André Duarte szerint az NB I-ben nincs könnyű mérkőzés

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 09:37
André Duarte (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Újpest FC hivatalos honlapjának adott interjút André Duarte, a lilák portugál belső védője. A 27 éves játékos beszélt csapata védelmi gondjairól, Riccardo Piscitelliről, de szóba került a ZTE elleni soron következő bajnoki és az NB I színvonala is.

„Nem a legjobb dolog, ami történhet, hiszen könnyebb, ha van egy állandó stabilitás és kiegyensúlyozottság, de azért nem nevezném komoly gondnak. Mindenki, aki pályára lép, ugyanazt az edzést végzi, és ugyanúgy a győzelemért játszik. A vereség nem függ össze a hiányzókkal, együtt nem végeztük jól a dolgunkat” – kommentálta az Újpest védelmének helyzetét Duarte. Mint ismert, sérülések miatt felforgatott hátsó alakzattal álltak fel a lilák, s két meccsen négy gólt kaptak. Ennek kapcsán a lilák olasz kapusa, Riccardo Piscitelli is szóba került.

„Az egész csapatnak magabiztosságot ad egy jó kapus. A csatárok ugyanúgy nyugodtabbak lehetnek, ha tudják, hogy egy elrontott akciót követően hátul többen is korrigálhatunk. Ezért vagyunk egy csapat, bízunk egymásban, és segítünk, ha a többiek hibáznak. (...) Igyekszünk nem sok teret engedni az ellenfél támadóinak, hogy minél kevesebb lövés érkezzen a kapunkra. Amikor viszont jön egy próbálkozás, rendre a helyén van, és jó munkát végez” – mondta csapattársáról a belső védő.

A Bartosz Grzelak csapatában alapembernek számító játékos az NB I színvonaláról is beszélt, összehasonlítva a magyar bajnokságot a horvát élvonallal – utóbbit az NK Osijek színeiben ismerte meg.

„Itt nincs könnyű mérkőzés. Az is igaz, hogy sok párharcot kell megvívni egy meccs alatt, de inkább arra gondolok, hogy itt sosem tudhatod előre, hogy nagy valószínűséggel melyik találkozót fogod megnyerni. Bárki ellen játszol, nehéz feladatod lesz. Ezzel szemben mondjuk a horvát ligában van néhány csapat, aki ellen úgy lépsz pályára, hogy ez egy kötelező győzelem. Ezt leszámítva egyébként minőségre eléggé hasonlít a magyar és a horvát bajnokság” – mondta Duarte, hozzátéve, hogy számára az infrastrukrúra billenti a mérleget a magyar bajnokság felé.

A 27 éves labdarúgó kitért csapata soron következő, ZTE elleni meccsére is, véleménye szerint fontos, hogy egy győztes meccsen feledtessék a Győr otthonában kapott pofont.

„Amikor egy ilyen vereséget szenved valaki, fontos, hogy utána tanuljon a hibákból, és a legközelebbi mérkőzésre kijavítsa azt, ami nem működött. Amit látok, hogy mindenki rendkívül izgatottan várja a ZTE elleni bajnokit, mind azt akarjuk, hogy minél előbb eljöjjön a meccsnap, melyen győzelmet aratunk. Meg akarjuk mutatni az Újpest igazi attitűdjét, mert ennek a teljesítménynek köze sem volt hozzá” – fogalmazott a portugál bekk.

NB I 
20. FORDULÓ
PÉNTEK
20.00: Fehérvár FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZOMBAT
14.30: Kecskeméti TE–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

1. Puskás Akadémia19122530–19+1138
2. Ferencvárosi TC19106330–19+1136
3. Paksi FC1994637–31+631
4. Diósgyőri VTK1987427–24+331
5. MTK Budapest1993730–25+530
6. Újpest FC1977522–18+428
7. Fehérvár FC1973925–27–224
8. ETO FC Győr1957727–27022
9. Zalaegerszegi TE1955924–28–420
10. Debreceni VSC19541030–38–819
11. Nyíregyháza Spartacus19541022–32–1019
12. Kecskeméti TE19361013–29–1615
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik