LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Kecskeméti TE–MTK Budapest 5–0 (3–0)
Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Katona B. (19., 69.), Zeke (26.), Májer (45.), Camaj (87.)
Tizenegy évesek lesznek azok, akik akkor születtek, amikor a KTE legutóbb meccset nyert az MTK Budapest ellen: 2014. április 19-én a Bekő Balázs irányította együttes 3–0-ra verte meg a Garami József vezette kék-fehéreket a Széktói Stadionban. A következő idény után a kecskeméti klub licenc hiányában nem indulhatott a legjobbak között, majd miután 2022 nyarán visszajutott, szombatig négyszer találkozott Hungária körúti riválisával az NB I-ben, ám egy döntetlen mellett háromszor is vereséget szenvedett tőle. Kecskeméten abba lehetett kapaszkodni, hogy a kedvencek hat bajnokiból álló veretlenségi sorozattal érkeztek el az újabb mérkőzésig, ám kezdés előtt a KTE hátránya még így is négy pont volt a tizedik, még bennmaradást jelentő pozíció mögött. Az említett sorozat alatt a lila-fehérek csak négy gólt kaptak, három meccset is nullára hoztak le, ugyanakkor a legutóbbi négy bajnokijukon csak kétszer találtak be (a bajnokságban pedig összesen tizenháromszor…), ami mutatta, hogy ha valamin, a rúgott gólok számában mindenképpen előre kell lépniük. Egyébként az őszi, 3–1-es MTK-győzelmet hozó összecsapás volt az utolsó, amikor még Szabó István ült a KTE kispadján, a következő fordulóban a Puskás Akadémia (0–3) ellen már Gera Zoltán irányított.
Az első negyedórában leginkább az tűnt fel, hogy Zsótér Donát mennyire aktív a hazaiak középpályáján, az ő passza is kellett ahhoz, hogy Lukács Dániel sarokkal helyzetbe hozza Katona Bálintot, aki a 19. perc elején megszerezte a vezetést a házigazdának. Oktatni lehetne azt a támadást, amelynek végén a KTE megduplázta előnyét, Májer Milán káprázatos passzal hozta helyzetbe Zeke Máriót – még fél óra sem telt el a találkozóból, nagy bajban volt az MTK. Aztán a játékrész végén újabb remek hazai akció futott a jobb oldalon, a korábban gólpasszt adó Májer Milán is betalált. Nagyon úgy tűnt, egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa.
A második félidőt is a KTE kezdte jobban, az MTK egyszerűen nem talált fogást rajta. Az átigazolási időszak végén kölcsönvett Gruber Zsombornak egy óra sem jutott, nem tudott lendíteni a kék-fehérek játékán, tegyük hozzá, az MTK-ban ezen a napon mindenki mélyen a tudása alatt teljesített. A játékrész közepén a hazaiak újabb támadást játszottak ki sakk-mattra, Katona Bálint megszerezte a második gólját. Jól látható volt, hogy a kecskemétiek átérzik a bajnoki fontosságát, benn akarnak maradni az NB I-ben, és ha így futballoznak, lesz is rá esélyük. A hajrában még Driton Camaj is betalált, a KTE tavasszal még nem kapott gólt és hét pontot szerzett, amire azért lehet építeni a reményeket. 5–0
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Puskás Akadémia | 20 | 13 | 2 | 5 | 32–20 | +12 | 41 |
2. Ferencvárosi TC | 19 | 10 | 6 | 3 | 30–19 | +11 | 36 |
3. Paksi FC | 19 | 9 | 4 | 6 | 37–31 | +6 | 31 |
4. Diósgyőri VTK | 20 | 8 | 7 | 5 | 28–26 | +2 | 31 |
5. MTK Budapest | 20 | 9 | 3 | 8 | 30–30 | 0 | 30 |
6. Újpest FC | 19 | 7 | 7 | 5 | 22–18 | +4 | 28 |
7. ETO FC Győr | 20 | 6 | 7 | 7 | 28–27 | +1 | 25 |
8. Fehérvár FC | 20 | 7 | 3 | 10 | 25–28 | –3 | 24 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 20 | 6 | 4 | 10 | 24–33 | –9 | 22 |
10. Zalaegerszegi TE | 19 | 5 | 5 | 9 | 24–28 | –4 | 20 |
11. Debreceni VSC | 20 | 5 | 4 | 11 | 31–40 | –9 | 19 |
12. Kecskeméti TE | 20 | 4 | 6 | 10 | 18–29 | –11 | 18 |