshoz, és erről a párharcról akartam faggatni, ezért számítottam a legkevésbé a válaszra, hogy egy zöld-fehér játékossal együtt pihen.
– Nagyon megkedveltük egymást. Sokáig ellenfelek voltunk, megadtuk egymásnak a tiszteletet, de szerintem ez a válogatott egységét mutatja. Amikor egy kiskölyök elkezd futballozni, bámulja a tévében a nagy mérkőzéseket, főleg a magyar válogatottat, este úgy alszik el, hogy de jó lenne egyszer ott, a zsúfolásig telt stadionban gólt rúgni! Ezért edz, ezért dolgozik minden nap, és amikor teljesül az álma, akkor jön rá, olyan barátságokat köthet, amelyekre nem is gondolt. S ha már Endi, azaz Botka Endre szóba került: Telkiben ismerkedtünk meg igazán, mondom, előtte évekig csatáztunk a pályán, és ma is ellenfelek vagyunk a bajnokságban. Ám amikor a gyereknevelés vagy főleg a horgászat került szóba, kiderült, ugyanúgy gondolkodunk, azonos az érdeklődési körünk, barátok lettünk. Riválisok vagyunk, a pályán nincs is haverkodás, de mérkőzés után megöleljük egymást. A nemzeti csapatban együtt küzdünk Dibusz Dénessel, amikor a bajnokin kivédte a lövésem, rám nevetett: nekem akarsz gólt rúgni? Megy a zrika, nincs ezzel baj, még azzal sem, amikor a meccs hevében meglöktem Varga Barnabást, és idegesen visszaszólt, ám Telkiben ártatlan szemekkel mondta: ő ugyan biztos nem mondott ilyesmit, nyilván rosszul hallottam… És nevetünk az eseten. Jól van ez így, mindenki a maximumot adja a pályán, és noha ellenfelek vagyunk, a tisztelet a legfontosabb, azt megadom mindenkinek. A felvetésre pedig azt tudom mondani, hogy majd utazás közben megvitatjuk, ki lesz a bajnok…

– Ha már a horgászatot említette: a napokban mutattuk be a diósgyőri Bárdos Bencét, aki huszonkét kilós pontyot fogott Tiszacsegén.
– Igen, olvastam, az ETO ellen fejelt két gólja és a ponty is nagyszerű teljesítmény, és ha majd a Diósgyőrrel játszunk, megkérdezem, milyen csalit használt.

– Akkor vissza a fő kérdéshez: minek köszönhető, hogy a Puskás Akadémia ilyen közel van a Fradihoz?
– Sok oka lehet. A nyáron nem nagyon volt mozgás, nem cserélődött ki az öltöző, van állandóság, kiszámíthatóság. A másik, hogy kiegyensúlyozottak voltunk, minden vereség után győztünk, vagyis nem estünk össze egy-egy pofontól, nem volt mélyebb, hosszabb hullámvölgyünk. Az is számít, hogy a Ferencváros ott van a nemzetközi kupában, magától értetődik, hogy nagyon szurkolok a zöld-fehéreknek hét közben, és annak is, hogy Botka Endre játsszon minél többet, de legyünk őszinték: a zöld-fehérek nemzetközi terhelése jól jöhet nekünk, az esélyeinket növeli, ha nem elég frissek, koncentráltak a bajnokságban.

– A váratlan eredmény továbbra is jellemzi önöket: négy gólt kapnak Zalaegerszegen, nulla-három Felcsúton az ETO ellen, szóval, van még hova fejlődni.
Igaza van, mi is sokat beszélünk erről, hogyan lehetnénk még jobbak. Persze, ne felejtse el, a többi csapat is erős, mindenki dolgozik, mindenki küzd a céljaiért. Persze az összes meccset meg akarjuk nyerni, de ha azt nézzük, mit rontottunk el, őszintén kezeljük a győzelmeket is: beugrik az egyik MTK elleni ütközet, ahol az ellenfél is jól futballozott, de kaptunk egy tizenegyest, nyertünk. Az ETO? Győrben ők is jól kezdtek, a távoli lövésem után jött a gól, azután megint voltak lehetőségei az ETO-nak, helyzeteket dolgozott ki, de egy szögletből fejeltünk még egyet. Ez ilyen, néha neked sikerül jobban, máskor az ellenfélnek, akár akkor is, amikor sokkal több van benne: szerintem az a fontos, hogy ne a játékos zuhanjon össze, bármi történik, lépjen és csinálja tovább a dolgát, jobbat nem tehet.

– Kivételesen jó időszak van ön mögött: minek köszönhető?
– A munkának. Az előző idényben tizenegy gólt szereztem, Koszovó ellen is betaláltam, visszajöttem a sérülésből, sajnos, az Európa-bajnokság nekem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, de jól folytattam. Már a nyáron a Konferencialigában is lőttem négy gólt, a bajnokság is remekül indult, hat gól mellett nyolc gólpassz jött össze, igaz, utóbbit édesanyám nem annyira szereti: a gólszerző számít, kisfiam – mondja mindig –, rúgd rá te! A hollandok elleni gólpassz után a Boszniában szerzett két Szoboszlai Dominik-gólban is benne voltam, az egyiket a passzomból rúgta, a másik tizenegyes volt, amit én harcoltam ki. Ez a harmadik év sorozatban, amelyre azt mondhatom: karrierem legjobbja, 2022 és 2023 után ez 2024-re is igaz – úgyhogy jövőre szeretnék még jobb lenni.

LABDARÚGÓ NB I
A 18. FORDULÓ MŰSORA
2025. február 1.
Debreceni VSC−Nyíregyháza Spartacus
Kecskeméti TE−ZTE FC
Diósgyőri VTK−Újpest FC
Paksi FC−ETO FC Győr
Fehérvár FC−Puskás Akadémia
Ferencváros−MTK Budapest
A MLSZ még nem készítette el a forduló részletes programját.

   
AZ NB I ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

  +4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

  +7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

  +4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

  +7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

  –1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

  –8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

  –3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

  –4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik