„Húzogatjuk az oroszlán bajuszát” – Balajcza Szabolcs szerint nem véletlen a Puskás Akadémia első helye

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 17:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC kapusedzője, Balajcza Szabolcs szerint nem véletlen, hogy a felcsúti együttes vezeti a bajnoki tabellát, és jó esélye van arra, hogy az idény végén bajnoki címet szerezzen. A korábbi újpesti kapussal az M4Sport.hu készített interjút, amelyben nemcsak a Puskás Akadémia helyzetéről, de a Megyeri úti emlékeit is felidézte.

„Nem is mondta ki ezt senki, de mindenki bajnok szeretne lenni. Nincs rajtunk teher. Az első helyünk nem véletlen, mert az egész öltöző egyben van, a fiatalokat befogadják. Húzogatjuk az oroszlán bajuszát, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. A csapat folyamatosan fejlődik, bármi lehet még ebből, de a cél továbbra is a dobogós hely” – mondta el az M4Sport.hu-nak adott interjújában Balajcza Szabolcs.

A Puskás Akadémia kapusedzője – aki 2006 és 2017 között az Újpest kapuját őrizte az NB I-ben – beszélt Megyeri úti emlékeiről is, s egyebek mellett felidézte, hogy szerint a klub akkori tulajdonosa, „Roderick Duchatelet nem is akart bajnok lenni, tranzitklubnak tekintette az Újpestet.”

Az interjúban szóba került pályafutása egyik legsúlyosabb kudarca, a Vaduz elleni 4–0-s vereség is az UEFA-kupa selejtezőjében: „Hallottam különböző dolgokat, hogy a csapattársaim nem akartak együtt dolgozni az edzővel, vagy eladták a meccset, vagy nem tették úgy oda magukat. Ez mind pletyka volt, mindenkit megviselt a vereség.”

De kedvenc kapusairól is kérdezték, így például Pécsi Árminról, s kitért arra is, hogy miért tudott hárítani annyi tizenegyest pályafutása során.

 

Legfrissebb hírek

Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

Labdarúgó NB I
6 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
6 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
15 órája

Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pálya felé a magyar–török meccsen

Magyar válogatott
16 órája

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
17 órája

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
18 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik