Az OTP Bank Liga tabellájának kilencedik helyén álló ETO FC készen áll a tavaszi versenyfutásra, és a győri csapat Paksi FC elleni szombati találkozója előtt szerda délután tartott sajtótájékoztatót. Borbély Balázs vezetőedző mellett két játékos, Paul Anton és Szépe János, valamint Steven Vanharen sportigazgató és Nagy László sportigazgató-helyettes, továbbá Világi Bálint klubmenedzser vett részt az eseményen. Lapunkban vasárnap jelent meg a hír, hogy Tóth Rajmund közel áll ahhoz, hogy a mexikói élvonalban szereplő FC Juárezhez kerüljön, ám furcsa módon erre szűk háromnegyed óra alatt senki sem tért ki, mindössze akkor érkezett reakció a témára, amikor megkérdeztük róla a sportigazgatót.
„Van ajánlat Tóth Rajmundért, de ahogy minden játékos esetében, úgy ezúttal is akkor lehet megegyezés, ha mindhárom érdekelt fél elégedett a feltételekkel” – magyarázta Steven Vanharen, s azt is elmondta, hogy Tóth menne, de a két klub között egyelőre nincs megegyezés, ám lehetséges, hogy lesz. Megkérdeztük Borbély Balázst, hogy felkészült-e arra a csapat, hogy esetleg elveszítheti egyik legfontosabb láncszemét.
„Az egyik oka Ledio Beqja szerződtetésének az volt, hogy ha megszületik a megegyezés Tóth Rajmund ügyében, akkor készen álljunk a poszton – mondta a győriek vezetőedzője. – Majdnem a felkészülés eleje óta tudunk az ajánlatról, próbáltam a felkészülési mérkőzések alatt több játékost is kipróbálni ott, és szerintem van megoldás a pótlására.”
Borbély Balázs rendkívül elégedetten nyilatkozott a téli felkészülésről, nagyszerű ellenfelek ellen játszott jó meccseket az ETO, és senki sem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztetné a játékát a Paks elleni tavaszi nyitányra.
Nem volt akkora játékosmozgás, mint nyáron |
Míg tavaly augusztusban, a bajnokság rajtja után tíz játékossal erősítette meg a gyatrán kezdő csapatát az újonnan érkező sportigazgató, Steven Vanharen, úgy januárban sokkal nyugodtabb körülmények között készülhetett a szakmai stáb, hiszen csak hárman érkeztek. A felkészülés elején az albán középpályást, Ledio Beqját, és a gambiai támadót, Nfansu Njiét mutatták be, a sajtótájékoztató előtt néhány órával egy horvát utánpótlás-válogatott védő is a klubhoz került, Dino Grozdanic a görög Aszterasz Aktortól. Távozott Luciano Vera az FK Tiranához, Nenad Lukiccsal szerződést bontott a klub, míg Bíró Barnabás és Herczeg Marcell profi szerződést kapott. |
„Reggel nyolctól este nyolcig foglalkoztattuk a játékosokat, nagyon sűrű programot állítottunk össze, csak egy edzést hagytunk ki az időjárás miatt. A legjobb teljesítményünket pedig éppen azon a meccsen nyújtottuk a CSZKA Szófia ellen, amelyet elveszítettünk, de végül is annyira nem számít az eredmény ezeken a felkészülési összecsapásokon. Taktikailag, mentálisan és fizikailag is felkészítettük a labdarúgókat, ennél többet nem tehettünk volna. Szeretném, hogy a tavaszi szezonunk kiegyensúlyozottabb lenne az őszinél. Azt hiszem, készen állunk a feladatra.”
Akadt néhány ellentmondás is a nyilatkozatok között, Vanharen ugyanis azt mondta, meglehetősen optimista a közeljövőt illetően, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az ETO legyen az NB I meglepetéscsapata, emellett Szépe János is sikeres tavaszt jósol, és érzi a csapatban az erőt ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérjék, sok-sok örömet okozva ezzel a szurkolóknak. Ezzel szemben Világi és Borbély a bennmaradást jelölte meg célként, márpedig ez inkább elvárás a győri publikumtól, semmint óriási örömforrás. A vezetőedző még hozzátette: a kupamenetelést sem felejtették el, de tudják, ki lesz az ellenfél (február 27-én az FTC érkezik az ETO Stadionba).
