Albániából érkezik a Győr új szerzeménye – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.01.10. 11:30
Albán játékossal erősít a Győr (Fotó: durreslajm.al)
A labdarúgó NB I-ben újonc ETO FC Győr az albán bajnokságból igazolta le Ledio Beqját.

Mint azt a csakfoci.hu kiszúrta, az albán élvonalban szereplő Teuta a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a 23 éves labdarúgó távozását, és azt is kijelentette, hogy a győri gárdával kötött megállapodást, így a tavaszi idényt már az NB I-ben tölti a védekező középpályás.


Ledio Beqja a Teuta első csapatánál töltött négy és fél éve alatt egy bajnoki trófeát, egy kupát és két Szuperkupát is nyert. Az albán utánpótlás-válogatottban is megforduló játékos Eneo Bitri és Albion Marku mellett a harmadik albán állampolgár lesz a Győrben, amely még nem adott ki hivatalos bejelentést az érkezéséről. 

Frissítés (21.20): az ETO péntek este bejelentette a honlapján, hogy szerződtette Beqját, aki a Transfermarkt szerint 2028. június 30-ig írt alá.

„Nagyszerű fogadtatásban részesültem mind a stáb, mind pedig a játékosok részéről. Örülök, hogy két honfitársam is van a csapatban, ami segíti a beilleszkedésemet. Ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok, de már most nagyon tetszik az ország. Úgy tudom, hogy erős bajnokságba kerültem, ez remek fejlődési lehetőséget nyújt számomra, bízom benne, hogy fel tudok nőni a feladathoz, és jó játékkal segítem a csapatot a jövőben” – nyilatkozta a klub honlapjának az albán futballista.

„Ledio egy fiatal, jó képességű játékos, aki azonnal erősítést jelenthet csapatunkat, de még mindig magasabb szintre fejlődhet – mondta Steven Vanharen sportigazgató. – A játékában rejlő intenzitás segíteni fog nekünk abban, hogy tovább fejlesszük a játékstílusunkat. Örülünk, hogy csatlakozott a klubhoz!”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Ledio Beqja (albán, Teuta – Albánia)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: Lacza Alex (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Lang Ádám (Omonia – Ciprus) 
Távozók: Nenad Lukics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Lacza Alex (Kozármisleny) 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák), Christopher Kröhn (osztrák), Ruisz Barnabás, Luciano Vera (argentin)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik