„Szappanos köszönetét fejezte ki az Al-Fateh vezetőségének és szurkolóinak a támogatásért, amelyet az ott töltött idő alatt kapott” – írja az Al-Fateh honlapja. Az Al-Fatehnek jelenleg kilenc légiósa van, három napja öt játékossal bontottak végleg szerződést, a következő távozó pedig a belga középső védő, Jason Denayer lehet.
A szaúdi csapatok keretében maximum tíz légiós lehet, de kettőnek 21 éven alulinak kell lennie akkor, amikor leigazolják – egy bajnoki mérkőzésre maximum nyolc légióst lehet nevezni.
Az Al-Fateh 9 ponttal jelenleg a 18 csapatos bajnokság sereghajtója, Szappanos az összes mérkőzésen védett.
„Nagyon hirtelen jött minden, a tegnapi nap folyamán szólt a menedzserem, hogy kölcsönszerződéssel megoldást kell találnunk. Én rögtön a Paksot mondtam, aztán hamar kiderült, nem is lehet más, hisz’ egy szezonon belül három különböző csapatban senki nem léphet pályára. Ezúton is nagyon köszönöm a klubnak, hogy segítő kezet nyújtottak. Nagyon örülök, hogy visszatérhetek, az egész család izgatott, a gyerekek is szerettek a városban lenni. Frissek az emlékek, és ahogy hallottam, a célok ugyanazok. A támadó fronton is ismerős arcok tértek haza, és a csapat magja is változatlan. Ott kell tehát folytatnunk, ahol abbahagytuk. Szeretnék a pályán segíteni a csapatnak a teljesítményemmel, de ehhez, egészen biztos, keményen kell dolgoznom” – nyilatkozta a 34 éves kapus régi-új csapata, a Paksi FC hivatalos honlapján.