A sajtóeseményen szurkolói kérdéseket is felolvastak, Vanharennél például a kapusokkal kapcsolatban érdeklődtek. A belga sportigazgató kedélyesen visszakérdezett, milyen kapuskérdésről is van szó, majd elmondta, hogy rengeteget foglalkoznak a kapusok feltérképezésével, s hogy abszolút nem lát problémát velük, illetve kiemelte, hogy Ruisz Barnabás, Gyurákovics Erik és Samuel Petrás is jó képességű, megbízható kapus. Ennek ellenére, amikor Borbély Balázsnál érdeklődtünk, hogy az őszi, szinte mérkőzésről mérkőzésre, a kapushibák után rögtön bekövetkező cserék után tavasszal tisztább-e a kép a poszton, nem túl nagy meggyőződéssel válaszolt.
„Valóban három kapusnak is lehetőséget adtunk az ősszel, és nem normális, hogy nincs meg az a stabilitás, ami ott kell. Nem vagyok benne biztos, hogy ki lesz a kezdő a bajnokságban, de szeretnénk megtalálni, hogy ne kelljen változtatni.”
AZ ETO FC GYŐR FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 16–26., Törökország
Felkészülési mérkőzés
Január 11.: ETO FC Győr–Tatabánya (NB II) 2–0 (Benbuali, Krivokapics)
Január 15.: ETO FC Győr–Sigma Olomouc (cseh) 3–1 (Krivokapics, Ouro, Anton – 11-esből)
Törökországban
Január 19.: ETO FC Győr–Novi Pazar (szerb) 3–1 (Boldor – 11-esből, Njie, M. Diarra)
Január 19.: ETO FC Győr–CSZKA Szófia (bolgár) 1–2 (Benbuali)
Január 25.: ETO FC Győr–Velez Mostar (bosnyák) 2–1 (Gavrics, Njie)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Ledio Beqja (albán, KF Teuta Durrës – Albánia), Dino Grozdanic (horvát, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Nfansu Njie (gambiai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Girondins Bordeaux – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Herczeg Marcell
Kiszemeltek:
Távozók: Nenad Lukics (szerb, Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Luciano Vera (argentin, KF Tirana – Albánia)
Kölcsönbe távozók: Lacza Alex (szegedi kölcsön után Kozármisleny), Kulcsár Martin (Tatabánya)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák), Christopher Kröhn (osztrák), Ruisz Barnabás, Tóth Rajmund (FC Juárez?)
LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Február 1., szombat
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 2., vasárnap
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Puskás Akadémia | 17 | 11 | 2 | 4 | 29–18 | +11 | 35 |
2. Ferencvárosi TC | 16 | 10 | 4 | 2 | 28–16 | +12 | 34 |
3. Diósgyőri VTK | 17 | 8 | 6 | 3 | 25–21 | +4 | 30 |
4. MTK Budapest | 17 | 9 | 2 | 6 | 30–23 | +7 | 29 |
5. Paksi FC | 17 | 8 | 3 | 6 | 34–30 | +4 | 27 |
6. Újpest FC | 17 | 7 | 6 | 4 | 21–14 | +7 | 27 |
7. Fehérvár FC | 17 | 6 | 3 | 8 | 24–25 | –1 | 21 |
8. Nyíregyháza Spartacus | 17 | 5 | 3 | 9 | 21–29 | –8 | 18 |
9. ETO FC Győr | 17 | 4 | 6 | 7 | 23–26 | –3 | 18 |
10. Zalaegerszegi TE | 16 | 4 | 4 | 8 | 20–24 | –4 | 16 |
11. Debreceni VSC | 17 | 3 | 4 | 10 | 25–37 | –12 | 13 |
12. Kecskeméti TE | 17 | 2 | 5 | 10 | 12–29 | –17 | 11 |