Gera Zoltán: Jelentős feladat ilyen kaliberű játékost pótolni, de talán nem lehetetlen

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 11:52
Gera Zoltán (Fotó: Török Attila)
Gera Zoltán, a KTE vezetőedzője lapunknak adott interjújában a Valladolidba szerződő Nikitscher Tamásról, az FTC új szakvezetőjéről, Robbie Keane-ről és a zöld-fehérektől érkező Botka Endréről is beszélt.

– Feltételezem, vegyesek az érzései Nikitscher Tamással kapcsolatban.
– Miből gondolja? – kérdezett vissza lapunknak adott interjújában Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője, korábbi 97-szeres válogatott játékos.

– Játékosként ön is szerződött külföldre, biztosan átérzi, milyen lehetőség ez egy futballistának. Viszont a kiesés ellen küzdő KTE szakvezetőjeként nem lehet könnyű megélni, ha elveszíti egyik, ha nem a legjobb játékosát.
– Vannak olyan helyzetek, amikor nehéz azt mondania a klubvezetőnek, az edzőnek, hogy ne menjen el a játékos. Természetesen egyfelől sajnáljuk a távozását, ugyanakkor a KTE-nek nagy elismerés, hogy a spanyol élvonalba értékesít futballistát fél évvel azután, hogy Szűcs Kornél innen ment az angol másodosztályba. Ennek hosszú távon lehet jó üzenete: akik itt vannak, vagy akiket a klub a jövőben megkeres, azok mind azt gondolják, itt valamit jól csinálhatnak a vezetők. Rendkívül fontos a játékos szempontja – akár a saját példámat is mondhatom: tudni kell, hogy a futballista nem robot, ő is ember, vannak érzelmei, céljai, amiért elkezdett futballozni. És ha Tamás esetét nézzük: korábban futballozott a DEAC-ban, Makón, Pécsen, most pedig Spanyolországba igazolt – milyen hatással lenne rá, ha erővel itt tartanánk? Azzal a csapat is rosszul járhat, ha csalódott, frusztrált labdarúgó marad az öltözőben. És van még egy szempont, amelyre talán kevesen gondolnak, ez pedig a magyar labdarúgás érdeke. Válogatott futballistáról van szó, akit a világ egyik legerősebb bajnokságába hívtak, ha ott rendszeresen szerepel, rengeteget fejlődhet, és még jobb játékosként segítheti a válogatottat. A sikeres külföldi szerződés a társainak is kaput nyithat, szóval, rengeteg tényezőt kell figyelembe venni egy ilyen lehetőségnél. Amit én látok: a klub nagyon korrekten áll ehhez a kérdéshez, minden szempontot figyelembe vesz.

Nikitscher Tamás szerencsés véletlen során került hozzánk Makóra 2021-ben, hiszen a párja a szomszéd faluból származik. Alapvetően jó csapatba érkezett, de a munkaképessége és akarata már akkor kiemelkedett, sokszor edzésidőn kívül is dolgozott a pályán. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hiszen tudomásom szerint ő az első Makón is pályára lépő játékos, aki topligába igazol. Örülünk, hogy ennek a hihetetlen útnak a részesei lehettünk. Sok sikert kívánunk, Tomi!

NS-vélemény: CSERNUS Imre, a Makó FC ügyvezetője

Nánási Balázs,  a játékos menedzsere Spanyolországból hazafelé jövet mondta el gondolatait lapunknak:


„Nagyon boldogok vagyunk, hálával tartozunk mindenkinek, aki szerepet játszott a klubváltásban, ám a Kecskemétet külön meg kell említeni. Ott fejlődött a legtöbbet és lett élvonalbeli játékos, onnan került be a válogatottba. A KTE-n belül is ki kell emelni Kovács András tulajdonost, aki biztosítja az utat, amelyen halad előre a klub. Ha egy játékos számára továbblépési lehetőség adódik, nem állnak az útjába. Még most is keressük a szavakat, óriási élmény volt az elmúlt néhány nap Valladolidban, mind a vezetőség, mind a stábtagok, mind a játékostársak barátságosan fogadták Tomit. Jelentős kihívás vár rá, a spanyol bajnokság gyors és technikás, igaz, a válogatottban már tapasztalt hasonlót. Hétről hétre kiemelkedő képességű ellenfelekkel csap majd össze, remélem, fejlődik, hiszen sok van még benne. Hatalmas utat járt be, ha valaki, ő megérdemli, hogy sikeres legyen. Szeptember óta kapcsolatban voltunk a Valladoliddal, az elmúlt három hét pedig idegőrlő volt. Az egyik pillanatban azt éreztem, minden rendben, a másikban pedig azt, hogy ebből nem lesz semmi. A La Ligának bonyolult a szabályzata, ott vannak a regisztrációs és a pénzügyi részek, ám végig pozitívak maradtunk, és végül sikerült. Óriási lépés az NB I-ből a spanyol élvonalba szerződni, ám Tomi az utóbbi években mindig nagyokat lépett előre, és rendre megoldotta a rábízott feladatokat. Bízom benne, hogy most is így lesz, és a klubbal közösen elérik céljaikat.”

Nánási Balázs,    NikITSCHER TAMÁS Menedzsere

– Mindez érthető, de a KTE vezetőedzőjeként aligha örül, ha az alapemberét elviszik, miközben a kiesés ellen kell küzdeni.
– Jelentős edzői feladat ilyen kaliberű játékost pótolni, de talán nem lehetetlen. Fel voltunk készülve erre a forgatókönyvre.

– Emlékszem, 2004-ben a West Bromwich Albionhoz szerződött − lehet hasonlóság a két történet között?
– Más volt a futball akkoriban. Én a nyári átigazolási időszakban váltottam, igaz, előtte ingyen elmehettem volna Törökországba, de nem hagytam cserben a Ferencvárost: szerződést hosszabbítottam, a tavasszal megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát is, sok pénzt kapott értem a klub, amely akkoriban más anyagi helyzetben volt. A karrierem meghatározó pillanata volt, és visszanézve: ki tudja, milyen törést okozott volna nekem, ha akkor nem engednek el?

Fotó: Kovács Péter

– A KTE egyik téli érkezője Botka Endre – a kívülálló azt gondolná, ha egy hétszeres bajnok, harmincszoros válogatott játékos klubot vált, szinte bárhova mehetne. Mivel győzte meg, hogy Kecskeméten folytassa?
– Hittem benne, hogy minket választ. A Ferencvárosban voltunk csapattársak, kiváló embert ismertem meg benne. Őszinte, szerény fiú, azt pedig sokszor tapasztaltam, hogy nem fél senkitől. Átéltem a karrierem során hasonló szituációkat, láttam ilyet, hogy valaki csalódott, feszült, nem érzi jól magát, ezért olyan klubot keres, amelyben örülnek neki, számítanak, felnéznek rá, és biztosítottam arról, itt remek közösség várja. Talán nem mellékes, hogy ugyanolyan ötvédős rendszerben futballozunk, mint a válogatott. Nehéz elképzelni, hogy ő ne játsszon nálunk. Egyértelműen meghatározó labdarúgónak gondoljuk, aki az öltözőben is vezér lehet. Mondom, ismerem őt: nem az a típus, akinek állandóan jár a szája és osztja az észt, ritkán szólal meg, de ha mondanivalója van, mindenki odafigyel. A legfontosabb nyilván a pályán mutatott teljesítmény, és szerintem a belső védőink nyugodtak lehetnek mérkőzés közben – nem kell folyamatosan figyelni, irányítani Endrét, hova helyezkedjen, mi a feladata, ők is nyugodtabbak lehetnek.

– Robbie Keane a Ferencváros vezetőedzője lett, és a beköszönő beszédében megemlítette önt.
– Természetesen én is emlékszem rá, de még ennél is nagyobb szó, hogy a feleségem is tudja, milyen kitűnő futballista volt – márpedig a párom nem sok játékost ismer. De rá még ő is emlékszik abból az időből, amikor Angliában futballoztam. A magyar labdarúgásnak csak jót tehet, ha ilyen kaliberű egyéniségek vállalnak itt munkát. Természetesen sok sikert kívánok neki. Jólesett, hogy megemlített, talán emlékszik rám, vagy tudta, van közöm a Ferencvároshoz. Annak idején, amikor egymás ellen játszottunk, mezt cseréltünk, most akár alá is írathatom vele…

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Február 1., szombat
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 2., vasárnap
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Puskás Akadémia17112429–18+11 35 
2. Ferencvárosi TC16104228–16+12 34 
3. Diósgyőri VTK1786325–21+4 30 
4. MTK Budapest1792630–23+7 29 
5. Paksi FC1783634–30+4 27 
6. Újpest FC1776421–14+7 27 
7. Fehérvár FC1763824–25–1 21 
8. Nyíregyháza Spartacus1753921–29–8 18 
9. ETO FC Győr1746723–26–3 18 
10. Zalaegerszegi TE1644820–24–4 16 
11. Debreceni VSC17341025–37–12 13 
12. Kecskeméti TE17251012–29–17 11 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik