– A legnagyobb arányú piaci értéknövekedést könyvelheti el a magyar futballisták közül szeptember óta. Mit szól hozzá?
– Még nem találkoztam ezzel az információval – nyilatkozta meglepődve lapunknak a törökországi edzőtáborból Tóth Rajmund, az ETO FC Győr húszéves utánpótlás-válogatott középpályása.
– És mit tippel, hány százalékkal növekedett a piaci értéke?
– Kettő?
– Majdnem, 511.
– Hűha, erre nem számítottam. Nagyon örülök, szeretném még jó sokszor megszorozni.
– Mi az álombajnoksága?
– Ahogyan sok más játékosnak, a csúcs nekem is a Premier League, de mindenképpen szeretnék köztes lépcsőfokot is, tehát szépen felépítve, először az NB I-nél erősebb bajnokságot.
– Szakmai partnerünk, a Cube mélyebb statisztikai adataiból kitűnik, hogy jelentősen visszaestek a támadómutatói az NB II-es feljutás óta, főleg a labdabirtoklásban.
– Ezt én is észrevettem, és többször is említettem már a környezetemben, hogy nagyon zavar. Nem gondolom különösebb erényemnek a támadófutballt, vannak megvillanásaim, ám rengeteget kell dolgoznom, hogy javuljak. Nem játszottunk offenzív futballt az ősszel, a hosszú veretlenség idején is öt védővel álltunk fel, nem a támadásépítésekre, hanem az átmenetekre helyeztük a hangsúlyt, azokból akartunk gólt szerezni. Az utolsó fordulókban visszaálltunk négy védőre, akkor ismét mentem előre.
– A felkészülési mérkőzéseken is négy védővel szerepeltek, de az ön nevét a jobb oldali védő posztján olvashattuk. Mi történt?
– Továbbra is a négyvédős rendszert részesítjük előnyben, és igen, voltam jobb oldali hátvéd is, mert a stáb szeretne több poszton kipróbálni, aztán ott ragadtam… Sokkal jobban szeretek a középpályán játszani, így nyilván csalódott vagyok, ott érzem teljesnek magam. Ugyanakkor nem vagyok „rinyálós” típus, ha máshol számítanak rám, ott próbálok maximumot nyújtani. Sokat beszélgettünk erről Borbély Balázs vezetőedzővel, a szerepkörömet Trent Alexander-Arnoldéhoz hasonlítanám, befelé kell lépkednem, nem feltétlenül a vonalat tartanom, ez is inkább egyfajta középpályásposzt.
– Ezek szerint Paul Anton, Samsindin Ouro és az új igazolás, Ledio Beqja megelőzi a sorban a középpályán?
– Szerintem nem kell rangsort felállítani köztünk, nekem csak az a feladatom, hogy harcoljak a helyemért.
– És mi a helyzet a jobb oldalon, Albion Marku előtt van?
– Ő egész életében jobbhátvéd volt, jobban ismeri a pozíciót, én középpályásként „forogtam oda”. A stáb egyik poszton sem érzékelteti, hogy valamelyik játékos előrébb állna a rangsorban, ezt a kérdést a vezetőedzőnek kell eldöntenie.
– Trent Alexander-Arnoldot említette. Ki marad hátul, ha a szélső védők előrenyargalnak, hiszen Daniel Stefulj is előszeretettel támad a bal oldalon?
– Van olyan, amikor mindkét szélső védő előremehet, és akkor az egyik hatos marad biztosítani, illetve időnként az egyik szélső hátvédnek kell hátrébb helyezkednie, máskor kicsit feljebb, második hatosként, ha a középpályás előremegy.
– Bátrabb felfogás, mint az ősszel.
– A lényeg, hogy minél több gólt szerezzünk és támadásban is hatékonyabbak legyünk. A védekezésünk összeállt, a bajnokság közepétől rendben voltunk, de támadásban voltak problémáink, szerintem nagyon ráment a stáb, hogy megerősítsük ezt a játékelemet. Ebben természetesen partnerek vagyunk, és hadd mondjam el, szép gólokat is szereztünk a januári felkészülési mérkőzéseken.
– Ugyanannyi győzelemmel, mint egész ősszel. Számít ez?
– Igen! Nagyon jó lenne, ha ezt a formát átmentenénk az NB I-re. Igenis számít az eredmény ezeken a meccseken is, mert bár a terhelésen van a hangsúly, minden siker önbizalmat ad. Muszáj minél többször győzni az NB I-ben.
– Beqja mellett Nfansu Njie érkezett még, de az edzőtáborozás előtt, nem az idény közben, mint korábban többen is. Mekkora könnyebbség ez a többieknek és Borbély Balázs vezetőedzőnek?
– Minden szempontból jó, egyrészt akik érkeztek, sokkal hamarabb beilleszkedtek, megszokták a csapatot, a stábnak is egyszerűbb volt feltérképeznie, hol számíthat rájuk, egyszerűbb így összeállítania a csapatot. Nekünk is jobb, tavaly már eltelt néhány forduló, amikor megjött több játékosunk, időbe tellett, mire megismertük őket, ők pedig a játékrendszerünket.
Mexikóból csábítják a fiatal győri játékost |
Fehér Milán, Tóth Rajmund képviselője érdeklődésünkre elmondta, több klub is élénken figyeli a középpályást, a lengyel élvonalbeli Lech Poznan esetében érdemes megemlíteni, hogy hajszálon múlt az átigazolás, ám végül egy másik játékos mellett döntött a klub. Jelenleg a mexikói első osztályban szereplő FC Juárez érdeklődése a legkomolyabb. |
Felkészülési mérkőzés
ETO FC Győr–Velez Mostar (bosnyák I.) 2–1 (1–1)
Antalya
ETO: Petrás – Albion, Heitor (Szépe, 46.), Krpics, Stefulj (Boldor, 60., Bíró, 75.), Anton (Beqja, 46.), Décsy (Vingler, 75.), Gavrics (Szahli, 51.), Bánáti (Diarra, 60.), Benbuali (Krivokapics, 60.), Njie (Décsy, 85.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Gavrics (45,), Njie (64.), ill. Pierott (40.)